Isten célja az ember számára

Speaker :   Zac Poonen Categories: :   Uncategorized

Isten célja az ember számára

Transcript of God's Purpose For Man

Istennek nagyszerű célja volt, amikor megalkotta az embert. Ha megnézzük a Szentírást, a legelső fejezetben azt olvassuk, hogyan alkotta meg Isten az állatokat és az embert - ugyanazon a napon. Ez a 6. nap volt. Sokan tudják, hogy az embert a 6. napon alkotta Isten, de ugyanezen a napon alkotta az állatokat is! Ennek pedig volt egy oka, miért tette ezt. A 6. nap első felében megalkotta az állatokat, és a 6. nap második felében megalkotta az embert. Az előző napon alkotta meg a madarakat és a halakat, és van némi különbség a madarak, a halak és az emberi lények között. Ha azonban megnézzük az (emlős) állatok testfelépítését, nagyon sok hasonlóság van az állatok és az ember között: szemek, lábak, belső szervek, és ugyanabból a porból alkottak minket. Van azonban egy nagyon fontos különbség, és ettől különböznek az állatok az emberi lényektől. Ha ezt nem ismerjük fel, az ember lesüllyed az állatok szintjére. Ez volt az az üzenet, amelyet Isten megpróbált átadni az embernek azáltal, hogy ugyanazon a napon alkotta őt, mint az állatokat, ugyanabból a porból, nagyon hasonló belső szervekkel és nagyon hasonló külső megjelenéssel, de mégis egy nagyon fontos különbséggel. Isten az emberbe lehelt, és így az ember élő lélek lett, mert Isten adott neki egy szellemet.

Az 1 Thessalonika 5:23-ban azt olvassuk, hogy az ember szellem, lélek és test. Egy állatnak viszont nincs szelleme. Az állatoknak van értelmük, tudnak gondolkodni, vannak érzelmeik - például a kutyáknak vannak érzelmeik, úgy, mint az emberi lényeknek. Nincs viszont szellemük. Isten belé lehelt az emberbe, és így az ember kapott egy részt Istenből, amely az állatokban nincs meg. Ha pedig az ember nem emelkedik ki a lényének azzal a részével, ami az állatoknak nincs, nagyon hamar lesüllyed az állatok szintjére. Ezt látjuk a világban magunk körül. Amikor valaki odaadja az életét Krisztusnak, Isten vissza akarja őt állítani abba az állapotba, ahol Ádám volt akkor, amikor Isten megteremtette, vagyis hogy a szelleme felsőbbrendűséget élvez, és az életének a legfontosabb része. Ez így volt a bűnbeesés előtt. Amikor a bűn belépett az ember életébe, az ember szelleme meghalt, az Istennel való kapcsolata megszakadt. Amikor pedig az ember szelleme meghalt, az ember elkezdett ugyanúgy élni, ahogyan az állatok, mert a lényének a legfontosabb része meghalt. Ez a bűn miatt van.

Krisztus azért jött, hogy életre keltse a szellemünket. Ez történik akkor, amikor valaki újjászületik, befogadja Isten Szent Szellemét. Ekkor a legbelső lényünk megelevenedik, életre kel, és ez olyan, mint egy feltámadás. Ezért kapták a keresztyének azt a parancsolatot, hogy merítkezzenek be, mert a bemerítéssel arról teszünk bizonyságot, hogy egy feltámadás történt a szellemünkben. Miután pedig a szellemünk újjáéledt, folyamatosan választás előtt állunk. Választanunk kell, hogy Isten Szelleme által élünk-e, amelyet befogadtunk, vagy a porból való testünk szenvedélyei szerint - ugyanúgy, mint az állatok. Tehát két pólus között találjuk magunkat. Mindannyian tudjuk, hogy a testünknek vannak vágyai és szenvedélyei, amelyek állandóan lefelé húznak minket a földi dolgok irányába, hogy olyan dolgokra vegyenek rá, ami Isten szemében bűn, ami lerombolja ezt a csodálatos testet, amit Isten adott nekünk. Ugyanakkor, amint befogadtuk Krisztust, és megnyitjuk a szívünket Isten Szent Szellemének, egy másik vonzást is tapasztalni fogunk magunkban. Ha valódi, újjászületett keresztyén vagy, ezt már megtapasztaltad. Ez egy olyan vonzás, amely arra hív, hogy győzd le a tested szenvedélyeit, és élj Istennek és az örökkévaló dolgoknak, a mennyei dolgoknak. Soha egyetlen állat sem érzi ezt a vonzást.

