A pergamoni vének dorgálásban részesültek, mert megengedték olyan tanok tanítását, amelyek a gyülekezetet a világhoz tették hasonlóvá, és elnézték a bűnnel szembeni megengedő hozzáállást (Jelenések 2:14-15). Ők maguk talán jó emberek voltak, de megengedték másoknak, hogy Bálám tanítását tanítsák. Ezért bűnösök voltak.

Az Úr a véneket teszi felelőssé azért, hogy a gyülekezetben ne engedjenek meg olyan igehirdetést, amely arra bátorítja az embereket, hogy könnyelműen vegyék a bűnt. Van “olyan tanítás, amely kegyességre vezet” (istenfélő, krisztusi életre), és ez egyedül a “helyes tanítás” (1 Timótheus 6:3). Minden más tanítás kisebb-nagyobb mértékben hamis.

Miért engedték be ezek a vének az ilyen tanításokat a gyülekezetükbe? Valószínűleg azért nem javította ki soha senki a testvéreket, mert alázatos és szelíd testvér hírnevet akartak megőrizni. Ha így van, akkor a saját megbecsültségüket fontosabbnak tartották, mint a gyülekezet javát.

Az “alázat” és a “szelídség” olyan erények, amelyeket Jézus példájából kell megtanulnunk, ahogyan Ő maga mondta nekünk (Máté 11:29). Ellenkező esetben tévesen értelmezhetjük, hogy mit jelentenek.

Jézust alázatossága és szelídsége nem akadályozta meg abban, hogy kiűzze a pénzváltókat a templomból, vagy hogy Pétert olyan erős szavakkal dorgálja meg, mint például: “Kerülj mögém, Sátán!”, amikor Péter azt a hamis tanítást hirdette, hogy Jézusnak nem kellene keresztre menni (Máté 16:22-23).

A Sátán még egy olyan jó testvért is fel tud használni, mint Péter, hogy tévútra vezesse az egyházat, ha az a testvér úgy beszél az összejöveteleken, hogy felhígítja a keresztről szóló igazságot. Az ilyen igehirdetést mindig fel kell ismerni, mint a Sátán hangját – mert így a Sátán el tudja téríteni a gyülekezetet Isten akaratától.

A gyülekezeti vének egyik legnagyobb felelőssége az, hogy meghatározzák, milyen irányt kell követnie a gyülekezetüknek. Itt nem lehet helye a világiasságnak és a megalkuvásnak. Nem lehet szó farizeusságról és törvénykezésről sem, hanem a kereszt útjának kell lennie – az Isten akarata szerint.

A Bálámhoz hasonló igehirdetők általában nagy lelki erővel rendelkeznek, és rossz hatással lehetnek az emberekre a gyülekezetben. Azok az igehirdetők, akiknek erős emberi személyiségük van, elnyomnak másokat, és megakadályozzák őket abban, hogy Krisztushoz, mint fejhez kapcsolódjanak. Másokat is úgy befolyásolnak, hogy az igazság szellemétől a felszínes, világi vallásosság irányába térjenek el.

Ha egy igehirdető nem értette meg, hogy mit jelent a lelki erejét halálba adni, akkor a hívőket magához fogja kötni, és nem Krisztushoz, a Fejhez. A hívők csodálni fogják az igehirdetőt, és követni fogják, de soha nem fogják legyőzni a bűnt vagy a világot az életükben.

Óriási különbség van a lelki és a szellemi erő között, és meg kell tudnunk különböztetni a kettőt. Lehet, hogy valakinek nagy bibliatudása van, és nagy ékesszólással rendelkezik. Még az is lehet, hogy nagyon vendégszerető a testvérekkel szemben, és gyakorlatias módon is segíti őket. Ha azonban az embereket önmagához köti, és nem Krisztushoz, akkor akadálya lesz Krisztus teste épülésének.

A Bálám-féle igehirdetők szívesen fogadnak el ajándékokat másoktól (4 Mózes 22:15-17). Az ajándék elvakíthatja a szemünket (Példabeszédek 17:8), és lekötelezetté tehet bennünket az emberek felé, hogy rabszolgáikká váljunk. Ez megakadályozhat bennünket abban, hogy Isten igazságát hirdessük, és helyreigazítsuk jótevőinket.

Isten szolgájának mindig meg kell őrizni a szabadságát.

“Drága áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái.” (1 Korinthus 7:23).