A 2 Krónika 3:1-ben arról olvasunk, hogy „Salamon elkezdte felépíteni az Úr házát a Mórija-hegyén." A Mórija-hegye volt az a hely, ahol Ábrahám feláldozta a fiát, Izsákot Istennek. (1 Mózes 22). Ott, azon a hegyen Ábrahám megértette Isten módszerét, ami az áldozathozatal és a neki való engedelmesség. Isten megszentelte azt a helyet és elhatározta, hogy 1000 évvel később azon a helyen kellene felépíteni az Ő házát. Isten ott építi ma is az Ő házát (a gyülekezetet) minden nap - ahol olyan embereket talál, akik Ábrahám szellemével és hitével rendelkeznek. A Mórija-hegyén, Ábrahám pontosan az ellenkezőjét mondta annak, amit Ádám és Éva az Édenben jelképesen mondott Istennek.
Az Édenben Ádám és Éva a tiltott gyümölcs megevése által azt mondta Istennek, hogy a kívánatos teremtett dolgok sokkal értékesebbek számukra, mint maga a Teremtő. Pontosan ez az, amit az emberek milliárdjai ma is mondanak Istennek. „A teremtett dolgokat imádták és szolgálták a teremtő helyett." (Róma 1:25). A Mórija-hegyén Ábrahám pontosan az ellenkezőjét mondta ennek, nevezetesen, hogy az ő Istene és Teremtője sokkal drágább volt számára, mint a legkedvesebb földi tulajdona (Izsák); és hajlandó volt feláldozni Izsákot ennek bizonyításaként. Isten meg fog becsülni mindenkit, aki az áldozathozatalnak ezen elve szerint él. Akik ragaszkodnak ehhez az igazsághoz, azok építik Isten házát ma is.
A Kálvária dombra nemcsak az az igazság érvényes, hogy Jézus meghalt a világ bűneiért. Jézus ott bemutatta az áldozathozatal alapelvét is, ami által Isten minden munkáját végzi. Senki sem szolgálhatja az Urat más módon. Azok, akik a kényelmes életet keresik ezen a világon és azzal egy időben a gyülekezetet is építeni akarják, csak magukat csapják be. Akik a világ és az Isten országa legjavát egyidejűleg keresik, azokat alaposan becsapta a Sátán. Sokan megpróbálták Isten szolgálni áldozathozatal nélkül. A munkájukat azonban kudarcok sorozata kísérte!!
„Krisztus úgy szerette az egyházat, hogy Önmagát adta érte" (Efézus 5:25). Ahhoz, hogy a gyülekezetet építsük, nekünk is ugyanúgy szeretnünk kell a gyülekezetet. Nem elég a pénzünket és időnket odaadni. Fel kell áldoznunk magunkat - az önző életünket.
Amikor Isten az ember iránti szeretetét le akarta írni, csak egy földi példához tudta hasonlítani - az anyának az újszülött gyermeke felé való szeretetéhez (Lásd Ézsaiás 49:15). Ha megfigyelsz egy anyát, akkor látni fogod, hogy az újszülött csecsemője felé való szeretete a teljes önfeláldozás. Egy anya kora reggeltől késő estig és egész éjszaka áldozatot hoz, áldozatot hoz és áldozatot hoz az újszülött csecsemőjéért, és semmit sem kap viszonzásul. A gyermekéért éveken keresztül boldogan elviseli a szenvedést, a kényelmetlenséget, és semmit sem vár viszonzásképpen. Az anyát nem érdekli, hogy körülötte mások bármit is feláldoznak-e a gyermekükért, vagy sem. Ő örömmel áldozza fel teljesen magát. Hasonló módon, aki úgy tekint a gyülekezetre, mint saját gyermekére, azt nem fogja zavarni, hogy mások körülötte hoznak-e valamilyen áldozatot a gyülekezetért vagy sem.
Isten is így szeret minket, és ezt a természetet szeretné átadni nekünk. Lehetetlen azonban egy közösséget találni bárhol a világon, amelyikről becsülettel el lehetne mondani, hogy mindannyian így szeretik egymást. A legtöbb hívő csak azt ismeri, hogy azokat szeresse, akik egyetértenek vele, és akik az ő csoportjához tartoznak. Az ő szeretetük emberi szeretet és nagyon távol áll az anyák önfeláldozó szeretetétől!