„Nem test és vér ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemi erői ellen, melyek a mennyei helyeken vannak ." (Ef. 6:12).

3500 évvel ezelőtt Mózes lejött a Sínai-hegyről és egy Istentől való királyság ígéretét adta az izraelitáknak ezen a földön. 2000 évvel ezelőtt azonban, amikor Jézus lejött a mennyből, egy mennyei királyság ígéretével ajándékozott meg minket. Ez az alapvető különbség az Ó-és az Újszövetség között. Ha nem értjük ezt meg, nem leszünk képesek egy hatékony hadviselést folytatni a Sátán ellen.

A mi királyságunk nem e világból való. Ezért nekünk sosem emberek ellen kell hadakozni semmilyen dologban. Ez az első előfeltétele a hatékony szellemi hadviselésnek. Az egyik legfőbb módja annak, hogy a Sátán megpróbálja eltéríteni a hívőket a hivatásuktól, az, hogy ráveszi őket, hogy másokkal - rokonaikkal, szomszédjaikkal vagy testvéreikkel - harcoljanak vagy veszekedjenek. A veszekedés pedig mindig valamilyen földi dolog miatt történik. Így sikerül a hívőket mennyei helyzetükből a földre és annak dolgaira irányítani, és hatástalanná tenni őket a Sátán ellen folytatott harcban.

Ha hatékonyan akarunk a Sátán ellen harcolni és a gyülekezetet építeni, akkor határozzuk el magunkat, hogy sosem fogunk harcba bocsátkozni egyetlen emberrel sem, semmilyen földi dologban. Még képzeletbeli csatákat sem szabad gondolatban vívnunk másokkal. Senki ellen nem lehet egyetlen panaszunk sem.

Nem szabad, hogy belsőleges elvárásunk legyen bárkivel szemben. Nem szabad például elvárnunk, hogy az emberek tisztelettel, vagy előzékenyen bánjanak velünk, vagy szeretetet mutassanak irántunk, vagy, hogy soha ne csapjanak be, vagy ne csaljanak meg minket stb. Még a házastársunk felé sem szabad ilyen elvárásokat támasztanunk! Minden ilyen vita, panasz és elvárás annak a jele, hogy a mi országunk e világból való, és hogy a szívünkben helyet adtunk a Sátánnak. Az ilyen emberek nyomorúságos életre vannak ítélve.

Isten az egyetlen, akivel dolgunk van (Zsidó 4:13). A szerető Atyánk minden körülményünket (beleértve azt is, ahogyan mások bánnak velünk) a mi javunkra fogja fordítani - hogy Fiának hasonlatosságára formáljon át minket. Ezért nincs helye a panasznak senkivel szemben, de bőven van helye annak, hogy Istent mindenkor dicsérjük.