„Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak, és ne dobjátok gyöngyeiteket a disznók elé, hogy a lábukkal eltapossák azokat, majd felétek fordulva széttépjenek titeket" (Máté 7:6).

Mit jelent ez? Volt még egy hasonló kijelentés, amikor Jézus a szíro-föníciai Tíruszba ment (Máté 15:21-28). Amikor Jézus Tíruszba ért, odajött hozzá egy asszony, és kérte, hogy segítsen a démon által megszállt lányán. Jézus megfordult, és így szólt: „Nem jó a gyermekek kenyerét elvenni, és a kutyák elé vetni" (Máté 15:26). Vannak, akik megkérdőjelezik ezt a kijelentést.

Jézus kutyának nevezte az asszonyt? Te megtennél gyalog 150 kilométert, hogy segíts egyetlen embernek, akit ráadásul meg is vetsz? Mennyi időbe telik 150 kilométert megtenni gyalog? Néhány napba. Ebből láthatjuk Krisztusnak az asszony iránt érzett szeretetének mélységét. Tudva, milyen mélyen szerette őt az látjuk, hogy az Úr próbára tette a nőt, hajlandó-e alázatos magatartást tanúsítani, elismerve, hogy semmit sem érdemel Istentől. Amikor a nő azt mondta: „Rendben van, kutya vagyok, de megkaphatnám a morzsákat, amik lehullnak az asztalról?" Jézus így szólt: „Ó, asszony, nagy a te hited!" Jézus ezt összesen kétszer mondta, és mindkét alkalommal nem zsidó embernek. Az egyik egy római százados volt, a másik pedig a szíro-föníciai asszony. Látjátok, hogy mennyire becsülte őt!

Meg kell értenünk, hogy amikor Jézus a Szentírásban kutyákról és disznókról beszél, az nem az emberek megvetését jelenti, hanem ezzel azt fejezi ki, hogy valaki semmire sem méltó Isten előtt. Aki azt gondolja: „Megérdemlem, hogy Isten tegyen értem valamit", az nem értette meg az ember Isten előtti helyzetét. Az egyetlen dolog, amire te és én méltók vagyunk, az a pokol. Ha Istenhez fordulunk, és azt mondjuk: „Uram, add meg nekem azt, amit megérdemlünk", akkor Neki a poklot kellene nekünk adnia. Minden, ami ennél jobb, az Isten kegyelme. Amikor ezt felismerjük, akkor látni fogjuk, hogy rengeteg dolgot kapunk Istentől, amit nem érdemlünk meg, de a legtöbb ember nem ismeri fel ezt a helyzetet.

Tehát amikor ilyen kijelentést látunk, az nem azt jelenti, hogy bárkit is kutyaként vagy disznóként kell kezelnünk. Mindannyian bűnösöknek születtünk, de néhányunkat Isten kegyelme megmentett, bűneinket megbocsátotta, mások pedig még mindig bűneikben élnek. Eredendően mindannyian bűnösök vagyunk, mert ezt örököltük Ádámtól. Tehát nincs ok arra, hogy valaki azt gondolja ő jobb, mint más, vagy lenézze a másikat, mintha kutya vagy disznó lenne.

Amikor Jézus azt mondta: „Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak!", azt értette alatta, hogy „Ne adjatok nekik olyasmit, amit az emberek nem értékelnek." A kutya csak egy csontot akar. Nem akar semmi szent dolgot. Amikor egy embert jobban érdeklik a földi dolgok, mint Isten, bizonyos értelemben nem jobb egy állatnál. Miért élsz? Csak azért élsz, hogy gyereket nevelj, szexelj, aludj és jó ételt egyél? Hát, ez az, ami az állatokat is érdekli! Az állatokat mindig a földi dolgok érdeklik. A kutyák mindig lefelé néznek. A disznók is. Soha nem látni kutyát vagy disznót az ég felé nézni. Az állatok mindig lefelé tekintenek, a földi dolgokra, és ez a „kutyák" szó jelentése itt azt jelenti: „olyan emberek, akiknek a gondolataik a földi dolgokra irányulnak."

Az igazi keresztyén felemeli a fejét, és az ég felé tekint. Akiket nem érdekelnek a mennyei dolgok, azoknak értelmetlen szent dolgokat adni. Olyan, mintha gyöngyöket szórnánk a disznók elé. A disznóknak sok szemétre (hulladékra) van szükségük. Ezt szeretik enni, ezért értelmetlen szent dolgokat adni nekik. Jézus a Hegyi beszédben nem a hitetlenekhez szólt. Ez a lényege a Máté 7:6-nak: ne adjátok tovább ezt az üzenetet azoknak, akik nem születtek újjá, mert nem tudják értékelni. Fel kell ismernünk, hogy milyen igazságot adhatunk át az egyes embereknek. Ezt mondja Jézus ebben a versben.

