Sok zavart okozhatunk Isten munkájában és a saját életünkben is, ha a saját értelmünket használjuk és megpróbálunk segíteni Istennek a saját gondolatunk szerint.

„T ekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; - és monda néki: Így lesz a te magod. …. Sára nem szült Ábrahámnak gyermeket …Ezért fogta Sára Hágárt, az egyiptomit, a szolgálóját és odaadta Ábrahámnak feleségül … És Hágár megszülte Izmaelt neki … És Ábrahám azt mondta Istennek , `Vajha Izmael élne Te előtted'. Isten azonban azt mondta: 'Nem, kétségkívül Sára a te feleséged szül neked fiat…. és megerősítem a szövetségemet vele" (1 Mózes 15:5; 16:1, 3, 16; 17:18-19).

Isten olyan sok utódot ígért Ábrahámnak, mint a csillagok, Sára azonban meddő volt. Ábrahám és Sára attól félt, hogy Isten nevét szégyen érné, ha az ígéret nem teljesülne. Ezért Sára azt javasolta, hogy Ábrahám vegyen másik feleséget magának és legyen attól neki fia, más szóval, hogy segítse ki Istent ebből a szorult helyzetből!

Ábrahám nem jött rá, hogy Istennek nincs szüksége ilyen segítségre. A segítség, amit felajánlott Istennek (ami által Izmael megszületett) végül is nemcsak a feleségének okozott problémát, hanem a fiának Izsáknak, és az ő leszármazottainak is.

Milyen gyakran érezzük úgy mi is, hogy a segítségünk nélkül Isten ígéretei nem fognak teljesülni! Ezért megyünk és cselekszünk olyankor is, amikor Isten nem mondta nekünk, hogy menjünk vagy cselekedjünk. Bízunk az emberi terveinkben és törekvésekben, hogy Isten munkáját cselekedjük, és nem hiszünk eléggé a várakozásban, hogy az vezessen minket.

Jézus sosem tett semmit az életében anélkül, hogy az Atya akaratát és vezetését ne kereste volna (János 5:19, 30). A legtöbb hívő azonban nem keresi Isten akaratát és vezetését ugyanilyen módon, mert jobban bíznak magukban, mint Istenben!

Az imáink és a saját értelmünkre való támaszkodásunk hiányossága (vagy a feleségünk gondolata, mint Ábrahám esetében fent) a döntéseinkben azt eredményezi, hogy zavart okozunk az otthonunkban és Isten munkájában.

„ És szólt az Úr Mózesnek, mondván: szólj a kősziklának, hogy adjon vizet … És felemelte Mózes a kezét, és megütötte a kősziklát a vesszejével két ízben; …. És monda az Úr Mózesnek: Mivelhogy nem hittetek nékem, hogy megdicsőítettetek volna engem Izráel fiainak szemei előtt: azért nem viszitek be e községet a földre, amelyet adtam nékik." (4 Mózes 20:7-12).

Isten egy alkalommal csak arra kérte meg Mózest, hogy szóljon a kősziklának, de Mózes eldöntötte, hogy segít Istennek és kétszer ráütött a kősziklára. Mennyire igaz, hogy a test inkább erősen üt (és kétszer), minthogy alázatosan szóljon egyszer! Úgy érezzük, hogy Isten szándékai gyorsabban beteljesülnek egy kis emberi keménységgel, holott megparancsolta nekünk, hogy legyünk alázatosak. (Máté 11:28-29), de az Ő jóindulata által Isten az embereket megtérésre indítja (Róma 2:4).

Mózes érezhette úgy - mivel egyszer korábban Isten megkérte őt -, hogy üssön a kősziklára (2 Mózes 17:6), hogy annak mindig így kell lenni. Sokan azt gondolják, hogy a Szent Szellemnek mindig ugyanúgy kell munkálkodnia, miként azt korábban vagy máshol tette! Ezért megpróbálnak segíteni Neki lelki ravaszságokkal, hogy hozzon „ébredést," „gyógyítsa" a betegeket, és elérni, hogy az emberek „nyelveken szóljanak.". Nem jönnek rá, hogy a Szent Szellem a különböző alkalmakkor másként munkálkodik, és nem kell semmiféle lelki segítség az Ő ajándékainak megnyilvánulásaihoz?

„Uzza kinyújtotta a kezét az Isten ládája felé, hogy megtartsa azt, mert az ökrök félremozdították azt. Ennek okáért felgerjedt az Úr haragja Uzza ellen, és megölte ott őt az Isten vakmerőségéért: és meghalt ott az Isten ládája mellett." ( 2 Sámuel 6:6-7).

Uzza szándéka helyes volt. Valójában meg akarta védeni Isten bizonyság ládáját a leeséstől, de ő nem volt lévita és ezért neki nem volt szabad megérintenie a ládát. Túllépett a saját korlátain. Ez olyan súlyos dolog volt, hogy Isten megölte őt. Nem játszadozhatunk Isten törvényeivel.

A gyülekezetben is, Isten különböző embereknek különböző felelősségeket adott és mindenkinek meghatározta a határait. Amikor egy hiányt látunk bizonyos területen és keressük az Istentől való segítséget a probléma megoldásában, először meg kell kérdezni magunktól, hogy a Szent Szellem vezet minket, hogy azt tegyük, vagy a saját emberi értelmünk az, ami sürget minket, hogy megtegyünk valamit azzal kapcsolatban. Isten tiszteletben tartja mindenki korlátait, még akkor is, ha mi nem. Istennek nincs semmiféle segítségre szüksége tőlünk azokon a határokon túl, amit Ő vont körénk. Csak azokon a korlátokon belül tudjuk megtalálni Istent ( Ap.csel. 17:26-27), azokon kívül csak a gonosz található (Préd. 10:8b).

A fenti példákban körvonalazott alapelvek alkalmazása az életünkre eléggé bonyolult. Kérjük tehát Istent, hogy kijelentés által adjon nekünk világosságot ebben a kérdésben a saját életünkre és szolgálatunkra vonatkozóan.