A kánai menyegzőn Jézus megtehette volna, hogy nem tölti meg a vizes vedreket borral, de akkor nem lehetett volna munkatárs, hanem csak egy egyszemélyes magánszám. A szolgákat odahívta, hogy tegyék meg a maguk részét - a könnyű részt, a vedrek megtöltését vízzel, hogy részesei legyenek a csodának. Azt követően Jézus megtette a nehéz részt: a vizet borrá változtatta. (János 2.1-11).

Hasonló módon történt az 5000 ember megvendégelése is. Jézus képes lett volna a semmiből is ételt teremteni, de nem ezt tette, hanem odahívott egy kisfiút, hogy adja neki a nála lévő eledelt és a kisfiúval közösen etették meg az 5000 embert (János 6.1-13). A kisfiú megtette, amit tudott és Jézus is megtette, amit Ő tudott!

A születésétől fogva vak embert is megkérte Jézus, hogy tegye meg azt, amit tud. (János 9.1-7). Meg kellett mosakodnia a Siloám tavában azt követően, hogy Jézus megtette a szeme megnyitásának nehéz részét.

Ugyanezt az elvet látjuk Lázás feltámasztásakor is. A barátai megtették a könnyű részt - elmozdították a követ a sírról - és azt követően Jézus megtette a nehéz részt: feltámasztotta Lázárt a halálból. Adott lehetőséget a barátainak is, hogy megtegyék, amit megtehetnek - oldják le róla a köteleket és tegyék szabaddá őt. (János 11.38-44).

A tanítványok Jézus feltámadása után egy éjjel elmentek halászni "és azon az éjjelen nem fogtak semmit" (János 21.3). Ez egy kép a törvény alatt élő ember küzdelméről! Aztán jött Jézus, aki megtehette volna, hogy megtölti a csónakjaikat hallal anélkül, hogy a tengerbe vetették volna a hálóikat. Az az Isten, aki megparancsolta a halaknak, hogy jöjjenek közel Péter csónakjához, éppen olyan könnyen meg tudta volna parancsolni az összes halnak, hogy ugorjanak a csónakba, de akkor nem lehettek volna a tanítványok munkatársak. A tanítványoknak meg kellett tenniük a maguk részét: be kellett dobniuk a hálóikat a tengerbe és így részeseivé váltak a csodának, amit Jézus tett. Az emberek megtették a könnyű részt - bevetették a hálót és Jézus megtette a nehéz részt. A háló bedobása egy hitbeli engedelmesség volt, amiről Pál a Róma 1.5-ben beszél.

Jézus azt akarja, hogy az egész életünkben a munkatársai legyünk. Amikor Péter Jézushoz ment, hogy összegyűjtsék a templomadót, Jézus azt mondta Péternek, hogy dobjon egy horgot a tengerbe és fogja meg az első halat, ami arra jön. Jézus azt mondta, hogy a hal szájában lesz egy ezüstpénz, ami elegendő lesz arra, hogy Péterrel együtt befizessék az adót. "Éretted és érettem" - mondta Jézus Péternek (Máté 17.27). Gondolkozzunk el ezen a kifejezésen: "éretted és érettem". Ez egy társas kapcsolatról szól. Jézus abban is érdekelt, hogy segítsen nekünk még az adót is megfizetni. Jézus hív bennünket, hogy a "te és én" elv alapján éljük meg a mindennapjainkat a földi dolgoktól kezdve, amelyek a mindennapi földi életünk részei, az örökkévaló dolgokig.

Jézus azt mondta, hogy ha felvesszük az ő igáját és együtt hordozzuk azt, akkor nyugalmat találunk a lelkünkben. (Máté 11.28-30). Ez az a békesség, amire bátorít, hogy menjünk be abba, abbahagyva a saját erőfeszítéseinket. (Zsidó 4.10-11).

Isten nem azért teremtette a maga képére Ádámot, mert azt akarta volna, hogy egy kertész legyen az Édenben, hanem azért, mert azt akarta, hogy legyen valaki, akivel közösségben lehet. Isten nem azért mentett ki minket a bűn verméből, hogy szolgáljunk neki, hanem azért, hogy közösségünk legyen vele. Sok hívő nem értette ezt meg, és Mártához hasonlóan nehéz terheket hordoznak, ezért megfáradnak.

János apostol 95 éves korában, 65 évi Úrral való járást követően eldöntötte, hogy ír egy Szent Szellem által ihletett levelet. Levelének a témája a „közösség" volt (1 János 1.3). Látta a gyülekezeteket és azok vezetőit, akik elhagyták az első szeretetet (Jel. 2.4), akiknek az volt a nevük, hogy élnek (sokféle keresztyén tevékenységet végeztek), de valójában halottak voltak Isten szemében (Jel. 3.1), János bizonyára látta, milyen nagy szükség van arra, hogy a keresztyéneket elvezesse az Atyával és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal való közösségre a kettészakadt kárpiton belülre.

Számos tevékenységi területen megtalálhatjuk az örömünket: néhányan a sportban, néhányan a zenében, néhányan a polgári foglalkozásukban és néhányan talán még a keresztyén munkában is, de a legtisztább öröm a világmindenségben megtalálni a közösséget az Atyával. (1 János 1.4). A zsoltáros a következőt mondja: "teljes öröm van tenálad" (Zsoltár 16.11). Ez a "nála lévő öröm" volt az, ami miatt Jézus kész volt elszenvedni a keresztet. (Zsidó 12.2). Az Atyával való közösség volt Jézus legértékesebb tulajdona. Semmi másnak nem tulajdonított ilyen nagy jelentőséget az egész világmindenségben. Jézus tisztában volt vele, hogy ez a közösség a kereszten meg fog szakadni, amikor három órán keresztül egy bukott ember örökkévaló, pokoli gyötrelmét kellett elszenvednie (Máté 27.45-46). Amikor az Atyának el kellett utasítania Őt és megszakítania vele a közösséget három órán keresztül, amit az Atyával az örökkévalóságtól fogva élvezett, annyira rettegett, hogy vércseppeket hullatott a Gecsemáné kertben. Az a pohár, amiért imádkozott, hogy múljon el tőle éppen az a félelem volt, hogy megszakad az Atyával való közössége.

Ó, ha belegondolnánk ebbe és fel tudnánk ezt fogni! Milyen könnyedén beszélünk és énekelünk Jézus követéséről! Jézust követni azt jelenti, hogy olyan nagyra értékelni a közösséget az Atyával, mint Ő tette. A bűn akkor válik különösen hangsúlyossá számunkra, amikor megszakad a közösségünk az Atyával. Nem engedhetnénk meg a szeretetlen magatartást az embertársaink felé, mivel az megszakítaná a közösséget az Atyával stb.

Az Úr adjon nekünk világos kijelentést annak meglátására, hogy az igaz keresztyénség semmivel sem kevesebb, mint egy folyamatos életközösség a szerető, mennyei Atyával.