Jézus a Jehova Úr szolgája volt, és „ a szolga legfontosabb tulajdonsága az, hogy pontosan azt teszi, amit a gazdája mond neki" (1 Korinthus 4:2 - TLB). Jézus úgy élte az életét, hogy hallani akarta az Atyja hangját, és teljesítette minden akaratát, kimerültség és frusztráló „nyüzsgés" nélkül. Megöldökölte az emberi akaratát: nem volt lelki, hanem szellemi.

Jézus kiemelt fontosságot tulajdonított az imádságnak az életében. Gyakran elvonult a pusztába, hogy imádkozzon (Lukács 5:16). Egyszer egy egész éjszakát imádkozással töltött, hogy megismerje az Atya akaratát a tizenkét tanítvány kiválasztásával kapcsolatban (Lukács 6:12-13). A testies keresztyén az Istenre való várakozással eltöltött időt elpazarolt időnek tartja, és csak a lelkiismerete megnyugtatására imádkozik. Az imádság nem egy kétségbeesett szükségszerűség az életében, mert biztos a dolgában. A szellemi ember viszont mindenben állandóan Istentől függ, és így puszta szükségszerűségből kénytelen imádkozni.

Jézus azt mondta, hogy az egyetlen szükséges dolog az Ő Igéjének hallgatása (Lukács 10:42). Betániai Mária jó példa erre, Márta viszont, bár önzetlen szolgálattal volt elfoglalva, nyugtalan volt és bírálta Máriát. Ebben a két nővérben láthatjuk a szellemi és a lelki tevékenység közötti ellentétet. Márta nem követett el bűnt azzal, hogy az Úr és tanítványai felé szolgált, mégis nyugtalan volt, és bírálta Máriát. Ez a lelki szolgálat egyértelmű jele. A lelki keresztyén nyugtalan és ingerlékeny. Nem hagyta abba a „saját cselekedeteit", és nem lépett be Isten nyugalmába (Zsidók 4:10). Szándékai jók, de nem fogta fel, hogy saját cselekedetei - bármily jók is legyenek - Isten szemében még a megtérés után is „szennyes ruha" maradnak (Ézsaiás 64:5).

Amalek (a test) ép juhai ugyanúgy elfogadhatatlanok voltak Isten számára, mint a hibásak (1 Sámuel 15:3, 9-19), de emberi ésszel ezt nem lehet megérteni. Bolondságnak tűnt elpusztítani az ép juhokat, amiket Istennek is odaadhatták volna, Isten azonban engedelmességet várt és nem áldozatot. „ Az engedelmesség jobb, mint az áldozat" (1 Sámuel 15:22). Hogy engedelmeskedhetnénk, ha nem halljuk, mit mond Isten? A meghallásnak meg kell előznie az engedelmességet. Ezért mondta Jézus, hogy az egyetlen szükséges dolog az Ő hangjának meghallása. Minden más ettől függött.

Azok, akik Márta módjára „szolgálnak", bármilyen őszinték is legyenek, valójában csak önmagukat szolgálják. Nem nevezhetők az Úr szolgáinak, mert a szolga megvárja, hogy meghallja, mit mond neki az ura, mielőtt szolgálna.

Ha megszabadulunk a saját akaratunk cselekvésétől, akkor úgy fogunk imádkozni, ahogy Salamon is tette: „Uram, Istenem, adj szolgádnak figyelő szívet, hogy megkülönböztesse a jót a gonosztól" (1 Királyok 3:7-9). Jézus tudta, hogy hallgatnia kell Atyjára, ha meg akarja különböztetni a (legmagasabb értelemben vett) jót a rossztól - az Atyja akaratát attól, ami nem az Ő akarata.

A jeruzsálemi templom Ékes Kapuja előtt Jézus gyakran látott egy sánta embert, aki alamizsnát kért, de nem gyógyította meg őt, mert nem kapott erre parancsot az Atyjától. Később, miután felment a mennybe, Péter és János szolgálata során meggyógyult az az embert - az Atya tökéletes időzítése szerint -, és ez azt eredményezte, hogy sokan megtértek az Úrhoz (Ap.csel 3:1-4). Az volt az Atya időzítése, hogy akkor gyógyítsa meg azt az embert, és nem korábban. Jézus akadályozta volna az Atya akaratát, ha korábban meggyógyította volna azt az embert. Tudta, hogy az Atya időzítése tökéletes, ezért soha nem volt türelmetlen, hogy bármit is megtegyen.