Az 1 Mózes 1. fejezetben azt olvassuk, hogy amikor Isten megteremtette az embert, mondott neki valamit. Amikor megteremtette az összes többi állatot, nem mondott semmit arról, milyen célja van velük kapcsolatban. Amikor azonban az embert szándékozta megalkotni, mielőtt megalkotta őt, ezeket a szavakat mondta az 1 Mózes 1:26-ban: „ Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra". Ezzel a kijelentéssel kifejezte az ember teremtésének célját, mielőtt megalkotta az embert. Minden más teremtésről azt olvassuk az 1 Mózes 1:3-tól kezdve, hogy Isten csak mondott valamit, és az meglett. Azt mondta „Legyen világosság", és lett világosság. Majd Isten szólt, és megjelent a szárazföld. Majd szólt még valamit, és megjelent a Nap és a Hold. Isten szólt, és megjelentek a halak és a madarak. Ugyanez a helyzet az állatokkal is: „Hozzon a föld élő állatokat nemük szerint" (1 Mózes 1:24). Azonban Isten nem csak annyit mondott, hogy „Legyen ember!" vagy „Legyen asszony!", mint ahogy az összes többi teremtés előtt mondta. Az embert különleges teremtménynek szánta. Sokkal fontosabbnak, mint minden mást, amit előtte teremtett, mert Isten saját képmására alkotta őt, és ez a kiváltság még az angyaloknak sincs meg a Mennyben. Tehát azt olvassuk az 1 Mózes 1:26-ban, hogy „ monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra ", és ha az emberek ennek megfelelően élnek, ha Isten képét (tulajdonságait) tükrözik vissza, akkor hatalmuk van, hogy uralkodjanak. Gondolkodjunk el ezen a kifejezésen: Uralkodjanak. A férfi és a nő együtt. Isten azért alkotta őket, hogy uralkodók legyenek, hogy uralkodjanak a szenvedélyeiken, és mindenen ezen a világon. Azonban nézzük meg, mi történik az 1 Mózes 3-ban: Amikor az ember bűnbe esik, azonnal szolgává válik. Az uralkodó egy pillanat alatt lesüllyed a szolga szintjére, csupán egyetlen engedetlen cselekedet miatt. Miközben Ádám az Édenkertben ezt cselekedte, hallja Isten hangját a szellemében, amely azt mondta „ne egyél a tiltott fa gyümölcséből", de ő nem hallgatott arra a hangra. A porból való részének a vonzására reagált. Mindannyiunkban van egy rész, ami porból van, és van egy rész bennünk, ami a szellemünk. A szellemi részünk felfelé húz minket, Isten felé, és a porból való részünk lefelé húz minket, a földi dolgok felé. Nem arról van szó, hogy nem használhatjuk a földi dolgokat. Amikor Isten Ádámot és Évát a kertbe helyezte, ott több ezer csodálatos fa volt. Isten alkotta Ádámot úgy, hogy vágyjon az ételre, hogy éhes legyen, ezt a vágyat Isten helyezte az emberi testbe. Az étel utáni vágy nem egy gonosz vagy bűnös dolog, csak amikor helytelenül használjuk, akkor válik bűnné. Isten tehát nem azt mondta Ádámnak, hogy „ne egyél semmit, tagadd meg magad, legyél aszkéta és böjtölj"! Nem. Ő azt mondta, hogy „menj és egyél bármit, amit szeretnél! Csak egy dolog van, amit nem szabad megenned". Amikor Ádám és Éva az előtt a fa előtt álltak, az történt, hogy egyrészt ott volt a szellemük vonzása, ami azt mondta nekik, hogy Isten mércéje szerint éljenek, és másrészt ott volt a testük vonzása, ami azt mondta nekik, hogy egyenek abból a nagyon kívánatos gyümölcsből. Ahogy az 1 Mózes 3:6 mondja, az asszony látott valamit a fán. Látta, hogy „jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek", és valami vonzotta felé az ő testét.

