A Filippibeliekhez írt levél 3. fejezetében Pál apostol arról írt, hogy milyennek kell lennünk, ha meg akarjuk valósítani Isten teljes akaratát. Elfelejtve azokat a dolgokat, amik mögöttünk vannak, azt mondja nekünk, azoknak feszül neki, amik előtte vannak. Minden kísértés ellenére azt cselekszi, elutasítja, hogy hátra nézzen. Az Ap.csel 20.23-24-ben azt mondja, az a tudat sem tántorította el, hogy üldözés vár rá. Nem félt attól, hogy eltérítik őt attól az elhatározásától, hogy előre nyomuljon Isten célja felé. Az Ap.csel. 26.19-ben is bizonyságot tett Agrippa király előtt, hogy nem engedetlen a mennyei látásnak, amit az Úrtól kapott, közel harminc évvel azelőtt. Az utolsó levelében is azt mondta, hogy nemes ügyért harcol és befejezi a futását (2 Timótheus 4.7). Itt van egy ember, aki kitartóan követte Isten akaratának keskeny útját egyenesen az élete legutolsó napjáig. Számtalan ok lett volna, hogy feladja és meghátráljon: kegyetlen üldözések, rágalmazás és hamis vád. Mindezek ellenére hűséges marad az elhívásához, a szeme a célra szegeződik. Áldottak lehetünk, ha az életünk végén nekünk is ilyen bizonyságunk lehet.

Milyen gyakran kísértésbe esünk, hogy hátra nézzünk! A múlt hibái elbátortalanítanak minket, és amikor ez megtörténik, a gonosz biztosan eléri, hogy a fülünkbe súgja azt a hazugságot, hogy Isten nem használ többé minket. Mindig nagyon bátorító volt számomra, hogy az Úr még a szamáron keresztül is szólt, ha a szükség úgy hozta (Máté 21.2-3). Ha az Úrnak szüksége volt egy szamárra, hogy betöltse a messiási feladatát, és ha Isten akarata az volt, egy alkalommal még egy szamáron keresztül is szólt (4 Mózes 22.28), akkor mindannyiunk számára van remény. Amelyek régen megírattak, beleértve Bálám szamarának a történetét is, azok a mi bátorításunkra íródtak meg (Róma 15.4). Érezheted magad úgy, hogy olyan buta vagy, mint egy szamár és csinálhatsz tízezer hibát, az Úrnak mégis szüksége van rád, és ha úgy dönt, szólhat még rajtad keresztül is. A Biblia azt is mondja nekünk, hogy ne aggodalmaskodjunk a holnap felől és azt is hangsúlyozza, hogy ne nézzünk vissza a múlt dolgaira. Le kell zárni minden múltbeli dolgunkat, szembenézni a mával és a jövővel, és bízni az Úrban. Ha holnap hibázol, akkor se engedd, hogy ez kétségbeesésbe kergessen téged. Menj és valld meg a bűnödet az Úrnak és megtisztulsz a bűnödtől az Ő vérében. Aztán hagyd el azt. Ha pedig újra vétkezel, menj és tedd ismét ugyanazt a dolgot. Sose mondj le magadról. Határozottan utasítsd el a múlt haszontalanságaira való visszatekintés miatti sajnálkozást, mivel az csak a múlton való sopánkodás. De utasítsd el a visszatekintést azokra is, amikre büszke vagy, mert az tönkreteszi a lelket. Ezért, ha Isten csodálatos módon használ téged holnap, keresd a kegyelmet, és azt is felejtsd el. Ne engedd, hogy dicsőséget okozzon neked, mert tökretesz. A Sátán egyrészt az elbátortalanítást, másrészt a büszkeséget használja fel, hogy megállítson minket az utunkon és elrabolja az erőnket.

