WFTW Body: 

A Róma 7:14-25 fontos igeszakasz azok számára, akik a tökéletességre törekszenek. Pál újjászületett keresztyénként szerzett tapasztalatairól beszél, egy meg nem tért ember ugyanis nem mondja:

„Gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint ;" (Róma 7:22).

Pál rómaiakhoz címzett levele első fejezetében arról ír, hogy „nem szégyelli a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére" (Róma 1:16), majd azt követően a 3. 4. és 5. fejezetekben a hit általi megigazulásról, a 6. fejezetben pedig a bűn feletti győzelemről ír. Ezután továbbmegy a 7. fejezet következő szakaszához. Ezen a ponton nem megy vissza az életének a megtéretlen időszakához. Nem. Folytatja az evangélium leírását. Arról a küzdelemről beszél, ami a tökéletességre törekvő ember belső életére jellemző. Tudatosan úgy döntött, hogy a továbbiakban csak Isten akaratát cselekszi. Győzelemre vágyik, és kegyelmet talált, hogy az segítse őt a szükség idején. Mégis két dologra jött rá:

  • hogy egy óvatlan pillanatban olyan területre téved, amely felett már világossága van (tudatos bűn);
  • hogy néha nem éri el a keresztyén norma szintjét, mert elbukott egy új területen, ahol a bukás előtt nem volt világossága - nem tudatos bűn).

Aki nem törekszik a teljes tökéletességre, annak nincs ilyen küzdelme, mert megállt a Róma 5-nél. Aki azonban a bűn feletti teljes győzelemre törekszik a Róma 6:14 szerint, az szembetalálja magát ezzel a küzdelemmel, és azt fogja mondani:

„Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?" - ami ismételten a szellemi halál állapotába visz engem. (Róma 7:24)

Akik nem ismerik ezt a fajta küzdelmet, azok nem őszinték a belső életüket illetően. Nagy reményt ad nekünk, hogy ha el is bukunk egy gyenge pillanatban, az olyan bűn, amit meg kell bánnunk, el kell hagynunk, és kérnünk kell Krisztust, hogy tisztítson meg a vérében, mert nem akarjuk azt tudatosan választani. Nagyon világosan megmutatja ezt a bukásunkat követő sajnálkozásunk. Mivel továbbra is gyűlöljük az ilyen bűnöket, és szomorúak vagyunk miattuk, ezért egy nap győzelmet fogunk aratni felettük is.

Olvasd el figyelmesen a Róma 7-et, és kérd Istent, hogy adjon világosságot azzal kapcsolatban. A Róma 7:1-13 arról beszél, hogy szabadok vagyunk a törvénytől, mert többé nem uralkodik rajtunk. Most már Krisztus menyasszonya vagyunk, hogy a törvénynél magasabb normák szerint éljünk, és nem Isten parancsolatainak, mint törvények megtartásával.

„A Szellem újságában szolgálunk, és nem a betű óságában" (Róma 7:6).

Nem fognak győzni azok, akik nem őszinték a küzdelmeiket illetően. Elsősorban nem arról van szó, hogy helyesen kell-e értelmezni a Róma 7. fejezetét, hanem inkább arról, hogy teljesen őszinték legyünk a küzdelmek során. Arra kérlek benneteket, hogy kerüljétek el mindazokat, akik nem őszinték a belső küzdelmeiket illetően - mert álszentek. Okosnak kell lennetek. Legyetek bölcsek, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok. Ne feledjétek, hogy a legfontosabb dolog, amit Isten elvár tőletek, az az őszinteség. Ez az első lépés a tisztaság felé.