WFTW Body: 

A Zsidó 10:5-ben a következőt olvassuk: „Isten nem akarja a mi áldozatunkat és adományainkat." Ezt a verset azoknak az embereknek idézem, akik szenvedtek az olyan igehirdetőktől, akik folyamatosan azt mondták nekik, hogy Isten akarata az, hogy ők adakozzanak. Miről beszél ez az Ige, hogy Isten mire vágyik tőlünk? A testünkre. Az Ószövetség időszakában a hangsúly azon volt, hogy „fizessétek be a tizedeiteket a Lévitáknak." Az Újszövetség a következőt hangsúlyozza: „Szánjátok oda a testeteket Istennek élő áldozatul." (Róma 12:1). Az a gyülekezet, amelyik folyamatosan azt kéri a tagjaitól, hogy fizessenek tizedet, az egy ószövetségi gyülekezet. Egy újszövetségi gyülekezet a test odaszánását fogja hangsúlyozni: a szemünket, a kezünket, a nyelvünket stb., - mint élő áldozatot Istennek. Nem anyagi jellegű áldozatra vágyik Isten tőlünk ma, hanem a testünkre. A testünk odaszánása Istennek az Újszövetség idején egyenértékű a tized adakozással az Ószövetség idején - pontosan úgy, ahogyan Krisztus kereszthalála egyenértékű a bárány feláldozásával Húsvétkor. Azt jelenti ez, hogy ma semmi pénzt sem kell adnunk Isten munkájára a földön? Természetesen adhatsz, de Isten akarata az, hogy csak jókedvűen adjunk (2 Kor. 9:7). Mindenesetre Ő mindenekelőtt a testedet akarja. Azok, akik odaadják neki a testüket, rendszerint neki adnak minden mást is, de minden adománynak örömmel és jókedvűen kell történnie.

Amikor Jézus eljött erre a világra, Ő nem azért jött, hogy tizedet és anyagi áldozatokat adjon az Atyjának (Zsidó 10:5), hanem azért jött, hogy feláldozza a testét. Ő az Újszövetség Közbenjárója és azt tanította nekünk, hogy Isten elsősorban a testünket akarja.

Jézusnak nem volt teste, amikor a mennyben volt. Amikor eljött erre a világra, az Atya akkor adott neki testet. Mi volt az, amit a testével tennie kellett? Azzal kellett bemutatnia az Atyja iránti szeretetét, hogy el kellett mennie olyan nehéz helyre misszionáriusnak, mint Afrika? Vagy négy órát kellett mindennap imádkoznia és kétszer böjtölnie hetente? Nem ezek voltak. Ő a következőt mondta: „Azért jöttem (a földre), hogy a te akaratodat cselekedjem ó Isten - és nem azért, hogy áldozatokat hozzak" (Zsidó 10:7) Jézus erre használta az Ő testét - és nekünk is erre kell használni a testünket. Amikor odaszánjuk a testünket Istennek, azt követően az Ő akaratát kell cselekednünk minden testrészünkkel - a szemünkkel, a kezünkkel, a nyelvünkkel, az indulatainkkal, a vágyainkkal stb. Azt követően az egyetlen szenvedélyünk az kell, hogy legyen az életben, hogy mindennap Isten akaratát cselekedjük.

Mindenekelőtt mi Isten akarata számunkra? „Az Isten akarata, hogy szentek legyetek" (1 Thessz. 4:3). Ez Isten akaratának első része mindannyiunk számára. Csak ezt követően jön a szolgálatunk: ne buzgólkodjunk különböző területeken, hogy megpróbáljunk valamit tenni Istenért. A szolgálatunkban is Isten akaratát kell cselekednünk. Jézus így tanított minket imádkozni: „A te akaratod legyen meg a földön, miként az a mennyben van." A mennyben lévő angyalok nem azért szaladgálnak össze-vissza, hogy valamilyen módon Istenért fáradozzanak. Jézus sem szaladgált össze-vissza, hogy megpróbáljon valamit tenni az Atyáért. Az Atya akaratát kereste és pontosan azt cselekedte. Amikor az Atya azt mondta neki, hogy 18 és 30 éves kora között asztalosként dolgozzon, azt tette. Miután hűséges volt az ő munkájában a földön azokban az években, az Atya azt mondta neki, hogy menjen és prédikáljon 3½ évig. Jézus ugyanúgy tetszett az Atyának, amikor 12 évig székeket és asztalokat készített, mint az evangélium hirdetésekor és a betegek gyógyításakor.

Jézus nem azért jött el a földre, hogy egy teljes idejű misszionárius legyen. Egyedül azért jött, hogy az Atyja akaratát cselekedje, akármi is volt az. Amikor az volt az Atya akarata, hogy Jézus asztalosként dolgozzon, Ő azt tette. Amikor az Atya akarata az volt, hogy teljes idejű szolgáló legyen, akkor azt tette. Nekünk is el kell döntenünk, hogy az Atya akaratát cselekedjük, ezt vagy azt a munkát cselekedve. Isten elhívhat arra, hogy asztalosok legyünk és nem misszionáriusok. Kész vagy erre?

Jézus azt mondta: „Ime Uram, eljöttem, hogy a Te akaratodat cselekedjem Ó Isten." Ezzel Ő félretette az első szövetséget és egy másodikat hozott létre. (Zsidó 10:8-9). Az első szövetségben sok vallásos cselekedet volt, különösen a sátoron és a templomon belül. Jézus azonban semmi vallásos cselekedetet nem cselekedett a földi életének 90%-ában. Segített az anyjának otthon és segített a családjának asztalosként. - 30 éven keresztül. Majd a következő 3½ évben prédikált. Így végezte el azt a munkát, amit az Atyja rábízott, hogy megcselekedjen és megdicsőítette Őt (János 17:4). Ez arra tanít minket, hogy az édesanyánknak segíteni otthon az ugyanolyan fontos Isten szemében, mint a betegek gyógyítása. Az Újszövetség idején bármit is akar Isten, hogy megtegyél az adott időben, az Isten akarata - és ez a legszentebb dolog, amit megtehetsz abban az időben.