Jézus példát mutatott nekünk pénzügyi téren is, amit minden Őt szolgálónak és minden gyülekezetnek követnie kell.

Amikor Jézus ácsként dolgozott 30 éves koráig, becsületesen kereste meg a kenyerét anélkül, hogy bárkit becsapott volna vagy valaha is adósságba keveredett volna. Ezt követően teljes idejű szolgáló volt a következő 3 és fél évben. Ez alatt az idő alatt szigorú elvei voltak a pénzügyeket illetően. Az apostolai ezeket az elveket pontosan és szigorúan követték. Az Egyház Krisztus teste, és ezért ugyanazokat az elveket kell követnie, amelyeket Krisztus első teste (maga Jézus) követett. Minden gyülekezetnek és minden keresztyén munkában elkötelezett embernek ugyanazokat az elveket kell követnie.

Melyek ezek az alapelvek?

Elsősorban, mivel Jézus az Ő Atyját szolgálta, egyedül az Atyjában bízott, hogy minden földi szükségletét biztosítja - csakúgy mint bárki, aki egy cégnek dolgozik, számíthat arra, hogy az a cég fedezi a pénzügyi szükségleteit. Ezért Jézus soha nem beszélt senki másnak a pénzügyi szükségleteiről, csak az Atyjának. Sosem reklámozta sehol a szolgálatát, és sosem írt jelentést senkinek a munkájáról azért, hogy támogatást kapjon tőlük. Maga Isten indított arra néhány embert, hogy önkéntesen ajándékokat adjon Jézusnak - és Ő elfogadta az ilyen ajándékokat. Jézus kinevezett egy pénztárost (Júdást), hogy kezelje azt a pénzt, amit ilyen módon kapott.

A Lukács 8:2-3 ezt mondja: „ Némely asszonyok, akiket tisztátalan lelkektől és betegségekből gyógyított meg, Mária, aki Magdalénának neveztetik, kiből hét ördög ment ki, és Johanna, Khúzának, a Heródes gondviselőjének felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az ő vagyonukból szolgálának neki. " Jézus pedig elfogadta az ajándékaikat.

Másodsorban, Jézus nagyon körültekintő volt abban, hogyan költötte el az ajándékba kapott pénzt. A János 13:29-ben olvashatunk arról, hogyan költötte el Jézus a pénzét. Amikor Jézus itt felszólította Júdást, hogy tegye meg, amit tennie kell, a többi apostol azt gondolta, hogy arra adott utasítást, hogy úgy költsön a pénzből, ahogyan Jézus mindig is szokta. Vagyis (1) vegye meg, ami szükséges, és (2) adjon a szegényeknek. Nekünk is mindig ezt az alapelvet kell betartanunk a pénzünk elköltésénél. Az apostolok pontosan követték Jézus példáját. Ők is a mennyei Atyában bíztak, aki biztosított mindent, amire szükségük volt. Ezért ők sem beszéltek soha a személyes szükségleteikről vagy a szolgálatukhoz szükséges dolgokról - sem szóban, sem levél formájában (mivel az ahhoz vezetett volna, hogy közvetve utalást tegyenek a pénzügyi szükségleteikről). Amikor az apostolok arra ösztönözték a gyülekezeteket, hogy gyűjtsenek pénzt, az mindig azért volt, hogy szétoszthassák azt a szegény hívők között - és soha semmi más célra (lásd: 2 Korinthus 8-9 és 1 Korinthus 16:1-3).

Néhányan helytelenül idézik az 1 Timóteus 5:17-18 igeverseket, és azt tanítják, hogy a pásztorok és a keresztyén munkások magas fizetést kell, hogy kapjanak. Mit mondanak azonban valójában ezek az igeversek?

„ A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltattassanak, főképpen akik a beszédben és tanításban fáradoznak. Mert azt mondja az Írás: A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját; és: Méltó a munkás a maga jutalmára. "

Ezek az igeversek egyáltalán nem beszélnek a pénzről, csupán annyit tanítanak, hogy azoknak az elöljáróknak, akik szorgalmasan prédikálnak, dupla tiszteletet adjon a nyáj. Ha ez az igevers pénzre utalna, akkor ez azt jelentené, hogy Isten megparancsolja a gyülekezeteknek, hogy a vezetőiknek dupla annyi fizetést adjanak, mint bárki másnak a gyülekezetben!! Ez nevetséges! Pál valójában arra tanította itt a hívőket, hogy becsüljék meg és tiszteljék a gyülekezetük véneit. Azt mondta: Adjátok meg a nekik járó tiszteletet, úgy ahogyan a nyomtató ökörnek is megengeditek, hogy megegye a gabonát, amelyet csépelt. Ebből azt látjuk, hogy egy elöljáró elsődleges munkabére a tisztelet (megbecsülés és hála) a nyájtól - és nem pedig pénz. Ez hasonló ahhoz a buzdításhoz, amit Pál az 1Thesszalonika 5:12-13-ban mondott:

„ Tiszteljétek a vezetőiteket, akik keményen dolgoznak értetek… halmozzátok el őket megbecsüléssel és szeretettel " (Message Bible fordítás).

