Transcript of The Fall Of Man

Az előző tanulmányainkban megnéztük a Mózes 1. könyvének első három fejezetét. Megpróbáltuk megérteni Isten eredeti célját az ember számára, és azt, hogyan esett bűnbe az ember, és hogyan tévesztette meg őt az ördög. Ebből tanulhatunk a saját életünkre vonatkozóan is, mert Isten célja számunkra ugyanaz, mint ami Ádám számára volt. Mi beteljesíthetjük azt a célt, amiben Ádám elbukott. Ha megértjük a Szentírásból, hogyan állított csapdát az ördög Ádámnak és Évának, mi is tanulhatunk belőle. Az egész Szentírást azért kaptuk, hogy Isten embere tökéletes legyen, és hogy megismerhessük többek között a Sátán módszereit.

Folytassuk a tanulmányunkat az 1 Mózes 3. fejezetében arról, hogyan esett bűnbe az ember, és mi lett ennek a következménye. Isten azt akarta, hogy az ember hit által éljen, és csak Tőle függjön, és ne saját magától. Mi történt abban a pillanatban, amikor Ádám és Éva bűnt követett el? Az első dolog, amit tettek, hogy elrejtőztek egymás elől, és megpróbáltak elrejtőzni Isten elől is. Ez a bűn egyik következménye: el akarunk rejtőzni. Azt olvassuk itt, hogy mindketten „ elrejtőztek a kert fái között" (1 Mózes 3:8). El tudsz képzelni ennél nagyobb bolondságot? Gondolod, hogy elbújhatsz egy fa mögött, és akkor Isten nem fog téged látni? A bűn elég bolonddá teszi az embert. Itt van erre egy példa: Ádám megpróbál elbújni egy fa mögött, és azt gondolja, elrejtőzhet Isten elől. A másik dolog az, hogy fügefaleveleket aggattak magukra. Azt olvassuk az 1 Mózes 3:7-ben, hogy hirtelen észrevették a mezítelenségüket, és úgy nem voltak hajlandóak elfogadni egymást, mert szégyellték magukat. Korábban, mielőtt a bűn megjelent volna, mindketten mezítelenek voltak, és nem szégyellték (1 Mózes 2:25). Ahol nincs bűn, ott nincs szükség szégyenkezésre sem. Olyannak látjuk egymást, amilyenek vagyunk.

Alkalmazzuk ezt szellemi értelemben is! Vizsgáljuk meg, mit jelent szellemileg fügefaleveleket viselni. Miért viselt Ádám és Éva fügefaleveleket? Ki elől rejtőztek el? Nem volt más ember rajtuk kívül a kertben, akik láthatták volna a meztelenségüket. Arra gondolok, hogy csupán állatok jelenlétében nem zavarna minket, hogy meztelenek vagyunk. Ha van egy macskád, nem szégyelled magad, ha az a macska meztelenül lát téged otthon. Ki elől rejtőztek akkor? Ki elől takargatták magukat azokkal a fügefalevelekkel? Egymás elől. Ádám nem akarta, hogy a felesége lássa az ő mezítelenségét, és Éva sem akarta, hogy Ádám lássa az ő mezítelenségét. Ez elképesztő! Ennek a jelenségnek a szellemi megfelelője az, amit láthatunk ma az emberi fajnál a bűn következményeként: az ember megpróbál rejtőzködni (takargatni magát), mert vannak olyan részei az életének, amelyeket nem akarja, hogy mások lássanak. Szégyelli magát. Szégyelljük magunkat, mert nem akarjuk, hogy mások olyannak lássanak minket, amilyenek valójában vagyunk, mert attól félünk, hogy nem fognak elfogadni minket. Elrejtőzünk Isten elől, mert azt gondoljuk, hogy Ő sem fog elfogadni minket olyannak, amilyenek vagyunk, ezért megpróbáljuk takargatni magunkat. Ez a jelentése annak, hogy fügefaleveleket aggatunk magunkra. A végeredmény pedig az, hogy minden ember úgy éli le az életét, hogy álarcot visel. Színleli, hogy szellemi, tetteti, hogy boldog, közben belül teljesen más. Tetteti, hogy minden rendben van, miközben semmi nincs rendben. Ez azért van, mert attól fél, hogy Isten nem fogja elfogadni úgy, ahogy van.