Jó, ha ezt észben tartjuk, mivel olyan világban élünk, ahol rengeteg vonzó dolog hat az érzékeinkre. Vannak olyan dolgok, amiket Isten azért teremtett, hogy élvezzük azokat, és vannak olyan dolgok is, amiket Isten megtiltott. Ha megengedjük az érzékeinknek, hogy olyan dolgokhoz vonzódjanak, amiket Isten megtiltott, és megengedjük a porból való részünknek, hogy lefelé húzzon minket, és a földi dolgoknak éljünk, és nem válaszolunk a lelkiismeretünk hangjára a bensőnkben, amely felfelé húz minket, akkor egy bizonyos idő elteltével fokozatosan olyanokká válunk, mint az állatok.

Amikor Jézus felvett egy kicsi gyermeket, azt mondta, ez itt a Mennyországhoz legközelebb álló „dolog" a föld színén. Amikor a tanítványai megkérdezték, ki a legnagyobb Isten királyságában, előállított egy gyermeket, és azt mondta: Ez itt a legnagyobb Isten királyságában. Egy kisbaba talán a legközelebb áll a Mennyországhoz a földkerekségen, mert ha belenézünk egy kisbaba szemébe, a legtisztább szemeket, a legtisztább „dolgot" látjuk, amit csak a föld színén láthatunk. A Mennyországhoz ez áll a legközelebb. Amikor ez a kisgyermek felnő, és folyamatosan a porból való része vonzásának engedelmeskedik, fokozatosan egyre inkább hasonlóvá fog válni egy állathoz. Hacsak nem válaszol Krisztus hívására ez a gyermek valamikor az élete során, és ha nem engedi meg Istennek, hogy életre keltse a szellemét, akkor egyre mélyebbre és mélyebbre fog süllyedni. Látjuk, hogy nagyon sok emberi lény olyan förtelmes dolgokat tesz, amiket még az állatok sem tesznek meg!

Tehát, amikor Isten megteremtette az embert, belé lehelte az élet leheletét, és az ember célja az volt, hogy a férfi és a nő uralkodjon. Az embernek nem kellene szolgának lennie. Azt akarom mondani nektek Jézus nevében, hogy Istennek soha nem az volt a szándéka veled, hogy szolga legyél. Nem kellene, hogy rabszolgája legyél a bűntudatnak, a félelemnek, a csüggedésnek, a bűnnek, a szenvedélyeidnek, az emberektől való félelemnek, vagy bármi ehhez hasonló dolognak. Isten azt akarja, hogy győztes legyél, hogy mindezeken uralkodj. Ennek pedig az egyetlen módja, ha Isten felfelé vonzó hívásának engedsz mindig, és kéred az Ő erejét, hogy megtagadd a lefelé vonzást.

Mi volt tehát Isten célja, amikor megteremtette az embert? Az áll a Szentírásban, hogy visszatükrözze az Ő képét. Az embernek Isten képviselőjének kellene lenni a földön, és ezen a ponton szánalmasan elbukott. Pál apostol a „követ" szót használja a 2 Korinthus 5:20-ban:

Krisztusért járván tehát követségben".

Tudjuk, hogy egy nemzet követe az egész nemzetet képviseli. Thaiföld követe Thaiföldet képviseli, Ausztrália követe pedig Ausztráliát képviseli. Krisztus követe Krisztust képviseli a magatartása és a viselkedése által. Ezt látjuk itt az 1 Mózes 1-ben, amikor Isten azt mondja: „ Teremtsünk embert a saját képmásunkra". Addigra már több millió angyal létezett, akiket Isten teremtett, de egyikük sem lehetett az Ő követe. A szolgái lehettek, megtehettek sok mindent, amit Isten megparancsolt nekik, természetfeletti erejük is van, de nem tudják Istent képviselni.

