Az embereket az Ige a nyájhoz hasonlítja, és a nyáj hajlamos rá, hogy kérdezés nélkül kövesse a sokaságot. Jézus azonban eljött és megtanított minket arra, hogy mindent Isten Igéje alapján vizsgáljunk meg. A farizeusok az emberi hagyományokat magasztalták. Jézus pedig Isten szavát magasztalta. Nekünk Isten minden szava szerint kell élnünk - és el kell utasítanunk minden emberi hagyományt, amely ellentétes Isten szavával (Máté 4:4).

A harc, amelyet Jézus folyamatosan vívott a farizeusokkal, az Isten szava és az emberi hagyományok közötti ősi harc volt. A gyülekezetben ma ugyanazt a harcot vívjuk. Isten szava az egyetlen mennyei világosság nekünk ezen a földön. Amikor Isten először megteremtette a világosságot, azonnal elválasztotta a sötétségtől. A sötétség a bűnt és az emberi hagyományokat jelenti. Tehát el kell választanunk mind a bűnt, mind az emberi hagyományokat Isten világos szavától - hogy ne legyen keveredés az egyházban.

Karácsony

Vegyük például a Karácsonyt, amelyet sokan Jézus Krisztus születésnapjaként ünnepelnek. Az összes vallásos üzlet várja a Karácsonyt, mert ez az az időszak, amikor nagy profitot érhetnek el. Ez egy kereskedelmi és nem szellemi ünnep. Dollár milliókat költenek karácsonyi képeslapokra és ajándékokra. Az italboltok eladása is megnő ebben az időszakban.

Tényleg ez Isten Fiának a születésnapja, vagy egy „másik Jézusé"?

Először is nézzük meg Isten Igéjét. A Biblia azt mondja, hogy Jézus születésének éjjelén pásztorok voltak juhaikkal Júdea mezőin (Lukács 2:7-14). Izraelben a pásztorok októbertől februárig soha nem tartották nyájukat éjszaka a nyílt mezőkön, mert ezekben a hónapokban esős és hideg volt az idő. Tehát Jézus valójában valahol március és szeptember között születhetett. December 25.-e tehát egy „másik Jézus" születésnapja lehet, amelyet megtéretlen emberek rákényszerítettek a gyanútlan keresztyénségre!

Továbbá, még ha tudnánk is Jézus születésének pontos dátumát, akkor is felmerülne a kérdés, hogy Isten akarta-e, hogy az egyháza ezt megünnepelje? Mária, Jézus anyja, biztosan tudta Jézus pontos születési dátumát, és ő sok éven át az apostolokkal volt együtt pünkösd napja után. Mégis sehol sem említik Jézus születési dátumát. Mit mutat ez? Csak azt, hogy Isten szándékosan elrejtette Jézus születésének dátumát, mert nem akarta, hogy az egyház megünnepelje azt. Jézus nem volt egy közönséges halandó, akinek születésnapját évente egyszer meg kellett ünnepelni. Ő Isten Fia volt, „akinek napjainak nem volt kezdete", ellentétben velünk (Zsidó 7:3). Isten azt akarja, hogy Jézus születését, halálát, feltámadását és mennybemenetelét ne csak évente egyszer, hanem minden nap ünnepeljük.

Az Ó - és az Újszövetség közötti különbség megértése lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük, miért nem akarja Isten, hogy gyermekei most bármilyen különleges „szent napot" megünnepeljenek. Az Ószövetség alatt Izráelnek parancsba adták, hogy bizonyos napokat különleges szent napokként ünnepeljen, de ez csak árnyék volt. Most, hogy Krisztus eljött, Isten akarata az, hogy életünk minden napja egyformán szent legyen. Az Újszövetség alatt még a heti szombat is eltörlésre került. Ezért nem említenek szent napokat az Újszövetségben (Kolossé 2:16-17).

Hogyan került akkor a Karácsony a keresztyénségbe? A válasz: ugyanúgy, ahogy a csecsemőkeresztség, a tized fizetése, a papság, a fizetett lelkészek és sok más emberi hagyomány és az ószövetségi gyakorlatok is bekerültek - Sátán és a megtéretlen emberek kifinomult munkájának eredményeként.