Minden emberi cselekedetet, az összes vallásos cselekedetet azok a fügefalevelek jelképezik. Megpróbálunk tenni valamit, amivel jóvátehetjük a bűneinket és a kudarcainkat. Ez a jelentése a fügefaleveleknek. Lehet, hogy áldozatot hozok Istennek, lehet, hogy elmegyek egy zarándokútra, lehet, hogy jót teszek másokkal, vagy pénzt adok a koldusoknak azért, hogy kiérdemeljem a megváltásomat és a bűnbocsánatomat Istentől, mert tudatában vagyok annak a sok rossz dolognak, amiket elkövettem. Ezeket a fügefaleveleket viselik ma az emberek. Megpróbálják elnyerni Isten elfogadását, mert úgy érzik, Isten nem fogja őket elfogadni úgy, ahogyan vannak.

Jézus azért jött, hogy ezt megcáfolja. Azért jött, hogy megmutassa az embereknek, hogy Isten annyira szerette őket, hogy elfogadja őket pontosan úgy, ahogy vannak. Nem akarja viszont úgy hagyni őket, ahogy vannak. Nem! Ahhoz Isten túlságosan szeret minket. El akar minket fogadni úgy, ahogy vagyunk, aztán pedig meg akar változtatni minket. Nem kell azonban elrejtőznünk Isten elől! Nem kell úgy tennünk, mintha „valamilyenek" lennénk.

Ez a házasságban is igaz. A férj és a feleség álarcot viselnek egymás előtt, nem nyílnak meg egymásnak, mert úgy érzik, „ha a házastársam olyannak lát engem, amilyen valójában vagyok, ha látja a gyengeségeimet, nem fogad el engem. Ezért el kell rejtenem az életem bizonyos részeit a házastársam elől, hogy elfogadjon engem." Az emberek hatalmas vágyat éreznek arra, hogy elfogadják őket. Azért viselünk álarcot, mert azt akarjuk, hogy az embertársaink elfogadjanak minket. Ezért színlelünk.

Mi a megoldás minderre? Jézus azért jött, hogy megoldást hozzon Ádám és Éva teljes bukására, ami ránk is kihat még ma is. A megoldás az, hogy elfogadást nyerjünk Isten előtt. Ez azt jelenti, hogy tudjuk: Isten teljes egészében elfogadott minket, és a gyermekeivé váltunk annak ellenére, hogy még mindig rengeteg tökéletlenség van bennünk. Elfogadott minket. Amikor ebben biztosak vagyunk, többé nem törekszünk arra, hogy az emberek elfogadjanak minket. Ez a válasz: azért keressük az emberek elfogadását, mert nem vagyunk benne biztosak, hogy Isten elfogadott minket.

Azt akarom mondani nektek, barátaim, hogy ha teljesen biztosak vagytok benne, hogy Isten elfogadott titeket, soha többé nem fogjátok azt keresni, hogy az emberek elfogadjanak titeket. Mi emberek mindannyian úgy növünk fel, hogy bizonytalanok vagyunk az Istennel való kapcsolatunkban. Ez pedig nagyon sok bűnnek a gyökere és okozója. Ez az, ami például versengést szül még a hívők között is, vagy féltékenységet, amikor valaki úgy látja, hogy Isten megáldott valaki mást olyan dolgokkal, amik neki nincsenek. Mindez egy Istennel való bizonytalan kapcsolatból ered. Nem vagyok benne biztos, hogy Isten elégedett velem.

