WFTW Body: 

Ha hagyjuk, hogy az ördög a férj és a feleség közé álljon, tönkreteszi a házasságukat. A Példabeszédek 24:30-32 így szól:

„Elmentem a lusta ember mezeje és az esztelen ember szőlője mellett, és íme, teljesen benőtte a bogáncs, csalánnal volt tele, és a kőfal leomlott. Amikor ezt láttam, elgondolkodtam rajta, megnéztem és levontam a tanulságot belőle."

Ha egy kertet elhanyagolnak, gyorsan benövi a gaz. Nem kell gyomokat, töviseket és bogáncsokat vetni a kertbe, mert azok maguktól is kinőnek. Ha elhaladsz két ház mellett, és látod, hogy az egyiknek gyönyörű a kertje, a másiknak pedig gazos, amely inkább vadonra hasonlít, nem gondolhatod azt, hogy a gyönyörű kert automatikusan lett olyan. A gyönyörű kert tulajdonosának biztosan sokat kellett dolgoznia és fáradoznia, hogy ilyen gyönyörű legyen a kertje. Ezzel szemben nem gondolhatod azt sem, hogy a gazos kert tulajdonosa sok erőfeszítést tett azért, hogy ilyen legyen - a kert az elhanyagoltság miatt vált gazossá.

Ugyanez az elv vonatkozik a házasságra is. Ha egy gyönyörű házasságot látsz, biztos lehetsz benne, hogy az nem automatikusan lett gyönyörű. Mind a férj, mind a feleség sokat fáradozott azon, hogy gyönyörű legyen. Lehetetlen, hogy bármelyik házasság gyönyörű kertté váljon anélkül, hogy mind a férj, mind a feleség ne gyomlálna és öntözne. Ezzel szemben, ha elhanyagolod a házasságodat, az automatikusan pusztasággá válik.

Ha nem vagy óvatos, az ördög lassan, de biztosan betör a házadba, mint egy rabló, hogy tönkretegye a házassági kapcsolatodat. Ez nem egyik napról a másikra történik. A pusztaság nem alakul ki két-három nap alatt. Lehet, hogy úgy gondolod, minden rendben van, de ha elhanyagolod a házasságod ápolását, az idővel biztosan pusztasággá válik.

Mi van, ha a kerted már pusztává vált? Gondoljuk át, hogyan lehet a pusztát újra kertté alakítani? Istennek két nagy ígérete van számunkra. Az első az Ézsaiás 51:3-ban található:

„Az Úr a pusztát Édenné, a sivatagot az Úr kertjévé változtatja."

Milyen csodálatos ígéret ez! Kérd meg az Urat, hogy valósítsa ezt meg az életedben. Ha nem kéred, nem kapod meg. Jakab 4:1 azt mondja: „Nincs nektek, mert nem kéritek." Kérd meg az Urat, hogy változtassa a pusztaságot Édenkerté, ahogy megígérte!

A második ígéret az Ezékiel 36:34-36-ból származik:

„A pusztaságot művelni fogják, ahelyett, hogy mindenki, aki elhalad mellette, pusztaságnak látná. Azt fogják mondani: „Ez a puszta Édenkert lett." Én, az Úr, mondtam, és meg is fogom tenni."

Ez egy tönkrement házasságról szól, ami a körülöttük lévők számára is nyilvánvaló. Isten azonban azt mondja, hogy még egy ilyen tönkrement házasságot is helyreállít, és azok, akik pusztaságnak látták, azt fogják mondani, hogy az Édenkert lett.

Miután elolvastad ezeket a csodálatos ígéreteket, fontos megjegyezned, hogy a Szent Szellem segítsége nélkül nem fogod tudni a házasságod pusztaságát kertté változtatni - sem házassági tanácsadási technikákkal, sem sok könyv elolvasásával, hanem csak a Szent Szellem segítségével. Isten megígérte nekünk a Szent Szellemet az Ezékiel 36:26-ban:

„Új szívet adok nektek, és új szellemet adok belétek; eltávolítom a kőszívet a testetekből, és hússzívet adok nektek; adom az Én Szellememet belétek."

Az 1 Mózes 2:10-ben azt olvassuk, hogy egy folyó folyt az Éden kertjén keresztül. Ez a folyó a Szent Szellemet ábrázolja, aki a házasságunk kertjének közepén folyik, és mindent megelevenít. Amikor elismerjük tehetetlenségünket, hogy kertünk pusztává vált, és segítségért kiáltunk Istenhez, Ő segíteni fog nekünk! A Zsoltárok 127:1 azt mondja:

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak annak építői."

Minden fáradozásunk, hogy házasságunkat kertté alakítsuk, hiábavaló lesz, ha az Úr nem segít nekünk. Még ha van is kertünk, nem tudjuk megvédeni attól, hogy pusztává váljon, ha az Úr nem segít nekünk.

Mi a helyzet a házasságoddal ma? Pusztaságban élsz? Feladtad a reményt, hogy házasságod valaha is kertté változhat? Azt mondod: „Lehetetlen, hogy a házastársam helyreálljon"? Pontosan ezt akarja a gonosz, hogy mondd. Sosem szabad azonban feladnunk a reményt. Most, hogy láttad Isten helyreállítási ígéreteit, hittel igényeld azokat a házasságodra. Az Ezékiel 36:37 azt mondja:

„Így szól az Úr: Várni fogok, amíg megkérnek, hogy tegyem meg értük."

Csak akkor teszi meg értünk, ha megkérjük rá. Tehát oda kell menned az Úrhoz, és azt kell mondani: „Uram, hiszem, hogy meg tudod tenni ezt a házasságommal! Nem adom fel a reményt."