Komolyan aggódnunk kell a Szent Szellemmel való betöltekezés (Szent Szellem keresztség) korunkban tapasztalható leértékelődése miatt. Ma két véglet tapasztalható a keresztyének között: azok, akik teljesen megtagadják a Szent Szellemmel való betöltekezést, és azok, akik egy olcsó, érzelmi hamisítvánnyal dicsekednek (ami nem eredményezett nekik sem szolgálatot, sem életszentséget). Mindkét szélsőséget kerülnünk kell, és keresnünk kell Istent a hiteles erővel való felruházásért, hogy úgy élhessünk és szolgálhassunk, ahogyan kell.

Nem emelhetünk magasabbra egy gyülekezetet, mint amennyire mi magunk jutottunk. Ha magunknak csak hamis megtapasztásaink voltak, akkor másokat is csak hamis élményekben részesítünk. Őszintén el kell merülnünk a Szent Szellemben, de ez nem elég, hanem folyamatosan a Szellem teljességében kell élnünk, ha hatékonyak akarunk lenni az Úr számára. Mindig „telve kell lennünk Szellemmel" (Ef. 5:18 - Literal változat).

Ha hatékonyan akarunk szolgálni a gyülekezetünkben, akkor őszintén törődnünk kell a gyülekezetünkben lévő testvérek szellemi növekedésével. Ez arra késztet bennünket, hogy keressük Istent a prófétálás ajándékáért, hogy hatékonyan szolgálhassunk a hívő társaink felé. Lehetetlen hatékonyan szolgálni Istent az Ige szolgálatában a Szellem ezen ajándéka nélkül. Teljes szívünkből vágynunk kell tehát a prófétálás ajándékára. Az a példabeszéd, amely egy olyan emberről szól, aki éjfélkor szomszédja házába ment, hogy ennivalót szerezzen a barátjának, arra tanít, hogy törődjünk a gyülekezetünkben lévők szükségeivel. Ez pedig arra késztet bennünket, hogy kopogtassunk Isten ajtaján, és addig keressük Őt, amíg „a Szent Szellem erejéből annyit nem ad nekünk, amennyire szükségünk van" (hasonlítsd össze a Lukács 11-et a 13-mal.

Az Újszövetségben a prófétálás azt jelenti, hogy Isten szavát a Szent Szellem kenete alatt szóljuk, oly módon, hogy „feddjünk, bátorítsuk és építsük az egyházat" (1 Kor.14:4, 24-25). Az 1 Korinthus 14-ben Pál hangsúlyozza a prófétálás fontosságát a helyi gyülekezet összejövetelein. Ha a gyülekezet ilyen felkent prófétálás nélkül fel tudott volna épülni, akkor azt kellene mondanunk, hogy Isten ezt az ajándékot feleslegesen adta az egyháznak. Akkor szükségtelen a bátorítás, hogy „törekedjetek a prófétálásra" (1 Kor.14:1, 39). Tény, hogy ez az ajándék elengedhetetlen a gyülekezet építéséhez! Az a gyülekezet, amelyben egyetlen testvér sincs, aki Szellemben prófétálna, hamarosan a szellemi halál állapotába fog kerülni.

Ha figyelmen kívül hagyjuk a Szellem kenetét, az egyenlő azzal, mintha azt mondanánk, hogy a Szent Szellem eljövetele pünkösd napján szükségtelen volt, és jól el tudjuk végezni az Úr munkáját az Ő felhatalmazása nélkül is! Ez ugyanolyan súlyos tévedés, mint azt állítani, hogy az Úr Jézus földre jövetele szükségtelen volt, és jól be tudunk jutni Isten országába, nélküle is! A Szentháromság harmadik személyének eljövetelét figyelmen kívül hagyni a Szent Szellem megvetését jelenti, és ugyanolyan súlyos bűn, mint a Szentháromság második személye eljövetelét figyelmen kívül hagyni.

A Szellem felkenetését nem szabad csak amiatt leértékelni, mert néhány hívő visszaél vele. Ha nem vágysz a Szellem erejére, akkor a saját emberi tálentumaidra és tapasztalatodra fogsz támaszkodni az Úr munkájának végzésében. Azzal sosem lehet véghezvinni Isten tervét.

Fel kell szabadítanunk az embereket egyrészt a farizeusság és a törvénykezés, másrészt a megalkuvás és a világiasság alól. Ki az, aki alkalmas egy ilyen szolgálatra? Csak az, akit a Szent Szellem felhatalmazott arra. Ezért szükség van rá, hogy folyamatosan keressük Istent a Szent Szellem bölcsességéért és az Ő erejéért. Amikor Pál imádkozott Efézusban a hívőkért, ő azért imádkozott, hogy ismerjék meg a Szent Szellem bölcsességét és az erejét egyaránt (Ef. 1:17; 3:16). Nekünk is ezekért kell imádkoznunk.