Sok igehirdető még rá is tesz egy lapáttal, amikor úgy prédikálnak, hogy bűntudatot ébresszenek az emberekben. A bűntudat az az eszköz, amellyel a szekták vezetői uralkodnak a szekta tagjai felett. Bűntudatot ébresztenek bennük, mert amikor az embernek bűntudata van, akkor gyenge, irányítható és manipulálható. Sok prédikációnak tehát az a célja, hogy az emberek bűntudatot érezzenek. Azért tegyél meg valamit, mert bűntudatod van, és a prédikáció mindig erre irányul: „Miért nem teszed ezt? Miért nem tudod ezt megtenni?" Ekkor az ember bűntudatot érez, és megteszi azt. Ezt nevezi a Biblia holt cselekedeteknek. A holt cselekedetek olyan tettek, amiket nem Isten iránt érzett szeretetből és nem spontán módon teszünk, hanem a bűntudat nyomása alatt. Azt szeretném mondani nektek, hogy Isten nem akarja, hogy így szolgáljátok Őt! Nem akarja, hogy bármit is bűntudatból tegyetek. Jézus azt mondta, hogy „ha szerettek, megtartjátok a parancsolataimat" nem pedig azt, hogy „ha bűntudatotok van, tartsátok be a parancsolataimat".

A megoldás tehát az, hogy nem rejtőzünk el Isten elől! Ne bújj el fák mögé, vagy bármi más mögé, hanem állj elé egyenesen. Ádámnak is ezt kellett volna tennie, amint elkövette a bűnt. Oda kellett volna állnia Isten elé, és azt mondania: „Istenem, vétkeztem, bocsáss meg nekem!" Később rájött, hogy Isten szereti és elfogadja őt.

Amikor Ádám megpróbált elrejtőzni Isten elől, ennek az egyik következménye az lett, hogy elkezdte vádolni a feleségét. Amikor egy ember kapcsolata Istennel megszakad, azonnal megszakad a kapcsolata más emberekkel is. Ezért mondja a Biblia, hogy úgy tesztelhetjük az Istennel való kapcsolatunkat, hogy megvizsgáljuk az emberekkel való kapcsolatunkat. Képzelhetem azt, hogy nagyon szeretem Istent, de János azt mondja az 1 János 4:20-ban, hogy „ aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát? " Ha nem szereted azt, akit látsz, ne is képzeld azt, hogy szereted Istent, akit nem látsz. Ez lehetetlen. Hogyan szerethetnéd Istent, akit nem látsz, ha nem tudod szeretni a testvéredet, akit saját szemeiddel láthatsz? Ugyanezt a dolgot látjuk itt is. Amint Ádám Istennel való kapcsolata megszakadt, az Évával való kapcsolata is megszakadt. Nem csak megszakad, hanem elkezdte vádolni őt. Azt olvassuk az 1 Mózes 3-ban, hogy amikor az Úr megkérdezi Ádámot: „Hol vagy?" Ádám azt mondja: „ Mivelhogy mezítelen vagyok, elrejtőztem." Isten megkérdezi: „ Ki mondta neked, hogy mezítelen vagy? Talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél? " Nos, erre a kérdésre két lehetséges válasz van: igen vagy nem. Ebben a konkrét esetben csak annyi a válasz, hogy „igen". „Igen, Uram, sajnálom, de megtettem". Ádám azonban nem ezt mondja. A bűn azonnal megrontotta őt. Vegyük észre, milyen gyorsan dolgozik a bűn egy emberben! Ő, aki olyan mélyen szerette a feleségét, aki korábban azt mondta az 1 Mózes 2:23-ban, amikor meglátta Évát: „ Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett ". Az Élő Biblia (Living Bible) fordítás így fogalmazza meg: „Ez az! Ez az, akire vártam! Csontomból való csont, és húsomból való hús, ő az én részem!" Ennyire izgatott volt a feleségétől, és vele együtt örvendezett. Majd abban a pillanatban, amikor egyetlen bűnt elkövetett, a feleségéhez való teljes hozzáállása megváltozott. Odafordult Istenhez, és megvádolta a feleségét. Isten megkérdezte, hogy evett-e a fáról. Erre neki azt kellett volna válaszolnia, hogy „igen, Uram", de ő nem ezt válaszolta, hanem azt mondta: „Uram, ez a nő adta nekem a gyümölcsöt, hogy egyek belőle, és emlékezz rá, hogy te adtad nekem ezt a nőt, hogy ő legyen a feleségem." Ezzel azt sugallta, hogy Isten is hibás, mert ilyen feleséget adott neki.