Amikor Konstantin császár a 4. században a keresztyénséget Róma államvallásává tette, sokan keresztyének lettek - de csak „névlegesen" -, anélkül, hogy megváltozott volna a szívük. Így nem akartak lemondani a két nagy éves pogány ünnepükről, amelyek a nap imádatához kapcsolódtak. Az egyik a napisten születésnapja volt december 25.-én, amikor a déli féltekén lemenő nap egy ponton elindul visszafelé (a téli napforduló). A másik a márciusban/áprilisban tartott tavaszi ünnep volt, amikor a tél végét és a napisten által hozott meleg nyár kezdetét ünnepelték. Napistenüket „Jézusnak" nevezték el, és továbbra is megünnepelték a két nagy ünnepüket, most már keresztyén ünnepként, és Karácsonynak és Húsvétnak nevezték el őket!

A mai karácsonyi szokások az európai keresztyénség előtti időkben alakultak ki, pogány vallási gyakorlatokból, valamint legendákból és hagyományokból származnak. Krisztus születésének pontos dátuma, és éve soha nem lett kielégítően megállapítva, de amikor a keresztyén egyház atyái 440-ben döntöttek az esemény megünneplésének dátumáról, a téli napfordulót választották, amely az akkori emberek tudatában szilárdan rögzült, és amely a legfontosabb ünnepük volt. Ahogy a keresztyénség terjedt a pogány országok népei között, a téli napforduló ünnepének számos szokása elkezdett összefonódni a keresztyénség szokásaival.

Az Encyclopaedia Britannica (a világi történelem tekintélyes enciklopédiája) a következőket írja a Karácsony eredetéről:

„Az ókori római Saturnalia fesztivál talán a legszorosabban kapcsolódik a modern Karácsony ünnepléséhez. Ez a fesztivál a téli napforduló idején került megrendezésre, és a vetési időszak végét jelezte. Több napon át játékok, lakomák és ajándékozás zajlott, és a munkát és az üzleti tevékenységet felfüggesztették, hogy megünnepeljék ezt a vidám fesztivált. A zárónapokon szokás volt gyertyákat, gyümölcsök viaszmodelljeit és viaszszobrokat ajándékozni. A Saturnalia közvetlen hatással volt a Karácsony és az Újév ünneplésére. Az a tény, hogy a Karácsonyt később a Legyőzhetetlen Nap születésnapján, egy másik római ünnepen ünnepelték, napenergia-háttérrel ruházta fel az évszakot, és összekapcsolta a római újévvel, amikor a házakat zöld növényekkel és fényekkel díszítették, és ajándékokat adtak a gyerekeknek és a szegényeknek."

(https://www.britannica.com/topic/Winter-Holidays)

Ezek a pogány szokások a Nimród által megalapított babiloni vallásból származnak (lásd 1Mózes 10:8-10). A hagyomány szerint Nimród halála után felesége, Semiramis, törvénytelen gyermeket szült, akiről azt állította, hogy Nimród támadt fel. Így kezdődött az anya és gyermeke imádata, amelyet évszázadokkal később a névleges keresztyének átvettek „Máriára és Jézusra".

E gyermekisten születésnapját az ókori babiloniak december 25.-én ünnepelték. Semiramis volt a mennyek királynője (Jeremiás 44:19), akit évszázadokkal később Efézusban Diana és Artemis néven imádtak (Ap.csel. 19:28).

Semiramis azt állította, hogy egy halott fa tuskójából egyik napról a másikra egy teljesen kifejlett örökzöld fa nőtt ki. Ez Nimród feltámadását szimbolizálta, aki az ég ajándékait hozta el az emberiségnek. Így kezdődött el a fenyőfa kivágásának és az ajándékok ráakasztásának szokása, és ez a karácsonyfa eredete!

Isten Igéje vagy emberi hagyomány?

A Karácsony ünneplése mögött az a sokkal veszélyesebb elv húzódik meg, hogy az emberek hagyományait követik, még akkor is, ha azoknak nincs alapja Isten Igéjében. A hagyomány ereje olyan erős, hogy sok hívő, aki más területeken követi a Szentírást, még mindig nehezen tud lemondani a Karácsony ünnepléséről.

Elképesztő, hogy sok hívő nem hajlandó elfogadni azt, amit még a világi írók (mint a fent idézett Encyclopaedia Brittanica szerzői) is világosan megértettek - hogy a Karácsony alapvetően pogány ünnep. A név megváltoztatása nem teszi ezt az ünnepet keresztyénné!