Valójában, az egész teremtésben semmi nem volt, ami képviselhette volna Istent. Csak amikor végül Isten megteremtette az embert, akkor lett egy képviselője. Lett egy ember, aki vissza tudta tükrözni, milyen Ő. Továbbá, mivel Isten a saját képmására teremtette az embert, az embernek megvolt a képessége arra, hogy közösségben legyen Istennel. Van egy olyan részünk, amely soha nem lesz elégedett, amíg azt a részt Isten Maga be nem tölti. Ezért olyan nyughatatlanok az emberek, ezért követnek el olyan sokan öngyilkosságot, ezért olyan frusztráltak. Még az olyan emberek is, akiknek sok pénzük van. Sokan azt gondolják, hogy ha rengeteg pénzed van, azzal minden gondod megoldódik. Számos olyan eset van azonban, amikor valaki sok pénzt felhalmozott, és végül mégis öngyilkosságot követ el. Mert ott van bennünk egy úgynevezett Isten-formájú űr, amit nem lehet pénzzel vagy szexszel vagy bármi más földi élvezettel betölteni, kielégíteni. Lehet magas pozíciód, lehetsz tiszteletben álló személy, lehetsz gazdag, meglehet mindened, de ezt az űrt csak akkor lehet betölteni, ha a Teremtődnek, aki az embert saját Maga számára teremtette, megadod a jogos helyét magadban.

Mi volt tehát Isten célja az emberrel? Az, hogy az ember uralkodó legyen, hogy az ember képviselje Őt, hogy gyümölcsöt teremjen, és hogy szaporodjon - ahogyan az 1 Mózes 1:28-ban olvassuk -, úgyhogy ne csak egy képviselője legyen Istennek a földön, vagyis ne csak Ádám és Éva képviseljék Őt, hanem nagyon sokan. Legyenek gyerekeik, akik szintén Istent képviselik.