A gyerekeinkben is látjuk ezt a tendenciát, hogy mindig másokat okolnak a saját hibáikért. „Anya, azért tettem ezt, mert ő azt tette". Ez Ádámnál kezdődött! „Igen, Uram, igaz, hogy ettem a gyümölcsből, de csak azért, mert ez a nő adott nekem belőle, és azért, mert ilyen nőt adtál nekem feleségül!" Tudjátok, hány ilyen hívő van? Most nem is említem a hitetlen embereket, hiszen nekik ilyen a természetük, amit Ádámtól örököltek. Olyan hívőkről beszélek, akik azt állítják, hogy újjászülettek Krisztusban.

Úgy találod, hogy benned is megvan ez a hozzáállás? Mennyit tapasztaltál meg akkor a megváltásodból? A megváltás azt jelenti, hogy megszabadulunk minden bűnös dologtól, amit az ördög Ádámra helyezett, és ezáltal az emberiség része lett. Minden utálatosságtól, amit az ördög Ádámra helyezett, Jézus megszabadít engem. Ez a valódi megváltás. Itt van az egyik ilyen utálatos dolog, amit az ördög Ádámra helyezett abban a pillanatban, ahogy bűnbe esett: elkezdett valaki mást okolni, megvádolt egy másik embert, egy másik emberben kereste a hibát, sőt még Istenben is! Azt kérdezte Istentől, miért engedte meg, hogy ez megtörténjen az életében. Hallottál már hívőket így beszélni? Ez azt bizonyítja, milyen keveset tapasztaltak meg a megváltásból. Ez azt bizonyítja, hogy még csak nem is látják, hogy az ilyen hozzáállás bűn. Azt is bizonyítja, hogy talán nem is születtek újjá. Amikor újjászületünk, nem vagyunk azonnal tökéletesek. Nagyon sok idő telik el, amíg a tökéletességnek a közelébe érünk. Egy dolog azonban biztosan megtörténik, amikor valaki újjászületik: hirtelen érzékennyé válik a bűnre. Lehet, hogy évekig még nem tudja legyőzni a bűnt, de amikor elbukik és bűnbe esik, annak tudatában van, és nem okol érte senki mást, hanem csak saját magát.

Úgy hiszem, hogy sok keresztyén azért nem tud győztes lenni a bűn felett, mert nem saját magukat hibáztatják, hanem valaki mást. Amíg másokat hibáztatunk, addig sosem leszünk szabadok. Így van ez a következő történetben is. Egy király elment a börtönbe a születésnapján, hogy szabadon engedjen néhány foglyot kegyes cselekedetként. Tulajdonképpen mindenkit ki akart engedni a börtönből, születésnapi ajándékként. Mielőtt azonban elengedte volna őket, úgy döntött, hogy elmegy a börtönbe, beszélget a fogva tartott emberekkel, és megkérdezi tőlük, miért vannak ott. Odament az első cellához, és megkérdezte az ott lévő embertől, miért van börtönben. A fogoly azt mondta: „Nos, ez nem is igazán az én hibám volt. Hamisan vádoltak meg, és nem tudtam megvédeni magam, ezért vagyok itt." Aztán a király odament a második cellához, és annak a fogolynak is volt valamilyen kifogása. Azt mondta, hogy „hasonlítok egy bűnözőre, aki elkövette a bűntettet, és engem kaptak el helyette". Egy harmadik fogoly azt mondta, hogy „a bírónak előítélete volt velem szemben". Mindenkinek volt egy kifogása. A saját felfogásuk szerint mindannyian jó emberek voltak, és azt mondták a királynak, hogy nem érdemlik meg, hogy börtönben legyenek. Amikor a király odaért az utolsó cellához, az ott lévő fogoly azt mondta: „Rosszat tettem. Rossz ember vagyok, és sok gonoszságot tettem. Aztán elkaptak, és most itt vagyok. Megérdemlem, hogy itt legyek". Ekkor a király szarkasztikus hangnemben, jó humorérzékkel azt mondta a börtönőrnek: „Úgy tűnik, sok jó ember van itt a börtönben. Sok olyan ember, akik nem tettek semmi rosszat, mégis itt vannak. Van itt viszont egy ember, aki azt mondja, hogy ő rossz. Csak egy. Nem akarjuk ezt az egy rossz embert itt tartani a sok jó ember között. Engedjük el, hadd menjen el szabadon, nehogy megrontsa ezt a sok jó embert." Tehát szabadon engedte azt az embert. Miért szabadult ő ki? Az alapelv az, hogy azért, mert elismerte, hogy rosszat tett, amit Ádám nem tudott megtenni. Amikor az Úr megkérdezi Évától: „Ettél a gyümölcsből?" Ő sem vállalja magára a felelősséget, hanem azt mondja, hogy a kígyó a hibás.

