WFTW Body: 

Isten megengedte, hogy a Sátán és a vágyaink olyan erősek legyenek, sose gondoljunk arra, hogy a saját erőnkkel legyőzhetjük azokat. Ezért szükségünk van rá, hogy Isten erejét keressük. Az izraeli kémek sáskáknak látták magukat, amikor meglátták az óriásokat Kánaán földjén. Józsué és Káleb mégis bízott Isten erejében, bementek arra a földre, és megölték az óriásokat. Szükségünk van erre a szellemre, hogy legyőzzük minden vágyunkat. Mondd tehát hittel: "Isten erejével le tudom győzni a Sátánt és minden vágyamat, és győztes leszek".

Minden kísértésben két út áll előtted:

  • az élvezet útja,
  • és a szenvedés útja, ahol megtagadod a testtől az élvezetet, amelyre vágyik.

Ez utóbbi út a "testi szenvedés" (1 Péter 4:1). Ha továbbra is ellenállsz és szenvedsz, végül kész leszel inkább meghalni, mint vétkezni. Akkor „végig ellenállsz a bűnnek" (Zsidó 12:4).

Egy sportoló életének nagyon sok területén megfegyelmezi magát. Mennyivel inkább kell akkor nekünk a testi vágyainkon uralkodni, ha győztesek akarunk lenni a Sátán elleni harcban és a testi vágyaink felett, hogy végül győztesek legyünk ebben a mennyei versenyben. Pál azt mondta:

„Megfegyelmezem a testemet, hogy azt cselekedje, amit cselekednie kell és nem azt, amit akar; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek." (1 Kor. 9:27 - Living Bible).

A kísértés gondolatként jut el az elménkbe, aminek azonnal ellent kell állnunk. Amikor azonban elkezdjük a győzelmet keresni, általában nem sikerül ellenállnunk neki, mert néhány másodpercig engedünk neki. Ez annak az életmódnak köszönhető, amelyet olyan sok éven keresztül megszoktunk. Addig kell folytatnunk a küzdelmet, amíg az ellenállásunk kezdeti késleltetési idejét le nem csökkentjük a nullára! Ha vétkeztünk, azonnal meg kell bánnunk a bűnünket, meg kell szomorodnunk és meg kell térnünk.

Ha bármikor túlságosan nagynak találjuk a kísértés nyomását, és attól tartunk, hogy engedünk neki, azonnal segítségért kell kiáltanunk, ahogy Péter is tette, amikor a tengerben süllyedni kezdett (Máté 14:30). Ezt jelenti a kegyelem trónjához futás segítségért. A bűn elől való menekülésed és a bűn elleni küzdelmed egyaránt azt bizonyítja Isten számára, hogy eltökélt vagy, hogy legyőzd a bűnt az életedben. Ekkor Isten hatalmasan meg fog segíteni.