Amikor tehát megnézzük Isten eredeti tervét az ember számára, láthatjuk, hogy milyen szörnyen elbukott az ember. Még azok körében is, akik keresztyénnek tartják magukat, akik azt mondják, hogy befogadták Krisztust, meg kell kérdezniük maguktól, hogy helyesen képviselik-e Krisztust. Úgy értem, hogy azok az emberek, akik ránk néznek, képesek-e látni „valamit" abból, hogy milyen Isten? Ha nem tekintjük ezt az életünk céljának, nem leszünk képesek betölteni azt. Nem tudunk betölteni egy célt, ha nem tudjuk mi is az a cél. Úgy érzem, hogy még a keresztyének között is sokan nem látják világosan, mi Isten célja. Úgy tűnik, nem ismerik fel, hogy amikor bűnt követnek el vagy nem krisztusi a viselkedésük, akkor csúfosan kudarcot vallanak Isten előtt, szörnyen elhibázzák Isten célját, amelyet eltervezett nekik a földön. Nemcsak azért vagyunk itt, hogy elmenjünk Istentiszteletre, tanulmányozzuk a Bibliát, és növekedjünk Isten ismeretében, vagy hetente egyszer elmenjünk dicsőítést énekelni Istennek - mindez persze nagyon jó, de a végső célja mindennek, hogy életünk minden egyes napján és minden egyes pillanatában Isten természetét tükrözzük. Az Ószövetség idején ez nem volt lehetséges. Ez csak Pünkösd napja után vált lehetségessé, amikor a Szent Szellem eljött, hogy betöltse azt az eredeti célt, amelyet Isten az embernek szánt, amikor megteremtette őt, amelyet az ördög meghiúsított azáltal, hogy rávette Ádámot a bűn elkövetésére. Tönkretette Isten célját, amelyet Ő később helyreállított, amikor eljött Krisztus, és újra felemelte az embert arra a szintre, ahol az eredeti célt újra be lehet tölteni. Tehát, ha rajzolnunk kellene egy grafikont Isten céljáról az ember számára, az nem egy egyenes vízszintes vonal lenne, amely azt jelképezné, mit szánt Isten Ádámnak, hanem egy felfelé ívelő vonal, mert Isten célja Ádám számára az volt, hogy növekedjen Isten ismeretében. Ez a felfelé ívelő vonal azonban sosem kezdett el felfelé ívelni, hanem azonnal lefelé kezdett zuhanni. Ezért ebben a grafikonban van egy nagy mély „gödör", és Krisztus innen emelt fel minket az Isten terve szerinti magasságba. Tehát, az Isten terve szerinti célt egy felfelé ívelő vonallal rajzolhatjuk meg, de az elején van egy nagyon meredek süllyedés (nagy mélység) az ember bukása miatt. Mi ezen a mélyponton vagyunk, amikor azonban Krisztus megment minket, amikor újjászületünk, akkor visszavisz minket abba a magasságba, amely Isten eredeti célját jelzi Ádám számára, és a cél nem az, hogy ott megrekedjünk azon a ponton, hanem hogy tovább haladjunk azon a felfelé ívelő vonalon, amelyet Isten eredetileg eltervezett számunkra. Sok keresztyén nem érti ezt, ezért azt gondolják, a megváltás azt jelenti, hogy Krisztus felhozza őket a gödör mélyéről arra a szintre, és aztán ott lesznek örökre. Talán azt gondolják ez után, hogy Isten célja az, hogy menjenek el mindenhová, és mondják el mindenkinek, hogy Krisztus meghalt a bűneinkért, és kimentett minket a gödörből… Ez mind csodálatos! Isten célja azonban azzal, hogy a gödörből kihozott minket egy felfelé ívelő vonalra az, hogy betöltsük Isten eredeti célját. Ha pedig ez nem teljesül, akkor elmondhatjuk, hogy a megváltásunk céljának legnagyobb része nem teljesült. Ha csupán a bűneink bocsánatát nyerjük el, és a szívünk és a lelkiismeretünk bűntől való megtisztítását, akkor nem értettük meg Isten eredeti célját. Ha van egy pohár az étkeződben, és szépen tisztára elmosogatod, mi annak a célja? Mi a célja egy pohár tisztára mosásának? Nem az, hogy dísztárgy legyen. Nem azért tartunk poharakat a lakásunkban, hogy díszek legyenek. Egy pohárnak az a célja, hogy folyadékot tölthessünk bele, amit meg tudunk inni. Lehet az tej, víz, vagy egy csésze kávé vagy tea. A pohár megtisztításának a célja tehát az, hogy meg tudjuk tölteni valamivel. Hasonlóképpen, annak a célja, hogy Krisztus eljött, megmentett minket, és megtisztította a szívünket az, hogy végül vissza tudjon állítani minket arra a helyre, ahol Isten eredeti célja megvalósulhat az életünkben, amelyet az 1 Mózes 1 leír: „Teremtsünk embert a saját képmásunkra ." Itt bukott el Ádám, és ezért jött el Krisztus, hogy visszavigyen arra a helyre, ahol Isten képét kellene tükröznöm, ahol Jézus Krisztus követének kellene lennem, és meg kellene mutatnom a többi embernek, milyen Jézus Krisztus.

Ha ezt tekintem az elhívásomnak, minden alkalommal, amikor elbukok és visszacsúszok, azt mondom: „Hé, most szörnyen elhibáztam Isten célját". Ez nagyon komoly dolog, mert csalódást okoztam Istennek! Vissza kell térnem arra a helyre, ahol beteljesülhet az Ő eredeti célja az életemben. Ezért bűnbánatot tartok, és azt mondom: „Uram, csalódást okoztam Neked, de be akarom tölteni azt a célt, amit elterveztél Ádám számára, amelyet helyreállítottál bennem a Krisztus általi megváltás útján."