Emlékezzetek erre kedves testvéreim, hogy amíg megvan az a szokásotok, hogy mindig a körülményeket okoljátok a kudarcaitokért, vagy a neveltetéseteket, vagy a szüleiteket vagy más embereket, és nem vagytok hajlandóak magatokra vállalni a felelősséget, addig sosem fogjátok megtapasztalni a teljes megváltást. El kell mondanom nektek, hogy az alatt a 47 év alatt, amióta hívő vagyok, nagyon-nagyon kevés olyan hívővel találkoztam, akiknek az a szokásuk, hogy magukra vállalják a felelősséget. Rengeteg olyan hívővel találkoztam, akik másokat hibáztatnak saját maguk helyett.

Gondoljunk arra a tolvajra, aki Jézus mellett függött a kereszten. Mi volt az, ami miatt bejutott Isten királyságába? Egyetlen dolog. A keresztre feszítés a legkeményebb büntetés volt, amit a rómaiak kiróhattak valakire, és a legaljasabb bűnözőknek volt fenntartva. Azok számára, akik reménytelenek voltak. Más bűnözők enyhébb büntetést kaptak, például sokévnyi börtönt, de az igazán gonoszakat keresztre feszítették. Szóval, amikor ezek a tolvajok ott függtek a kereszten, egyikük odafordult az Úrhoz, és azt mondta: „Szabadítsd meg magadat, és minket is!" (Lukács 23:39) Ezzel ő azt mondta: „Ments meg engem! Nem érdemlem meg, hogy itt legyek. Talán néhány év börtönt megérdemlek, de biztos, hogy nem keresztre feszítés járna nekem!" A másik tolvaj azonban azt mondta: „Hogy beszélhetsz így? Ez az ember semmi méltatlant nem cselekedett! Mi viszont cselekedetünknek méltó büntetését vesszük". Látjátok, hogy ő Ádámnak az ellentéte volt? Míg az első tolvaj pont olyan volt, mint Ádám. Ő nem volt hibás, nem érdemelt büntetést. A második tolvaj azonban azt mondta, „megérdemlem a keresztre feszítést. Nem csak néhány év börtönt érdemelek, hanem megérdemlem, hogy keresztre feszítettek, mert olyan szörnyű bűnöző vagyok". Tudjátok, mi történt vele? Még aznap a Paradicsomba került. A Paradicsomot Isten azok számára készítette, akik hajlandóak magukra vállalni a felelősséget. Ádámot kiűzte a Paradicsomból, mert nem saját magában kereste a hibát. A tolvaj viszont a Paradicsomba került, mert magára vállalta a felelősséget.

