A Biblia a szeretetet először az 1 Mózes 22.2-ben említi, ahogyan Ábrahám szerette az egyetlen fiát, Izsákot. Izsák megáldozása az oltáron egy későbbi történetnek a világos kiábrázolása, amikor Isten, az Atya az egyetlen fiát áldozta fel a mi bűneinkért a Golgotán. Eszerint az 1 Mózes 22.2-ben kijelentett szeretet Istennek, mint Atyának a Krisztus, mint fiú iránti szeretetét mutatja be. A „szeretet" szót a Bibliában másodszor az 1 Mózes 24.67 említi, ami Izsáknak Rebeka iránti szeretetéről szól, ami egy férj szeretete a felesége felé. Ez egy világos kép, ahol a fejezet további része csodálatosan bemutatja Krisztusnak a gyülekezet iránti szeretetét. Az Újszövetségben ezt a két dolgot az Úr a János 15.9-ben összekapcsolja: "ahogyan az Atya szeretett engem (az atya szeretete a fia felé az 1 Mózes 22.2-ben leírva), úgy szerettelek én is titeket" (Krisztus szeretete a bűnösök felé). Ez a párhuzam található meg a vőlegénynek a menyasszony felé irányuló szeretetében, amit a 1 Mózes 24.67 mutat be. Ez azt mutatja, hogy Istennek az ember iránti erős szeretetének gondolata már az Ószövetségben is visszatükröződik.

Nézzük meg most az 1 Mózes 24-ben leírtakat, ami Izsák és Rebeka kapcsolatán keresztül egy vázlatos képben mutatja meg az Úr velünk kapcsolatos szeretetének néhány jellemzőjét. Amikor Isten azt keresi, hogyan mutassa be nekünk, hogy mennyire szeret minket, jellemző módon a férj és feleség példáját használja erre. A férj és feleség közötti egység minden földi kapcsolat közül a legbensőségesebb. Ezzel együtt nem lenne bölcs dolog túl messzire menni ezzel az Isten által választott párhuzamnak a bemutatásával, ahogyan arról az Újszövetség az Efézus 5.21-23-ban beszél, ami arra szolgál, hogy aláhúzzon egy világos és nagyon meghitt személyes kapcsolatot, amire az Úr vágyik mindegyikünkkel, és vágyik arra is, hogy mi is így szeressük Őt. Az 1 Mózes 24-ben Istennek az emberrel való kapcsolat keresésére egyfajta allegorikus történetet látunk. Itt az Isten atyaságának szerepében látható Ábrahám, míg szolgája a Szent Szellem kiábrázolását jelenti, Izsák Isten fiát példázza, Rebeka pedig egy megváltásra szoruló, idegen ember kiábrázolása a messzi országban, akit a Szent Szellem keres, hogy megnyerje Krisztusnak. Ábrahám szolgájának hozzáállásában (aki ebben a küldetésében Ábrahámot és Izsákot egyaránt kiábrázolja) a Rebeka felé irányuló magatartásában felfedezhetjük Krisztus felénk irányuló szeretetének jellemzőit.

Mindenekelőtt azt látjuk az 1 Mózes 24.22 és 53-ban, hogy Ábrahám szolgája gazdag ajándékot ad Rebekának az ura vagyonából. Ez egy betekintést enged nekünk Isten szívébe. Amikor hozzánk jön, nem azért jön, hogy elvegyen tőlünk, hanem azért, hogy adjon. Ahogyan egy jó férj mindenét meg akarja osztani a feleségével, úgy az Úr is arra vágyik, hogy mindenét megossza velünk. Sokunknak az elképzelése az, hogy ha átadjuk magunkat teljesen az Úrnak, akkor olyan sok elvárást fog velünk szemben támasztani, hogy az életünk boldogtalanná válik. Még ha nem is fejezzük ezt ki szavakkal, mégis ez az oka, amiért húzódozunk, hogy feltétel nélkül átadjuk magunkat az Úrnak. Pedig Jézus világosan megmondta nekünk, hogy az igazi tolvaj, aki el fog jönni, hogy mindenünket elvegye az a Sátán (János 10.10). De milyen kevesen hiszik el ezt! Ha valóban hisszük, hogy az Úr Jézus azért jött, hogy mindenét nekünk adja, akkor nem lenne semmilyen fenntartásunk, hogy az életünket teljesen átengedjük neki.

Egy pásztor elmondott egy történetet. Egyszer elment meglátogatni egy idős hölgyet azzal a céllal, hogy ajándékot adjon át neki, hogy kifizethesse a bérleti díjat. Elment a házához és kopogott az ajtón, majd várt és ismét kopogott, de senki sem válaszolt, ezért végül elment. Néhány nappal később találkozott a hölggyel az utcán. "A minap kerestelek téged egy ajándékkal" - mondta neki, "de zárva találtam az ajtót és senki sem válaszolt." "Ó - mondta az idős hölgy, bocsánat. Otthon voltam, de azt gondoltam, hogy a háztulajdonos lehet, aki a bérleti díjat jött beszedni.. Ezért nem nyitottam ajtót." Testvérek! Az Úr Jézus nem azért jött, hogy begyűjtsön egy maradékot! Ő azért jött, hogy nekünk adja mindazt, ami az övé. Elképzelhetetlen gazdagság az, amit adni akar nekünk. Mekkora ostobaság nem nyitni előtte ajtót! Mekkora ostobaság nem teljes szívvel szeretni Őt!

Nézzük meg ismét Ábrahám szolgáját. Egy másik jellemvonása, hogy jóllehet bizonyos volt benne, hogy Isten választása Izsák számára Rebeka volt, de ez az ember mégsem kényszerítette Rebekát, hogy vele menjen. Tiszteletben tartotta a szabad akaratát, és csak amikor maga is hajlandóságot mutatott rá, akkor vitte magával (54-59 vers). Az is a felénk irányuló krisztusi szeretetnek a jellemzője, ahogyan azt röviden ennek a fejezetnek az elején láttuk. Isten tiszteletben tartja az ember szabad választását. Isten szeretete nem kényszerít. Sohasem fog rátok erőltetni semmit. A világi emberek, de még a keresztyén vezetők is nyomást gyakorolhatnak rátok, hogy akaratotok ellenére sok dolgot megtegyetek, de Isten ilyet sosem tesz. (És megjegyzem, hogy bárki, aki azt keresi, hogy Istenre hasonlítson, követni fogja Őt ebben.) Az Úr sosem fogja erőltetni, hogy olvasd a Bibliádat, vagy imádkozz, vagy tegyél bizonyságot róla. Isten egyetlen bűnöst sem kényszerít, hogy térjen meg Őhozzá, és nem fog kényszeríteni egyetlen hívőt sem, hogy engedelmeskedjen neki. Mózesnek a sátorral kapcsolatban adott parancsolatait illetően azt mondta Isten, hogy csak azoktól fogadja el az áldozatot, akik önként teszik azt (2 Mózes 25.2), és ez az alapelv tér vissza az Újszövetségben (2 Korinthus 9.7). Valójában ez fut végig az egész Biblián. Isten megparancsolja, hogy engedelmeskedjünk neki, de soha senkit nem kényszerít. Mindig tiszteletben fogja tartani a szabad akaratot, amit Ő maga adott az embernek. Van rá okunk, hogy féljünk egy ilyen szeretettől?