Ahogy az elején mondtuk, Jézus éppen ebben a kérdésben - az emberek hagyományai kontra Isten Igéje - folytatott állandó küzdelmet a farizeusokkal. Több ellenállásba ütközött az üres „atyai hagyományok" ellenzése miatt, mint a bűn elleni prédikálás miatt. Ha ugyanolyan hűségesek vagyunk, mint Ő volt, akkor mi is ugyanazt fogjuk tapasztalni.

Egyedül Isten Igéje a mi útmutatónk - és nem az istenfélő emberek példája, ha azok nem követik Isten Igéjét. „Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug" (Róma 3:4). A béreaiak a Szentírást kutatták, hogy még Pál tanításait is ellenőrizzék, és a Szent Szellem dicsérte ezért őket (Ap.csel. 17:11). Ez jó példa mindannyiunk számára.

Dávid Isten szíve szerint való ember volt. Mégis, negyven éven át megengedte az izraelitáknak, hogy imádják Mózes bronz kígyóját, anélkül, hogy rájött volna, hogy ez Istennek utálatos dolog. Még egy ilyen nyilvánvaló bálványimádásról sem volt tudomása. Sokkal kevésbé jelentős király, Hiskia volt az, aki leleplezte és megsemmisítette ezt a bálványimádó gyakorlatot (2 Kir. 18:1-4). Követhetjük az istenfélő emberek szentségét az életükben, de a világosságuk hiányát az emberi hagyományok területén nem. Akkor vagyunk biztonságban, ha egyszerűen Isten Igéjének tanításait követjük, és nem teszünk hozzá semmit, és nem is veszünk el belőle.

Ne ítélkezzünk mások felett!

Végül: Mi legyen a hozzáállásunk azokhoz az őszinte hívőkhöz, akik ünneplik a Karácsonyt?

Fontos megjegyezni, hogy nem attól leszünk szellemiek, hogy nem ünnepeljük a Karácsonyt, és azok pedig, akik ünneplik ezt az ünnepet, ezért még nem világi hívők. A szellemi emberek azok, akik Jézust követik a napi önmegtagadás és a Szent Szellem napi betöltése útján - függetlenül attól, hogy ünneplik-e a Karácsonyt vagy sem.

Tehát amikor olyan hívőkkel találkozunk, akik ünneplik ezeket az ünnepeket, legyünk elég nagylelkűek és vegyük figyelembe, hogy ők talán nem tudnak ennek az ünnepnek a pogány eredetéről. Ezért tehát nem vétkeznek semmilyen módon, amikor ünneplik. Másrészt mi vétkezünk, ha elítéljük őket - mert mi tudjuk az igazságot.

Mivel december 25.-e általában mindenki számára ünnepnap, és az azt megelőző és követő napok is iskolai szünnapok, sokan ezt az időszakot használják fel az év végi családi összejövetelekre - ami nagyon jó dolog. És mivel vannak, akik csak december 25.-én járnak templomba, jó, ha a templomok ezen a napon is tartanak istentiszteletet, hogy ezeknek az embereknek is hirdethessék az evangéliumot, és elmagyarázhassák nekik, hogy Jézus azért jött a földre, hogy megmentse az embereket bűneiktől, és hogy ő legyőzte a halált és a Sátánt értünk.

A keresztyénség kezdetén egyes keresztyének ünnepelték a szombatot, amely - akárcsak a Karácsony - nem keresztény, hanem zsidó vallási ünnep volt. A Szent Szellem ezért ihlette Pált, hogy írja meg a Rómaiakhoz írt levél 14. fejezetét, amelyben figyelmezteti a többi keresztyént, hogy ne vétkezzenek azzal, hogy ítélkeznek felettük. Ugyanez a figyelmeztetés vonatkozik azokra is, akik ítélkeznek a Karácsonyt ünneplők felett.

„A hitben erőtlent fogadjátok be, nem ítélgetvén vélekedéseit. Némely ember azt hiszi, hogy mindent megehetik; a hitben erőtlen pedig zöldséget eszik. Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik; és aki nem eszik, ne kárhoztassa azt, aki eszik. Mert az Isten befogadta őt. Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon. Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot egyformának tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve. Aki ügyel a napra, az Úrért ügyel: és aki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel. Aki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ad az Istennek: és aki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálákat ad az Istennek. Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjék. Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélőszéke elé. Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja. Azért hát mindenikünk maga ad számot magáról az Istennek." (Róma 14:1-12).

Ez a legjobb igeszakasz, amellyel befejezhetjük ezt a Karácsonyról szóló tanulmányt.