Amikor bemerítkezünk, bízunk benne, hogy aki bemerít minket, nem hagyja, hogy megfulladjunk, hanem fel fog emelni a vízből. Így kell bíznunk Istenben is minden élethelyzetben. Amikor olyan helyzet adódik, amelyben meg kell halnunk önmagunknak, vagy amelyben mások „feszítenek keresztre" minket, Istent Magát kell látnunk az általa használt emberek mögött, akiket eszközként használ.

Jézus azt mondta, hogy csak a tiszta szívűek fogják meglátni Istent (Máté 5:8), és nem minden ember. Ha csak azokat az embereket látjuk, akik keresztre feszítenek minket, az azt jelezné, hogy a szívünk nem tiszta. Akkor panaszkodni fogunk azokra az emberekre.

Ha azonban a szívünk tiszta, akkor egyedül Istent fogjuk látni, és akkor bízhatunk benne (akárcsak a bemerítkezéskor), hogy Ő, aki megengedi, hogy elmerüljünk a halálba, minket is fel fog támasztani. „Ha meghalunk Krisztussal, Isten feltámaszt minket, ahogyan Krisztus is feltámadt" (2 Tim. 2:11). Ha Istenben bízva - hit által - meghalunk, akkor beléphetünk a dicsőséges feltámadott életbe. Különben mindig ugyanazt a régi, legyőzött ádámi életet fogjuk élni, amit mindig is éltünk. Amikor megtagadjuk, hogy meghaljunk önmagunknak, az azt jelzi, hogy nem bízunk Istenben.

A Jakab 1:6-8 szerint a hit embere egyetlen célt tart a szeme előtt. Az ilyen embernek egyetlen célja van az életben: Isten kedvében járni és Őt dicsőíteni. Csak az ilyen emberről mondható el, hogy hitből él - mert úgy él, hogy felismeri, hogy a láthatatlan dolgoknak van egyedül örök értéke. Más szóval, hisz abban, amit Isten Igéje mond. Sok "hívő" csak azért hisz Jézusban, mert nem akar a pokolba kerülni, de nem hit által él. Nincsenek meggyőződve arról, hogy amit Isten mond az Ő Igéjében, az igaz. Nem hiszik el, hogy számot kell adniuk Istennek mindazért, amit életük során tettek és beszéltek. Nem hiszik el, hogy ha csak azért élnek, hogy a maguk kedvében járjanak, élvezzék e világ örömeit, és a pénz után futnak, örökké bánni fogják, miután elhagyják ezt a világot.

Jézus beszélt egy gazdag emberről, aki meghalt és a pokolba került. Halála után rájött, hogy hibázott, és azt akarta, hogy valaki menjen vissza és mondja meg a testvéreinek, hogy ne kövessék el ugyanazt a hibát, mint amit ő elkövetett a földi életében, amikor úgy élt, hogy nem bánta meg a bűneit mindennap. (Lukács 16:28-30). Mindannyian próbaidőn vagyunk itt a földön, és Isten próbára tesz minket, hogy kiderüljön, az állatokhoz hasonlóan mi is a földi dolgokért fogunk-e élni, vagy Isten fiaiként az örök értékű dolgokért - egy olyan életet, amit a jóság, a szeretet, az abszolút tisztaság és az alázat jellemeznek.

Adjon nektek az Úr kegyelmet, hogy az örök értékű dolgokért éljetek.