Pál beszél azonban a keresztyén munkások pénzügyi támogatásáról az 1 Korinthus 9:7-18-ban. Itt azt mondja: „ Kicsoda katonáskodik valaha a maga zsoldján? Kicsoda plántál szőlőt, és nem eszik annak gyümölcséből? Vagy kicsoda legeltet nyájat, és nem eszik a nyájnak tejéből?" „Ha mi nektek a szellemieket vetettük, nagy dolog-e, ha mi a ti testi javaitokat aratjuk? "

Azután Pál így folytatja: „ De mi nem éltünk e szabadsággal; hanem mindent eltűrünk, hogy valami akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé. Nem tudjátok-e, hogy akik a szent dolgokban munkálkodnak, a szent helyből élnek, és akik az oltár körül forgolódnak, az oltárral együtt veszik el részüket? Ekképpen rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek. De én ezek közül eggyel sem éltem. Nem azért írtam azonban ezeket, hogy velem is így történjék, mert jobb nekem meghalnom, hogysem valaki hiábavalóvá tegye az én dicsekedésemet. Mert ha az evangéliumot hirdetem, nem dicsekedhetem, mert szükség kényszerít engem. Jaj ugyanis nekem, ha az evangéliumot nem hirdetem. Mert ha akaratom szerint művelem ezt, jutalmam van; ha pedig akaratom nélkül, sáfársággal bízattam meg. Micsoda tehát az én jutalmam? Hogy prédikálásommal ingyenvalóvá tegyem a Krisztus evangéliumát , hogy ne használjam ki [ama] szabadságomat az evangélium hirdetésénél."

Pál tehát sosem fizetésért vagy ajándékokért prédikált, hanem mert Krisztus iránti szeretete kényszerítette rá, és mert Isten rábízta az evangélium sáfárságát. Ingyen akarta tovább adni az evangéliumot másoknak anélkül, hogy bármit is kért volna érte, nehogy úgy tűnjön, hogy Isten pénzbeli árat kér az emberektől azért, hogy hallhassák az örömhírt. Másokat is arra kért, hogy kövessék az ő példáját (lásd: 1 Korinthus 11:1 és Filippi 3:17).

Azt látjuk tehát, hogy az Újszövetségben az Úr szolgája kaphat ajándékot támogatásképpen (ahogyan maga Jézus is). Azt is látjuk azonban, hogy:

1. Egy keresztyén munkás sem kapott rendszeres havi fizetést. Jézus soha nem ígért a tanítványainak fizetést. Az apostolok sosem kaptak fizetést. Megbíztak a mennyei Atyában, hogy arra indítja az emberek szívét, hogy anyagilag támogassák őket (mint Jézus esetében). Szükségük volt rá, hogy hittel teli életet éljenek, ha azt akarták, hogy erő legyen a szolgálatukban. A kapzsiságtól (mohóságtól) is megvédte őket.

2. Az olyan helyzetekben, ahol Pál azt látta, hogy ezt a támogatásra vonatkozó intézkedést meggyalázzák a prédikátorok, úgy döntött, hogy nem fogad el pénzt senkitől, hanem saját magát tartja el, ezzel védve az általa hirdetett evangélium bizonyságát. A 2 Korinthus 11:7-13-ban azt mondja (Living Bible fordítás): „ Isten örömhírét anélkül hirdettem nektek, hogy bármit is kértem volna érte. Nem kértem tőletek semmit, mert a macedóniai keresztyének hoztak nekem ajándékot. Sosem kértem tőletek egy fillért sem, és soha nem is fogok. Erről pedig mindenkinek beszélni fogok! Azért teszem ezt, hogy kihúzzam a talajt azoknak a talpa alól, akik azzal dicsekednek, hogy Isten munkáját végzik ugyanúgy, mint mi. Azokat az embereket nem Isten küldte, ők szélhámosok, akik elhitették veletek, hogy ők is Krisztus apostolai. "

Azt látjuk itt, hogy Pál alkalmanként elfogadott ajándékokat - amikor a macedóniai keresztyének (Filippiből) önként küldtek neki pénzt. Sosem fogadott el azonban pénzt a korinthusi keresztyénektől (ahogyan a fentiekből látjuk), mert meg akarta nekik mutatni, hogy ő más, mint a hamis keresztyén prédikátorok abban a városban. Pál sosem kért senkitől anyagi támogatást - és sosem tett utalást a pénzügyi szükségleteire sem.

