A 2 Korinthus 10:4-5-ben Pál apostol olyan erősségekről beszél, amelyek a gondolatainkban vannak jelen. A testi vágyaink piszkos és önző gondolati mintákat építettek fel bennünk, amelyek olyanok, mint az erődítmények. Emiatt önzően élünk napközben, a saját vágyainkat kielégítve. Éjszaka pedig, amikor alszunk, ezekből az erősségekből piszkos gondolatok jönnek elő álmok formájában. Vajon Isten akarata, hogy így éljünk örökké? Nem. Isten akarata az, hogy minden gondolatunkat a Krisztusnak való engedelmességnek vessük alá. Istentől kapott szellemi fegyverekkel le tudjuk rombolni ezeket az erősségeket. Az egyik ilyen nagyszerű fegyver Isten Igéje, amelynek hatalma van ezeknek az erősségeknek a lerombolására (2 Korinthus 10:4). Így tudunk „ minden gondolatot foglyul ejteni, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak " (2 Korinthus 10:5).

Ahogyan egyre inkább megtöltjük az elménket Isten Igéjével, meg fogjuk tapasztalni, hogy ezek az erősségek egytől egyig romba dőlnek - és az erődökben lévő katonák (gondolatok) szintén megsemmisülnek. Fiatalemberként én is küzdöttem piszkos gondolatokkal, mint ti mindannyian. A következő megoldást találtam erre akkoriban: Olvastam és elmélkedtem Isten Igéjén, és megtöltöttem vele a gondolataimat. Az elménk olyan, mint egy piszkos vízzel teli tál, mert rengeteg piszkot és szemetet belehordtunk a megtérésünk előtt. Ha azonban elkezdünk egy kancsó tiszta vizet csorgatni abba a tálba, a víz fokozatosan kicsordul belőle, és felhígul. Ezáltal a tálban lévő víz egyre tisztább lesz. Ez egy hosszú ideig tartó folyamat, de azáltal, hogy folyamatosan megtöltjük az elménket Isten Igéjével, lassan meg tudjuk tisztítani az elménket néhány év alatt. Ha azonban néhanapján újra dobunk egy kis piszkot abba a tálba, ezzel késleltetjük a tisztulási folyamatot. Kérhetjük Istent, hogy adjon kegyelmet, hogy minden gondolatunkat foglyul ejtsük a Krisztusnak való engedelmességre.

A 2 Korinthus 11:2-3-ban Pál arról beszél, hogy a korinthusi keresztyéneket szeplőtelen szűzként akarja az Úr elé állítani „ a Bárány menyegzőjének napján". Ezért nagyon féltékeny volt, nehogy beleszeressenek valaki másba út közben. Gondoljunk Ábrahám szolgájára, Eliézerre, aki Rebekát hosszú utazással vitte el (nagyjából 1500 km az út Úrtól Kánaánig), hogy bemutassa őt Izsáknak. Ha az alatt az utazás alatt néhány másik jóképű fiatalember megpróbálta volna elnyerni Rebeka vonzalmát, Eliézernek így kellett volna figyelmeztetnie Rebekát: „Nehogy ezek a férfiak elvonják a figyelmedet! Szeplőtelen szűzként kell téged Izsák elé állítanom." Pál ugyanígy akarta megőrizni a korinthusi gyülekezetet Jézus számára. Ez az a szent féltékenység, amelyet Isten minden szolgálójának éreznie kell a nyája iránt. Azt kell mondaniuk nekik: „Jézus számára vagytok fenntartva. Ne vonzódjatok a pénzhez, a törvénytelen szexhez vagy világi elismerésekhez. Ezek megpróbálnak titeket magukhoz vonzani, de nektek ellene kell állnotok ezek csábításának, és meg kell őriznetek magatokat szeplőtelenül". Pál így folytatja: „ Félek azonban, hogy amiként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől ."

Mikor válik valaki visszaesővé vagy téved más útra? Amikor hamis tanokban kezdenek hinni vagy csatlakoznak egy kultuszhoz? A 2 Korinthus 11:3 szerint abban a pillanatban, amikor megrontatunk és eltávolodunk a Krisztus iránt való egyenességtől (amikor elveszítjük Krisztus iránti tiszta elköteleződésünket). Minden hívő, aki eltávolodott a Krisztus iránt való egyenességtől, már tévútra lépett. Nekünk, pásztoroknak, az a dolgunk, hogy Isten nyáját megőrizzük a Krisztus iránt való egyenességben. Ez a legfontosabb dolog a keresztyén életben. Az ördög folyamatosan azt keresi, hogyan vezesse félre a hívőket a Jézus iránti buzgó szeretettől.

Semmi haszna evangelizálással vagy tanítással foglalkozni, vagy bármi más szolgálatot végezni az Úrnak, ha elveszítettük a Krisztus iránti buzgó szeretetünket. Ez volt az Úr egyetlen panasza az efézusi gyülekezet angyala (hírvivője) ellen (Jel. 2:4).

-§-