Jusson eszünkbe a farizeus és a vámszedő története a Lukács 18-ban. A farizeus úgy tüntette fel magát, mintha semmi baj nem lenne vele. Azt mondta: „Jó ember vagyok, nem teszek olyan rossz dolgokat, amiket más emberek." Másokat hibáztatott: „Az az ember egy tolvaj, az egy házasságtörő, és nézd meg ezt az embert, aki itt imádkozik, ő meg egy csaló. Én viszont jó dolgokat teszek. Böjtölök, imádkozom, és hasonlók." A vámszedő pedig úgy állt ott, hogy még a tekintetét sem merte felemelni az égre. Azt mondta: „Istenem, nem tudom, mit mondjak. Csak egy bűnös ember vagyok. Az enyém a felelősség 100%-ban. Nem a feleségemet okolom, nem másokat hibáztatok, én vagyok a hibás." Jézus erre azt mondta, hogy ez az ember ment haza megigazulva, mint ahogy a tolvaj a kereszten bement a Paradicsomba. A másik ember, aki azt gondolta, hogy ő jobb mindenki másnál, és lenézte őket, saját magában bízott, és azt gondolta, hogy ő egy igaz ember - őt elutasították.

Ez tehát az egyik legfontosabb lecke, amit az 1 Mózes 3-ból tanulhatunk. Van még egy dolog, amit megtanulhatunk, ez pedig a közösség hatalmas ereje. Úgy hiszem, hogy ha Ádám és Éva összetartottak volna, amikor az ördög beszélt hozzájuk, és Ádám válaszolt volna az ördögnek, mint aki Éva feje, nem estek volna bűnbe. Az egységben erő van. „ Sokkal jobban van dolga a kettőnek, mint az egynek", ezt mondja a Prédikátor könyve 4:9. „ Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát" (Préd. 4:10). „ Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak" (Préd. 4:12). Ez a másik lecke, amit megtanulhatunk az 1 Mózes 3-ból. A közösségnek nagy értéke van. Törekedjetek a másokkal való közösségre. Jézus azt mondta, „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, én ott vagyok közöttük". Az Úr hatalmas erővel van jelen ott, ahol két hívő szellemi egységben van; anélkül, hogy egymást vádolnák vagy hasonlók. Isten ott csodálatos dolgokat tud tenni. Ezért harcol az ördög a hívők közötti egység ellen mindennél jobban. Azt mondja, várnotok kell arra, hogy minden egyes apróságban egyetértsetek, mielőtt egységben lehettek. Ez nem igaz. Az emberekkel való egységem nem tantételeken alapul, hanem egy közös hűségen és szereteten Jézus Krisztus, a mi Urunk és Megváltónk iránt.

Ha Ádám és Éva akkor egységben lettek volna, nem buktak volna el. Amikor Éva a Sátánhoz beszélt, Ádám mondhatta volna: „Várj! Éva, nem emlékszel, hogy Isten azt mondta nekünk, hogy ne együnk erről a fáról?" Ha emlékeztették volna egymást, akkor megvédhették volna magukat a Sátán támadásaival szemben. Gondoljunk egy férjre és egy feleségre, akik igazán törekszenek arra, hogy egyek legyenek, hogy emlékeztessék és figyelmeztessék egymást a Sátán módszereire. Milyen fantasztikus erő van az ő otthonukban. Az ördög azonban elszánt, és nem akarja, hogy ez megtörténjen.

Látjuk tehát, hogyan történt az ember bukása, és figyeljük meg, hogy az Úr a kígyót átkozta meg. Megátkozta a földet és a kígyót, de nem átkozta meg Ádámot és Évát. Isten előre gondoskodott a gyermekei bukásának helyrehozataláról. Ez egy csodálatos dolog, amit innen megtanulhatunk. Isten nagyon is gondoskodó, még akkor is, amikor az ember elbukott. Azt mondta, „rendben van, Ádám. Mielőtt kiűzlek az Édenkertből, mondok neked egy jó hírt. Előre gondoskodtam a megváltásodról. Egy napon az asszony fiat fog szülni, és ő a sarkával fogja taposni annak a kígyónak a fejét, aki megtévesztett titeket." Ez történt, amikor Krisztus eljött. Ezért élhetjük át a megváltást, a megszabadulást Ádám bűnének minden hatása alól.

Megtanulhatjuk az 1 Mózes 3-ból azt is, ha el is buktunk, ha becsületesek és őszinték vagyunk, Isten fel tud emelni minket. Gondoskodott számunkra a megoldásról még mielőtt elbuktunk, mert tudta, hogy el fogunk bukni. Milyen csodálatos megváltás!

Isten áldjon titeket!