Tehát, ahogyan az elején mondtam, kétféle vonzás van: a lefelé vonzás a porból való testünk miatt, és a felfelé vonzás, amelyet minden újjászületett hívő tapasztal, a Szellem hangja a lelkiismeretünkben, amely felfelé, a mennyei dolgok felé vonz minket. Itt van szükségünk a Szent Szellem erejére, hogyha folyamatosan erre a felfelé való vonzásra akarok válaszolni. Pál egyszer azt mondta, hogy „ igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus " (Filippi 3:12). Tudta, hogy Krisztus valamilyen céllal ragadta meg őt. El akarom mondani nektek, hogy Isten célja Pál számára nem csak az volt, hogy lelkeket mentsen és gyülekezeteket építsen. Isten célja Pál számára az volt, hogy Isten képét tükrözze, hogy uralkodó legyen. Ebből a pozícióból kellett neki Őt szolgálnia azzal, hogy lelkeket ment és gyülekezeteket épít.

Amikor Isten megteremtette Ádámot, nem azért tette, mert szolgálóra volt szüksége. Nem! Neki akkor már több millió angyala volt. Nem azt mondta Isten, hogy „itt van ez a kert, és szükségünk van valakire, aki gondozza azt a kertet." Nem, nem ezért teremtette Ádámot, hanem azért, hogy az ember közösségben lehessen Vele. Ezért, a legelső napon, egy szombatnapon, amelyen Ádám életre kelt, egy ünnep volt Isten számára. Isten számára az a hetedik nap volt, de Ádám számára az első nap. Isten és Ádám közösségben voltak egymással. Isten ezt próbálta meg elmondani Ádámnak: „Figyelj, Ádám! A legfontosabb dolog, amit a te életedben akarok, az a közösség. Szeretnék veled közösségben lenni. Csak akkor tudod visszatükrözni az én természetemet." Olyan ez, mint az elektromosság. Ahhoz, hogy a villanykörte világítani tudjon, rá kell csatlakoztatnod az áramforrásra. Amikor az ember kapcsolatban van Istennel, akkor Isten természete megnyilvánul az emberben. Az ember olyan, mint a villanykörte. Megvan a képessége, hogy tükrözze Isten természetét, de nem tudja azt előállítani saját magától. A villanykörte nem tud világítani magától. Megvan a képessége rá, hogy világítson, és sok fényt adjon, de magától nem tud fényt adni. Amikor bedugjuk a konnektorba, és az áram keresztülhalad rajta, csak akkor világít. Ez egy gyönyörű kép arról, mi volt Isten szándéka arra vonatkozóan, hogyan éljen Ádám és Éva: Őhozzá kapcsolódva, Isten élete keresztülfolyjon rajtuk, és általuk megnyilvánuljon. Ebben bukott el az ember.

Tehát Isten nem arra kér minket, hogy a saját erőnkből győzzük le a szenvedélyeinket. Minden egyes emberben megvannak azok a vágyak, amelyek lefelé húzzák - ezt nevezzük bűnnek. Isten azt mondja: „csak legyél velem kapcsolatban, és engedd meg, hogy a Szellemem betöltse a szívedet", és akkor, ahogyan a villanykörte erőfeszítés nélkül világít, a Szent Szellem is meg tudja nekünk adni azt az erőt, hogy olyan életet éljünk, amelyet Isten eltervezett Ádám számára és a mi számunkra is.

Isten áldjon titeket.

(Now Playing)
(Now Playing)
Az ember bukása
Zac Poonen
(Now Playing)
(Now Playing)
(Now Playing)
Kegyelem és hit
Zac Poonen
(Now Playing)
(Now Playing)
Igazi megtérés
Zac Poonen
(Now Playing)
(Now Playing)
(Now Playing)
(Now Playing)
(Now Playing)
(Now Playing)
(Now Playing)
(Now Playing)
Átformálás
Zac Poonen
(Now Playing)
(Now Playing)
(Now Playing)
Jézus szentsége
Zac Poonen
(Now Playing)
(Now Playing)
(Now Playing)
(Now Playing)
(Now Playing)
Az Újszövetség
Zac Poonen
(Now Playing)
(Now Playing)
(Now Playing)
(Now Playing)