Írta :   Zac Poonen Kategóriák :   Disciples Szellem Tele élet
WFTW Body: 

A Máté 14:19-ben azt a három lépést látjuk, ahogyan áldássá válhatunk mások számára:

(1) Jézus vette az ÖSSZES kenyeret és halat;

(2) Megáldotta azokat és

(3) Megtörte a kenyereket.

Aztán enni adott a sokaságnak. Így akar az Úr minket is áldássá tenni mások számára. Először mindent oda kell Neki adnunk, ahogy az a fiúcska is tette, és akkor megáld minket a Szent Szellem erejével. Összetör bennünket sok megpróbáltatás, csalódottság, kudarc, betegség, árulás stb. által, és megaláz, és semmivé tesz minket az emberek szemében. Akkor tud megáldani másokat rajtunk keresztül. Engedelmeskedjünk tehát az Ő összetörettetésének. A Biblia azt mondja, hogy Jézus először összetör, majd az „Úr akarata a keze által jó szerencsés lesz." (Lásd Ézsaiás 53:10-12).

Jézus megengedte, hogy a saját akarata megtörjön az élete különböző helyzeteiben. Csak így tudta magát teljesen felajánlani az Atyjának. Ezért erősítette meg őt a Szent Szellem (Zsidó 9:14). Csak ha megengeded, hogy a Szent Szellem megtörje saját akaratod erejét, akkor leszel szellemi. A saját akaratodnak meg kell törni azokban az esetekben, amikor kísértést érzel arra, hogy azt tedd, amit saját erős egód szeretne, ahelyett, hogy azt tennéd, amit Isten akar.

A kereszted az lesz, ahol Isten akarata keresztezi a saját akaratodat. Ekkor a saját akaratodat keresztre kell feszíteni. Ekkor a Szellem azt mondja neked, hogy halj meg. Ha következetesen engedelmeskedsz a Szellem hangjának, állandóan összetörve maradsz; és Isten megígérte, hogy folyamatos ébredést ad azoknak, akik szellemben folyamatosan megtörtek maradnak. Az Úr azt mondta:

„Magasságban és szentségben lakom, de a megtört és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok szellemét, és megelevenítsem a megtörtek szívét." (Ézsaiás 57:15).

Jó, ha mindig a saját szükségleteid tudatában maradsz - "szellemileg szegény," de hinned kell abban is, hogy Isten hatalmasan megjutalmazza mindazokat, akik szorgalmasan keresik Őt. Értéktelen lesz szellemben szegénynek lenni, ha nem hiszed el, hogy Isten megáld és betölt hatalmával.

Keress közösséget a szegényekkel és gyengékkel minden gyülekezetben, és bátorítsd őket. Beszélgess a gyerekekkel és bátorítsd őket, mert a legtöbben elhanyagolják a gyerekeket. Mindig keresd az alacsony, észrevétlen helyet és a láthatatlan szolgálatokat egy gyülekezetben. Soha ne keresd a feltűnést egyetlen gyülekezetben sem, és ne próbálj senkit semmilyen módon lenyűgözni ajándékaiddal vagy tehetségeddel. De légy bátor, hogy minden összejövetelen tanúskodj, és minden lehetséges módon szolgálj a gyülekezetben - akár padlót takarítasz, akár zongorázol. Soha ne kelj versenyre senkivel, semmilyen szolgálatért. Maga Isten fog elindítani a szolgálatban, amit eltervezett számodra a megfelelő időben, ha hűséges vagy.