Az Efézus 5.15-16 azt mondja nekünk: ha bölcsen járnánk ezekben a gonosz napokban, akkor áron is meg kellene venni az alkalmakat. Ez azt jelenti, hogy meg kell venni minden alkalmat, amikor az utunkon járunk és az Úr dicsőségére fordítanunk azt (1 Kor. 15.58). Mindenkinek csak egy élete van és az élet minden napjának olyannak kell lenni, hogy el tudjunk vele számolni Isten felé. De ez csak akkor fog megtörténni, ha folyamatosan előre és Őrá nézünk. Nem számít, hogy milyen nehezek a kilátások, amikkel szembe kell néznünk, engedjük, hogy ez a gondolkozásmód jellemezzen minket. Határozzuk el magunkat olyan értelemben is, hogy ne tekintsünk oldal irányba, ne hasonlítsuk össze sorsunkat és sikerességünket más hívőkkel, mivel az elbátortalanodáshoz vagy büszkeséghez vezethet (János 21.20-22; 2 Korithus 10.12). Egyenesen előre kell néznünk és semmilyen más irányba (Péld. 4.25).

A megtérése előtt Pál buzgó vallásos ember volt (Ap.csel. 22.3-4). Nem volt erőtlen hitű és félénk ember, mint amilyet olyan gyakran látunk ma. Amikor megtért, teljes szívvel odaszentelte magát Krisztusnak. Csak olyan értelemben változott meg, hogy az elméjét azt követően a felülről való dolgok töltötték meg és nem a világi dolgok. A feltámadott Úr egyértelművé teszi számunkra, hogy nem szereti a langyosságot (Jel. 3.16). Isten az odaszántakat keresi a népe között, mert csak az az ember tudja betölteni az Ő akaratát a földön, aki teljesen elkötelezi magát neki. Ha közülünk sokan a tanulmányaink során félszívűek voltunk, ahogyan a keresztyénségünkben is, akkor sosem fogjuk tudni magunk mögött hagyni még az általános iskolát sem. Vagy, ha egy ember félszívű volt a munkájában is, mint ahogyan sok keresztyén is Isten szolgálatában, akkor már régen elbocsátották volna az állásából. Sok keresztyén teljesen odaszánt a földi tevékenységekben, de sajnos, nagyon ritkán található meg ez az odaszántság a hitbeli tevékenységüket illetően! Azt látjuk, hogy amikor Ezékiás király teljes szívvel végezte a munkáját, akkor szerencsések voltak az ő útjai. (2 Krón. 31.21). Elérkezett azonban egy nap, amikor elfeledkezett az „előtte lévő dolgokról" és meglankadt. Az a nap volt a veszte az Úr előtt.

Jézus szavai és példája arra ösztönzik azokat, akik követni akarják Őt, hogy a cél mindig lebegjen a szemük előtt. Egy embert, aki követni akarta Őt arra figyelmeztetett, hogy „aki az eke szarvára teszi a kezét, az ne nézzen hátra", mert akkor alkalmatlan Isten országára (Lukács 9.62). Jézus maga is "előre szegezte tekintetét", hogy abba az irányba haladjon, amit az Atya kijelölt számára (51. vers). "Az én Atyám dolgát kell cselekednem." Ez volt állandóan a hozzáállása, és arra vágyott, hogy ne azokat kövesse, akik nem voltak hajlandók rá, hogy ugyanabba az irányba nézzenek és ugyanazon az úton járjanak. Jézus Krisztus tanítványának az kell, hogy legyen az egyetlen életcélja, hogy Isten akaratát cselekedje, és ezáltal megdicsőítse Őt. Az életben mindennek - pénz, pozíció, házasság, munka és minden egyébnek - ezt az egyetlen célt kell szolgálnia. Mindenkinek meg kell békülni Isten akaratával. Csak ha magunkévá teszünk egy ilyen gondolkodásmódot, akkor igényelhetjük a Róma 8.28-ban lévő ígéretet magunkra vonatkozóan. Ez csak azokra vonatkozik, akik Istent szeretik, akik engedelmeskednek neki és akkor minden a javukra válik. Jó, ha mi is emlékezünk rá, hogy az örökkévalóságban azoknak a munkája marad meg, akik Isten akaratát cselekedték a földön (1 János 2.17). Minden más el fog pusztulni. Ezért hagyjuk, hogy Isten akaratának cselekedete legyen az egyetlen célunk. Ahogy Jézus, úgy engedjük mi is, hogy ez legyen az igazi étel és ital számunkra. (János 4.34). Az Isten szíve szerint való ember az, aki arra vágyik, hogy betöltse az Ő akaratát. Isten szemében csak az ilyen ember tud hatékonyan szolgálni a saját generációjában (Ap.csel. 13.22, 36). Isten az ilyen emberekhez beszél ma az egész világon.