A Lukács 15. fejezetének három példázatában az elveszettek négy különféle csoportjáról van szó: egy bárány, egy fiatalabb fiú, egy idősebb fiú és egy pénzdarab elvesztése. Látjuk továbbá Isten három személyét.

Az elveszett bárány egy olyan hívőről szól, aki véletlenül vagy elővigyázatlanul elkóborolt. A pásztor Isten fiát, Jézust ábrázolja ki. A tékozló fiú egy olyan hívőt ábrázol, aki elmegy, mert lázad Isten (és a gyülekezet) ellen. Az apa Istent, az Atyát ábrázolja. Az ilyen elveszettnek az Atya nem megy utána, mint az elveszett bárány esetében, hanem vár, amíg a fia eljut a disznók vályújáig és vissza nem jön a saját akaratából. Az idősebb fiú azokat a hívőket ábrázolja, akik a törvénykezésük, az önigazságuk és a büszkeségük miatt vesznek el.

Az elveszett pénzdarabot kereső asszony egy Szent Szellemmel betöltekezett gyülekezetet ábrázol, aki meggyújtja a lámpát és felsöpri a házat (Lukács 15.8) és gondosan átkutat mindent, míg meg nem találja a pénzdarabot. A pénzdarab (az értékek) elvesztése egy gondatlan gyülekezetre utal. Mi volt az, ami az értékek (a pénzdarab) elvesztését okozta néhányuknak? Amikor meggyújtották a lámpát (betöltekezett Szent Szellemmel) elkezdtek keresni, és megtalálták az elveszett embereket és bevitték őket az akolba.

Sok hívő van, aki egyáltalán nem visel terheket az elveszettekért és a visszaesőkért: csak a saját dolgaik érdeklik őket. Az ilyen hívők teljesen elszakadtak Istentől, mint Atyától, Istentől, mint Fiútól és Istentől, mint Szent Szellemtől. A következő imát imádkoztam el évekkel ezelőtt és bátorítottam minden elöljárót a gyülekezetben, hogy ők is így imádkozzanak:

"Uram, ha van valaki ezen a vidéken, aki keres téged, kérlek, hogy hozd őt kapcsolatba velünk, vagy vigyél el minket hozzá. Ha pedig egyiket sem teszed, akkor mondd meg mi a baj velünk, hogy helyre tudjuk hozni, összhangba tudjunk kerülni veled, és megtaláljuk az elveszetteket."

Bátorítalak benneteket, hogy imádkozzátok el ezt az imát.

Nagyon fontos azonban, hogy az elveszett bárányt milyen akolba hozzuk be. Ha az akolban 99 olyan bárány van, akik tele vannak betegséggel vagy sérüléssel és csak egymást marják, akkor jobb, ha az elveszett bárány kinn marad a pusztában, mint egy ilyen aklon belül. Nemcsak az egyetlen elveszett báránynak kell azonban utána menni, hanem szolgálni kell a 99 bárány felé is, hogy megmaradjanak egészségesnek és békességesnek. Jézus a következőt mondta:

„N agyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön (ő az elveszett bárány), mint kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre." (Lukács 15.7).

Milyen csodálatos gyülekezet (akol) az, ahol az emberek 99%-a igaz ember, akiknek nincs szükségük megtérésre semmiből! Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy megítélik önmagukat és megtérnek minden nap. Én sok év óta így élem az életemet. Ennek eredménye, hogy az elmúlt néhány évben majdnem minden nap felfedeztem néhány keresztyénhez nem illő dolgot az életemben - megtértem ezekből és megtisztítottam magam. Ha te is ezt teszed, akkor nem lesz időd más emberekben hibát találni, mert annyira elfoglalt leszel a magad tisztán tartásával. Ebben az esetben olyan emberekből lehet felépíteni egy gyülekezetet, „akiknek nincs szükségük megtérésre", ahová jöhet az elveszett bárány és meg fog gyógyulni. Ezért kell a megtérést folyamatosan prédikálni a gyülekezetünkben. Egy idő után így fokozatosan egy olyan gyülekezetté válunk, ahol az emberek megtanulták megítélni magukat és nem másokat ítélgetnek.

Amikor a pásztor elveszített egy bárányt, az a pásztor vesztesége volt. Amikor az asszony elveszítette a pénzdarabot, az az asszony vesztesége volt. Az elveszett fiú esetében a veszteség az Atya vesztesége volt. Ezekkel a példázatokkal Jézus azt tanította, hogy Isten az, aki valakit elveszít, amikor az emberek bűnt követnek el. A munkánk a gyülekezetben az, hogy hozzuk vissza Istenhez azt, aki elveszett. Az egyetlen dolog, amit az elveszett fiú tudott, hogy az apja szerette őt. Ezért döntött úgy, hogy visszamegy az atyai házhoz. Honnan tudta az atya, hogy a fia azon a napon tér haza? Onnan, hogy minden nap kitekintett az ablakon, hogy lássa, mikor tér vissza a fia. Egy nap meglátta őt és elébe futott, hogy üdvözölje. Az idősebb fiú azonban nem azonosult az atyai szív szeretetével. Keményen dolgozott az apjának és mindig engedelmeskedett neki (Lukács 15.28-29), de nem volt benne szánalom az elveszettek iránt, nem volt közössége az atyja szívével. Egyszer sem mondta az apjának, hogy „engedd, hogy elmenjek és megkeressem a fiatalabb testvéremet és megtaláljam őt."

Kétféle keresztyén munkás és elöljáró van. Az egyik a történetbeli atyára hasonlít, aki tele van szeretettel és szánalommal. A másik olyan, mint az idősebb fiú: kemény, merev és szakember a dolgokban. Mindannyiunknak választani kell, hogy a kettő közül melyik szeretnénk lenni. A történet elején az idősebb fiú a házban volt és a fiatalabb házon kívül, de a történet végén a fiatalabb fiú volt a házon belül és az idősebb házon kívül. Sokan, akik most elsők, utolsók lehetnek Isten királyságában. Sok keresztyén azért nem megy be Isten királyságába, mert nincs közössége az Atya szívével. A gyülekezetben mindenkinek az Úr szolgájának kell lenni és meg kell osztani az Atya szívét az elveszettekkel.