Amikor a Máté 24-ben Jézus a tanítványainak visszatéréséről beszélt, többször is hangsúlyozta, hogy ébereknek kell lenniük (Máté 24:42, 44; 25:13). Nem a prófétai üzenetek ismerete a legfontosabb tehát, hanem hogy szellemileg éberek legyünk és mindig legyünk készen. A Máté 25-ben (amely a Máté 24-ben szereplő próféciákra épül) Jézus három területet emel ki, ahol ébereknek és hűségeseknek kell lennünk, hogy készen álljunk az Ő eljövetelére.

1. Hűség az elrejtett (belső) életünket illetően

Ebben a példabeszédben Jézus tíz szűzről beszélt (Máté 25:1-13-ban). Figyeljük meg, hogy egyikük sem volt parázna (a szellemi paráznaság meghatározását lásd Jakab 4:4-ben). Mindannyian szüzek voltak. Más szavakkal, jó bizonyságuk volt az emberek előtt. Égett a lámpásuk (Máté 5:16), és a jó cselekedeteiket mások is látták. Ezek közül a szüzek közül mégis csak öt volt bölcs. Ez eleinte nem volt nyilvánvaló mindenki számára. Közülük csak öt vitt magával olajat a korsójában (Máté 25:4).

A korsóban lévő olaj éjszaka nem volt látható, a világossággal ellentétben. Ez az Isten előtt élt, elrejtett (belső) életünkre utal, melyet az emberek e világ sötétsége miatt nem láthatnak. Mindannyiunknak van korsónk, a kérdés az, hogy van-e benne olaj vagy nincs. Az olajat a Szentírás végig a Szent Szellem szimbólumaként használja, és itt arra az isteni életre utal, amelyet a Szent Szellem végez el a mi szellemünkben. Ennek az életnek a külső megnyilvánulása a világosság (János 1:4), a belső jellemzője pedig az olaj. Sokan csak a külső bizonyságtételükkel vannak elfoglalva. Ez az ő ostobaságuk. A megpróbáltatások és a próbák idején jövünk rá, hogy a látható világosság önmagában nem elég. Szükségünk van az Istentől való belső életre is, hogy győztesnek bizonyuljunk a próbák idején.

„Ha a megpróbáltatások idején gyenge vagy, a valóságban is gyenge vagy" (Példabeszédek 24:16). Az élet kritikus helyzetei mutatják meg, mennyire vagyunk erősek vagy gyengék. Ebben a példabeszédben a kritikus helyzet az volt, hogy a vőlegény késett. Az idő fogja bebizonyítani a valódi szellemi állapotunkat. Akinek van hite és végig kitart, az üdvözül. Az idő azt is meg fogja mutatni, hogy kinek van tartalmas belső élete, és kinek nincs. Sokan olyanok, mint az elvetett mag, amely azonnal kihajtott, de nem volt belső élete. Nincs mélység a szívük talajában (Márk 4:5). Ezért nehéz megítélni az új hívők szellemi állapotát vagy őszinteségét.

Az idő mindent nyilvánvalóvá tesz, ha van türelmünk kivárni. Krisztus eljövetelére tehát úgy készülhetünk fel, ha Isten színe előtt tiszta és hűséges belső életet élünk - gondolatainkban, hozzáállásunkban és indítékainkban, amit a körülöttünk lévők nem láthatnak. Ha ez nincs meg bennünk, akkor magunkat csapjuk be, ha azt hisszük, hogy készen állunk Krisztus eljövetelére.

2. Hűség a szolgálatunkban

A második példabeszédben a hangsúly az Isten által nekünk adott tálentumok hűséges használatán van (Máté 25:14-30). Ezek a tálentumok anyagi javakat, pénzt, természetes képességeket, életbeli lehetőségeket, szellemi ajándékokat stb. jelentenek. Nem mindenki egyenlő ezen a téren - hiszen a példabeszédben látjuk, hogy az egyik ötöt kapott, a másik kettőt, a harmadik pedig csak egyet. De mindannyian ugyanannyi időt kaptak arra, hogy hűségesek legyenek azzal, amit kaptak. Aki többet kapott, attól többet is várnak el. Ezért az, aki a kettőt négyre szaporította, ugyanazt a jutalmat kapta, mint az, aki az ötöt tízre szaporította. Isten csak azt ítélte el, aki elásta „a földbe" a tálentumait (Máté 25:18) - vagyis azt, aki az Istentől kapott tálentumait a világ - és nem Isten javára használta. Senki sem mondhatja, hogy semmit sem kapott, mert mindannyian kaptunk valamilyen tálentumot Istentől. A kérdés csak az, hogy mire használjuk ezeket. Amit a magunk javára használunk, az egyenértékű a földbe elásott tálentummal. Amit kizárólag Isten dicsőségére használunk, az számít majd örökkévaló értéknek. Ezen a mércén mérve láthatjuk a hívők túlnyomó többségének szegénységét.

A jelmondatunknak a következőnek kell lennie: „Mindent Istenért, semmit magunkért". Akkor készen állunk Krisztus visszatérésére. Nem lehetünk Jézus tanítványai, ha nem hagytuk el mindazt, amink van. Aki nem használja az Úr szolgálatára az Isten által adott minden vagyonát és ajándékát, az csak önmagát áltatja, ha azt állítja, hogy készen áll Krisztus visszajövetelére.

3. Hűség a testvéreink felé való szolgálatban

A Máté 25:31-46-ban Jézus a szükségben lévő testvéreinkkel szembeni hozzáállásunkkal foglalkozik. Ez a szükség lehet szellemi vagy fizikai. Itt azt látjuk, hogy egyesek azért lesznek Isten országának örökösei, mert testvéreiket úgy szolgálták, mintha az Urat szolgálták volna. Szolgálatuk annyira titokban történt, hogy a bal kezük nem tudta, mit cselekszik a jobb (Máté 6:3). Annyira, hogy amikor az Úr emlékezteti őket a jótettekre, ők maguk sem emlékeznek rá! (Máté 25:38).

Jézus itt arra tanított, hogy bármilyen szolgálatot is teszünk a legkisebb testvéreinknek, azt úgy tekinti, mintha Neki tettük volna (Máté 25:40). Fontos látni, hogy Jézus itt a legkisebbekről beszél, mert hajlamosak vagyunk a legfontosabb hívőknek szolgálni, és figyelmen kívül hagyni a szegényeket és a megvetetteket! Azok, akik csak az evéssel és ivással, a vásárlással és az eladással, valamint a saját maguk számára való építkezéssel és ültetéssel vannak elfoglalva, biztosan lemaradnak, amikor Jézus visszatér (Lukács 17:28-34).

Csak azok lesznek befogadva, akiknek az Úr iránti szolgálata magában foglalja a testvéreik iránti szeretetteljes törődést.

Egy másik helyen Jézus egy másik embercsoportról beszélt, akik ellentétben állnak ezzel a csoporttal. Ők azok, akik emlékeznek minden jó cselekedetre, amit az Úr nevében tettek. Ők is ott állnak az ítélőszék előtt, és emlékeztetik az Urat, hogy démonokat űztek ki, hirdették az Igét és meggyógyították a betegeket Jézus nevében stb. Az Úr azonban elutasítja őket, annak ellenére, hogy mindezeket megtették, mert hiányzott belőlük a legfontosabb elvárásnak való megfelelés: az Isten előtti rejtett szentség. Elragadta őket ajándékaik nagyszerűsége.