Jézus tökéletes nyugalomban élte az életét. A nap 24 órája elegendő volt ahhoz minden nap, hogy az Atyja akaratát teljes mértékben végrehajtsa. Ha azonban úgy döntött volna, hogy azt teszi, ami neki jónak tűnik, akkor a nap 24 órája sem lett volna elég, és a legtöbb napon nyugtalanságban töltötte volna az idejét. Jézus örülhetett minden zavarnak, mert elfogadta azt a tényt, hogy a mennyei Atya - aki minden felett uralkodik - tervezi a napi menetrendjét. Így soha nem bosszankodott a zavarok miatt. Jézus életének példája segít nekünk abban, hogy a belső lényünket illetően mi is tökéletes nyugalomban éljünk. Ez nem azt jelenti, hogy semmit sem fogunk tenni, hanem azt, hogy csak azt fogjuk tenni, ami az Atya tervében szerepel az életünkkel kapcsolatban. Az Atya akaratának teljesítésére fogunk inkább törekedni, mint a saját, előre megtervezett programunkra.

A lelki keresztyének annyira el vannak foglalva azzal, hogy „a saját dolgukat" csinálják, hogy gyakran ingerlékenyek és nyugtalanok. Néhányuk végül idegösszeroppanást kap vagy fizikailag megy tönkre.

Jézusnak lehetetlen volt idegösszeroppanást kapnia, mert a belső embere tökéletes nyugalomban volt. Azt mondja nekünk:

„Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljatok tőlem, és ti is megnyugvást találtok a lelketekben " (Máté 11:29).

Jézusnak ez a dicsősége az, amelyet Isten Szelleme megmutat nekünk az Igében, és amelyet át kíván nekünk adni, hogy rajtunk keresztül megnyilvánuljon.

Az Úr a mi Pásztorunk, és a juhait csendes legelőre vezeti. A juhok nem tervezik meg a saját programjukat, és nem döntik el, melyik legelőre menjenek legközelebb. Egyszerűen csak követik a Pásztorukat. Ahhoz azonban, hogy így kövessük a Pásztort, meg kell szabadulni az önbizalomtól és a saját akaratunk cselekvésétől. Jézus szelíden követte az Atyját. A lelki keresztyének azonban nem akarnak juhok lenni, ezért elméjük félrevezeti őket. Értelmünk csodálatos és rendkívül hasznos isteni ajándék, de a legveszélyesebbé válhat az összes ajándék közül, ha engedjük, hogy uralkodó pozíciót foglaljon el az életünkben.

Az Úr megtanította tanítványait imádkozni: „ Atyám, legyen meg a te akaratod a földön, amint a mennyben." Hogyan teljesül Isten akarata a mennyben? Ott az angyalok nem rohangálnak ide-oda, hogy „valamit tegyenek Istenért". Zűrzavar lenne a mennyben, ha ezt tennék. Mit tesznek? Isten jelenlétében várakoznak, hogy meghallják, mit parancsol nekik, majd pontosan azt teszik, amit külön-külön parancsba kaptak. Hallgassuk meg Gábriel angyal Zakariáshoz intézett szavait: „Én vagyok Gábriel, aki Isten jelenlétében állok; és azért küldettem, hogy hozzád szóljak… (Lukács 1:19). Ezt a magatartást vette fel az Úr Jézus is - várakozott Atyja jelenlétében, hallgatta az Ő hangját, és teljesítette az Ő akaratát.

A lelki keresztyének keményen dolgozhatnak és sok áldozatot hozhatnak, de az örökkévalóság világossága megmutatja majd nekik, hogy „ egész éjjel fáradoztak, de semmit sem fogtak". Azok viszont, akik naponta felvették a keresztjüket (megtagadták lelki életüket és megöldökölték azt), és engedelmeskedtek az Úrnak, halakkal teli hálókkal fognak rendelkezni azon a napon (János 21:1-6).

„Aki a figyelmét eltéríti attól a munkától, amelyet neki szántam" - mondta Jézus -, „az nem alkalmas Isten országára" (Lukács 9:62 - TLB). „ Vigyázzatok az Úrban kapott szolgálatotokra, hogy azt teljesítsétek" (Kolossé 4:17).

„Minden növény, amelyet nem a Mennyei Atyánk ültetett, ki lesz szaggatva" (Máté 15:13).

A kérdés nem az, hogy a növény jó-e, hanem hogy ki ültette. Isten az egyetlen jogos Teremtője mindennek. A Biblia a következő szavakkal kezdődik: „ Kezdetben Isten." Így kell lennie minden cselekedetünknek: Istentől kell származniuk, és nem a mi elménkből, hogy örökké éljünk.

„Aki Isten akaratát cselekszi, az örökké élni fog" (1 János 2:17).

Minden más elvész. Tehát tegyük fel magunknak a következő a kérdést:

ISTEN AKARATA SZERINT ÉLEK ÉS DOLGOZOK?