„Krisztus úgy szerette az Egyházat, hogy Önmagát adta érte” (Efézus 5:25). Ahhoz, hogy felépítsük az Egyházat, ugyanúgy kell szeretnünk az Egyházat, ahogy Jézus szerette. Nem elég, ha pénzt vagy időt adunk, önmagunkat kell feláldoznunk – a saját életünket.

Amikor Isten be akarja mutatni az ember iránti szeretetét, egyetlen földi példát tudott arra felhasználni: egy anya szeretetét újszülött gyermeke iránt (lásd Ézsaiás 49:15). Ha megfigyelünk egy anyát, láthatjuk, hogy a gyermeke iránti szeretete tele van áldozatkészséggel. Kora reggeltől késő estig, és egész éjszakán át az anya áldozatot hoz, áldozatot hoz és áldozatot hoz a gyermekéért; és semmit sem kap cserébe. Évről évre örömmel viseli a fájdalmat és a kényelmetlenségeket a gyermekéért, semmit sem várva cserébe. Isten is így szeret minket. Ezt a tulajdonságot akarja átadni nekünk. Lehetetlen azonban olyan közösséget találni a világon, amelyről őszintén elmondható, hogy tagjai mind így szeretik egymást. A legtöbb hívő csak azokat tudja szeretni, aki egyetért vele, és aki csatlakozik a csoportjukhoz. Szeretetük emberi, és távol áll az anyák áldozatos szeretetétől! Pedig az isteni szeretet a cél, amelyre törekednünk kell.

Az anya nem törődik azzal, hogy a körülötte lévők feláldoznak-e valamit a gyermekéért vagy sem. Ő maga örömmel feláldoz mindent. Hasonlóképpen, aki a gyülekezetet saját gyermekének tekinti, azt nem fogja zavarni, hogy a körülötte lévők hoznak-e valamilyen áldozatot a gyülekezetért vagy sem. Ő maga örömmel feláldoz mindent, és NEM fog panaszkodni vagy követelni senkitől semmit. Azok, akik panaszkodnak, hogy mások nem áldoznak fel semmit a gyülekezetért, nem anyák, hanem fizetésért dolgozó ápolónők. Az ilyen ápolónőknek fix munkaidejük van, és panaszkodnak, ha a következő 8 órás műszakban dolgozó ápolónők nem érkeznek meg időben. Egy anya azonban nem 8 órás műszakban dolgozik mindennap, hanem napi 24 órás műszakban – évről évre – és még fizetést sem kap érte. Még akkor sem ér véget az anya munkája, ha gyermeke már 20 éves!

Csak az anyák tudnak mindennap tejet adni csecsemőiknek. Az ápolók nem tudnak tejet adni a gondozásukra bízott csecsemőknek. Akik a gyülekezetben az anyákhoz hasonlók, azoknak mindig lesz szavuk a szellemi gyermekeikhez – minden összejövetelen. Sok presbiternek nincs szava a gyülekezethez, mert ápoló, és nem anya.

Az anya nem vár el semmilyen fizetséget gyermekeitől. Egyetlen gyermek sem fizet anyjának a szolgálataiért. Ha kiszámolnánk, hogy mennyi bért kellene fizetni egy anyának, óránként 20 rúpiával (amennyit a nővérek kapnak), akkor kiderülne, hogy minden gyermek 20 éves korára több mint 3 millió rúpiával tartozna az anyjának! Melyik gyermek tudna valaha is visszafizetni egy ilyen összeget az anyjának?

Most felmerül bennünk a kérdés: Ki hajlandó így dolgozni az Úrért és az Ő gyülekezetéért – fizetés nélkül, önmagát adva, nap mint nap, évről évre, amíg Jézus vissza nem jön? Ha Isten bárhol talál egy ilyen szellemű embert, akkor őt fogja felhasználni az Egyháza építésére, sokkal inkább, mint 10 000 félszívű hívőt, akik az önfeláldozás szelleme nélkül próbálják szolgálni Őt.

Amikor Jézus visszatér a földre, és megállsz előtte, meg kell-e bánnod bármit az életeddel kapcsolatban, vagy úgy tudsz visszatekinteni rá, mint egy Isten országáért hasznosan eltöltött életre? Sokan csak sodródnak az életükben, és elpazarolják a földi életüket. Ébredj fel, mielőtt túl késő lenne, és kérd Istent, hogy mutassa meg neked, hogy az Ő útja az önfeláldozás útja! Akinek van füle a hallásra, hallja meg!