Istenfélelem:
Az istenfélelem a bölcsesség kezdete (alfája) (Péld. 9:10). Ez az első
lecke a bölcsesség iskolájában. Ha nem tanuljuk meg az alfát, nem
mehetünk tovább. „Az Úrnak félelme a gonosznak gyűlölete", mert Isten
gyűlöli a gonoszt (Péld. 8:13). Ha meghallottuk Isten hívását, akkor
szentnek kell lenni, mert Ő szent, és ha az elhívás megragadott minket,
akkor gyűlölnünk kell a bűnt. Sok hívő nagyon könnyűnek találja, hogy
más hívők jelenlétében győzzön néhány bűn fölött (harag, szexuális
bűnök stb.), mivel attól félnek, hogy elveszítik a hírnevüket, viszont
nagyon könnyen követnek el bűnt, amikor egyedül vannak. Ez nem azért
van, mert nem képesek győzni a bűnök fölött, amiben elbuknak, hanem
azért, mert jobban szeretik a hírnevüket, mint amennyire félik Istent.
Többre tartják az emberek véleményét, mint Istenét. Az ilyen
keresztyéneknek sírni kell és bűnbánatot tartani, amiért a teremtmények
(emberek) dicséretét többre tartják, mint a Teremtőét." (Róma 1:25), és
Istenhez kell kiáltaniuk teljes szívvel, hogy Isten megtanítsa őket az
Ő félelmére. Isten megígérte, hogy ha kiáltasz és felemeled a hangod és
keresed az Úr félelmét, mint a rejtett kincseket, akkor Ő meg fog
tanítani az Ő félelmére (Péld. 2:3-5; Máté 5:6). Csak azok találhatják
meg Őt, akik teljes szívvel keresik. (Jer. 29:13). Csak azok lesznek
megvigasztalva (megerősítve, támogatva), akik a Szent Szellem által
sírnak a bűneik miatt (Máté 5:4). Meg kell változtatnunk a
viselkedésünket, amikor egyedül vagyunk Isten előtt. Azért adott Isten
mindegyikünknek egy személyes területet - a gondolatainkat -, hogy
megpróbálhasson, hogy meglássa vajon féljük-e Őt vagy sem. Ha csupán a
többi ember előtti hírnevünkre vagyunk tekintettel, akkor elnézőek
lehetünk a gondolati bűneinkkel kapcsolatban. Isten ezért elválasztja
azokat, akik a teljes győzelemre vágynak azok között, akik csupán a bűn
feletti nyilvános győzelemre vágynak. Ha ugyanúgy sírunk a gondolati
bűneink miatt, mint a látható bűneink miatt, akkor nagyon gyorsan
győztesek lehetünk.
Felfegyverkezve a szenvedés gondolatával:
A bűn elkövetése örömöt okoz, de az megtévesztő és rövid ideig tart
(Zsidó 3:13; 11:25). A öröm ellentéte a szenvedés. Szenvedni kell
ahhoz, hogy megtagadjuk a testünk bűnös kívánságát. Az ige azt mondja
nekünk, hogy ha felfegyverezzük magunkat ezzel a hozzáállással, akkor
meg tudunk szűnni a bűntől és cselekedni tudjuk Isten akaratát egész
életünkben (1 Péter 4:1-2). Szenvedni a testben nem fizikai, testi
szenvedést jelent, mert ilyen módon még senki sem hagyta abba a bűn
elkövetését, hanem azt jelenti, hogy szenvedést okozunk magunknak a
testi vágyaink megtagadása által. Elutasítjuk az önmagunknak való
kedveskedést, pontosan úgy, ahogyan Jézus sem Önmagának kedveskedett
(Róma 15:3). Így vállalunk közösséget az Ő szenvedésével. Szenvedni a
testben egy meghatározott magatartást jelent, amire Péter azt mondja,
hogy az fegyver a harc időszakában, de a fegyverekkel már a harc
megkezdése előtt rendelkezni kell. Akkor keresni a fegyvert, amikor a
kísértés támadása már elkezdődött haszontalan, mivel rendszerint senki
sem fogja azt akkor megtalálni. Nem. Fel kell fegyverkezni, mielőtt a
küzdelem elkezdődik. Ha valakinek nincs meg ez a fegyvere ('az a
gondolat, hogy inkább szenvedjen önmaga megtagadása által, mint hogy
engedjen egy bűnös gondolat legkisebb vágyának is'), akkor nem fog
meghátrálni a kísértés pillanatában és elbukik (Zsidó 10:38). Ha
azonban eldöntöttük, hogy inkább meghalunk, minthogy vétkezzünk - akkor
kell, hogy 'engedelmesek legyünk a halálunkig,' ahogyan Jézus tette
(Fil. 2:8), és akkor ez a fegyver az erősségünk és védelmünk lesz a
harc napjaiban. Ha pl. szeretjük az anyagi dolgokat, akkor könnyen
elveszíthetjük a békességünket és bűnbe eshetünk, amikor anyagi
veszteséggel nézünk szembe, vagy amikor valaki még kárt is szenved,
vagy elveszíti valamelyik értékes ingatlanát. Ha azonban a test
megsanyargatásának az útját választottuk, bízva benne, hogy Isten
minden dolgot a javunkra fordít (Róma 8:28), akkor még javaink
elvesztését is örömmel vesszük. (Zsidó 10:34).
A közösség értéke:
Az Újszövetségben nincs olyan, hogy magányos keresztyénség. Az
ószövetségi próféták (mint Illés és Keresztelő János) élhettek egyedül,
de az azokban a napokban volt, ami az árnyéka volt az eljövendő
Krisztus testének, aki a valóság (Kol. 2:17). Most azonban
rendelkezésünkre áll Krisztus teste, és ha megtaláljuk benne a
helyünket, aki a Fej (Krisztus) megtart minket az eleséstől. Pál
világosan beszél róla, hogy a tévedésektől való védelem és a növekedés
a keresztyénségben csak akkor lehetséges, ha szilárdan „ragaszkodunk a
Fejhez" megtartva az őszinte kapcsolatot a test többi tagjával (Kol.
2:19). Az ilyen gyülekezet ellen, ahogyan Jézus mondta „a pokol kapui
sem vesznek diadalmat" (Máté 16:18). A Sátán bizonyára uralmat fog
venni egy magányos keresztyén felett, aki a saját vágyai szerint próbál
meg élni. Nem elég azonban elmenni hetente kétszer egy összejövetelre.
Értékelnünk kell a többi taggal való közösséget és bekapcsolódni a test
életébe. Ez csak akkor lehetséges, ha megtaláljuk a helyünket Krisztus
testének működő tagjaként, és akkor osztozni tudunk a Fej győzelmében.
Akkor a hívő társunk a testben egy erősséggé válik a számunkra a nyomás
óráiban, ha a nyomás túl nagy lesz, hogy egyedül elhordozzuk azt.
(Préd. 4:9-12). A kölcsönös bátorítás a testben Isten akarata, hogy
megtartson minket a megtévesztéstől és a bűnben való eleséstől. (Zsidó
3:13). Értékeljétek az ilyen közösséget, így sok szívfájdalmat és
sikertelenséget spórolhattok meg.