Pál a thesszalonikai keresztyénektől sem fogadott el pénzt. Azt mondja a 2 Thessz 3:8-9-ben: „ Sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek senkinek se legyünk terhére. Nem azért, mintha nem volna rá jogunk, hanem hogy magunkat például adjuk nektek, hogy minket kövessetek."

Pál az efézusi keresztyénektől sem fogadott el pénzt. Azt mondja az Ap.csel. 20:31-35-ben: „ Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szűntem könnyhullatással inteni mindenkit. És most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége igéjének, aki felépíthet és adhat nektek örökséget minden megszenteltek közt. Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam: Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak. Mindenestől megmutattam nektek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondá: Jobb adni, mint venni"

Az Úr minden szolgálójának meg kell róla bizonyosodnia, hogy Krisztus hozzáállását tanúsítja a pénzügyi dolgokhoz, ahogyan Pál is tette.

Minden egyes CFC gyülekezetünkben, amelyet Isten plántált, mind a (több mint) 150 elöljáró saját magát tartja el. Egyikük sem kapott soha fizetést. Ez az újszövetségi minta tökéletesen működik számunkra már 45 éve (1975-től , az első CFC gyülekezet indulásától egészen mostanáig, 2020-ig) mind a nagyvárosokban szerte a világban, mind a szegény falvakban Indiában. Ez a hozzáállásunk mentett meg minket attól, hogy olyan pénzsóvár prédikátorok szennyezzék be a gyülekezeteinket, akik a Szentírásból idéznek, és közben kifosztják az embereket.

Ez az az álláspont, amelyet az Úr minden szolgálója képviselt az Újszövetség idején. A keresztyénség azonban az évszázadok során lemondott ennek az alapelvnek a betartásáról. Manapság sok pásztor és tanító arra sürgeti az embereket, hogy adjanak nekik pénzt, és megindító leveleket írnak a szponzoraiknak (gyakran hamis megtérési statisztikákkal), ezáltal egyre több anyagi támogatásra számítva. Emiatt a keresztyén vezetők körében tapasztalt helytelen pénzügyi hozzáállás miatt Isten felkenetése hiányzik a legtöbb mai keresztyén szolgálatból, a legtöbb prédikátor szolgálatában nincs mennyei kijelentés. Senki nem szolgálhat Istennek és a pénznek (Lukács 16:13). Az Úr azt mondta, hogy csak azok kapnak valódi gazdagságot, akik hűek a pénzügyekben (Lukács 16:11). Ez a valódi gazdagság pedig az isteni kijelentés és a Szellem felkenetése. Még egy fontos alapelvet észben kell tartanunk: Az Úr szolgálója sosem fogadhat el pénzbeli ajándékot hitetlenektől vagy náluk szegényebbektől. Bármilyen adományt, amelyet egy nála szegényebb ember adott, mindig be kell tenni a gyülekezet perselyébe, és sosem szabad saját célra felhasználni.

Itt van egy ellenőrző lista, amelyet a perselyeink fölé helyeztünk a CFC gyülekezetünkben Bangalore-ban:

Mielőtt pénzt adsz, kérlek, gondold át:

1. Isten újjászületett gyermeke vagy?
2. Van elég pénzed a családod szükségleteire?
3. Szabad vagy bármilyen adósság terhe alól? (A lakástörlesztő hitel nem tartozik ide.)
4. Minden emberrel békességben élsz?
5. Jókedvűen adakozol?

A következő linken megtekintheted a fenti szempontok bibliai hivatkozásait.

http://www.cfcindia.com/our-financial-policy

Nem ítéljük el a többi gyülekezetet vagy azokat a prédikátorokat, akik máshogy teszik a dolgokat ezen a területen. Az farizeussá tenne minket. Mi magunk azonban arra törekszünk, hogy szigorúan ragaszkodjunk ahhoz az alapelvhez, amit Jézus és az apostolok életében látunk.

Akinek van füle a hallásra, az hallja.

Ámen