Azoknak, akik még nem születtek újjá, a bűnbánat üzenetét kell hallaniuk. Tudniuk kell, hogy bűnösök. Tudniuk kell, hogy a poklot érdemlik. Tudniuk kell, hogy elveszettek, mert elszakadtak Istentől, és ezért az örökkévalóságot a pokolban fogják eltölteni. Ez az az üzenet, amelyet a nem keresztyéneknek, sőt még a keresztyén családban született embereknek is (akik nem születtek újjá, akik nem léptek élő kapcsolatba Krisztussal) hallaniuk kell.

Minden ember, aki nem adja át Istennek az első helyet az életében, valójában olyan, mint egy állat. Az állat nem érdeklődik Isten iránt, nem érdeklődik az imádság iránt, és nem érdekli, hogy mit mond Isten. Ha van egy ember a Földön, akit nem érdekel az imádság, nem érdekli Isten, és nem érdekli, mit mond neki Isten, az nem jobb, mint egy állat. Az állatot a szex érdekli. Amikor az embert elsősorban a szex érdekli, olyan, mint egy állat. Minden állatot a szex és az étel érdekel, és amikor az embereket csak az étel, a szex, az alvás és a gyermeknemzés érdekli, akkor pontosan olyanok, mint az állatok. Volt azonban egy lényeges különbség, amikor Isten megteremtette Ádámot. Ádámot ugyanabból a porból teremtette Isten, amiből a disznókat, a kutyákat és az összes állatot. Ugyanabból a porból.

Ha megnézzük a kutyák és a sertések belső szerveit, sok hasonlóságot találunk az ember belső szervei és ezeknek az állatoknak a belső szervei között. Az Úr ezzel azt mondta, hogy fizikai szempontból mindketten ugyanabból az anyagból származtak. Ezért teremtette Isten az állatokat és az embert egyaránt a hatodik napon. A hatodik nap első felében teremtette az állatokat, a második felében pedig az embert, de volt egy nagy különbség az állatokhoz képest: Isten az állatokba nem lehelt beléjük. Azok automatikusan elkezdtek lélegezni, amikor a porból teremtve lettek. Amikor azonban Isten az embert teremtette, belélehelte az életnek leheletét, és élő lélekké változott (1 Mózes 2:7). Ez volt az, ami azonnal megkülönböztette az embert az állatoktól - Isten lehelete.

Ha Isten nem lehelt volna életet Ádámba, lehet, hogy úgy nézett volna ki, mint egy ember, de olyan lett volna, mint egy állat. Abban a pillanatban azonban, amikor Isten belé lehelt, élő lélekké változott. Örökéletű lénnyé változott, ellentétben az állatokkal, amelyeknek nincs örök életük. Amikor egy állat elpusztul, ismét porrá változik, de amikor Isten belélehelt az emberbe, és az ember élő lélekké változott, abban a pillanatban örökéletű lénnyé változott: Istennek felelősséggel tartozó örökéletű lénnyé. Nem rendelkezett egy olyan fajta örök élettel, amelynek nincs kezdete, mert az egyedül Istenre jellemző. Mi is részesülhetünk azonban az örök életben, ha bűneinkből megtérünk, Krisztushoz fordulunk, és elfogadjuk Őt Urunknak és Megváltónknak. Ekkor elnyerjük az örök életet. Ellenkező esetben olyan örökéletű lények leszünk, akik a pokolba kerülnek, és örökké ott maradnak, Istentől elszakítva.

Az Úr azt mondja, hogy két különböző embercsoport van a földön. Vannak, akik úgy élnek, mint az állatok (például a kutyák és a disznók), és vannak, akik felismerik, hogy Isten gyermekeivé kell válniuk, mert Isten örökéletű lényekké teremtette őket, akik felelősséggel tartoznak Neki. Amikor Isten a porból lett emberbe belélehelte az élet leheletét, ezzel együtt lelkiismerete is lett, amely tudatosította benne, hogy cselekedeteiért és szavaiért Istennek tartozik felelősséggel. Az állatoknak nincs lelkiismeretük. Nincs bűntudatuk, amikor valami rosszat tesznek, míg az embernek (még ha teljesen írástudatlan primitív nép is a dzsungelben) van bűntudata, mert van lelkiismerete.

Még a dzsungelekben élő primitív népek is leborulnak és imádnak valamit - például egy sziklát, egy követ vagy a napot. Van bennük egyfajta ösztönös tudás, hogy létezik egy Teremtő, egy örök Lény, akinek felelősséggel tartoznak. Sehol sem találsz vallásos kutyát, vallásos majmot vagy disznót. Miért van az, hogy még a primitív népeknél is megvan ez az ismeret egy örök Lényről, akinek felelősséggel tartoznak? Azért, mert van lelkiismeretük. Minden embernek van lelkiismerete, és ez az, ami megkülönbözteti az embert a disznóktól, a kutyáktól és más állatoktól.