A Zsoltárok 50:23-ban egy csodálatos ígéret található azok számára, akik a pletykálkodás helyett inkább az Urat dicsérik:

„Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását."

Amikor dicsérjük az Urat, ezzel kifejezzük a hitünket benne, mint szuverén Istenben, és a hitnek ez a kifejezése lehetővé teszi számára, hogy megmutassa nekünk a szabadítását.

A Zsoltárok 65:2 ezt mondja: „Tied a hódolat, a dicséret, oh Isten, a Sionon" (a gyülekezetben). Gyülekezeteinknek olyan helyeknek kellene lenniük, ahol a dicséret mindig az Istenre való várakozást jelenti. Amikor Isten meglátogat minket, akkor az Őreá való várakozásban kell találnia minket. Isten magához vonzza az ilyen embereket. A Zsoltárok 65:5 azt mondja: „Boldog az, akit te kiválasztasz és magadhoz fogadsz." A zsoltár a továbbiakban Isten földi jóságáról beszél.

A Zsoltárok 100. egy meghívás az Úr dicséretére és szolgálatára. A Zsoltárok 100:2 szerint nekünk „örömmel kell szolgálnunk az Urat." Találkoztam olyan emberekkel, akik azt mondják, hogy az Urat szolgálják, de legtöbbször valamire vagy valakikre panaszkodnak. Isten nem akarja, hogy olyan emberek szolgálják Őt, akik nem örömmel teszik.

A Zsoltárok 106. Isten Izrael iránti jóságának történetével folytatódik. A Zsoltárok 106:11-12-ben ezt olvashatjuk: „Szorongatóikat víz borította el, egy sem maradt meg belőlük. És hittek az ő beszédeinek, és énekelték az ő dicséretét." Két dolgot látunk itt. Először is, a dicséret a hit bizonyítéka. A szív teljességéből szól a száj. A száj a szív túlfolyó szelepe. Ha a szívünkben hit van, akkor az dicséretet áraszt. Amikor az apostolok megteltek Szent Szellemmel, dicsérni kezdték Istent (Ap.csel 2:11, 47). Ha nem dicsérjük Istent, az azt bizonyítja, hogy nincs hitünk. Másodszor, a régi szövetség idején látás és nem hit szerint éltek. Csak azt követően dicsérhették Istent, miután látták, hogy ellenségeik megfulladtak. Ma dicsérhetjük Istent, mielőtt ellenségeink legyőzetnének. Hitben és nem látásban kell járnunk.

A Zsoltárok 149. arra hív bennünket, hogy mindenkor dicsérjük az Urat. „A szenvedőket szabadulással dicsőíti meg." (Zsoltár 149:4). Ha azt akarod, hogy az Úr megdicsőítsen téged, akkor alázatosnak kell lenned. Arra vagyunk elhívva, hogy örömmel énekeljünk még az ágyunkban is, mindig a szánkban legyen Isten dicsérete és a kezünkben Isten szava, hogy megkötözzük a Sátán és démonainak erejét és tevékenységét (Zsoltárok 149:5-8).

Isten dicsérete és a Sátán erejének megkötözése mindig együtt jár.

A Zsoltárok 150-ben tizenháromszor olvasunk a „dicséret" szóról, és ezzel fejeződik be: „Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat" (Zsoltárok 150:6). Csak azok nem képesek dicsérni Istent - akik nem lélegeznek - akik halottak. A többieknek folyamatosan dicsérniük kell az Urat. Ez lehetséges a mi életünkben is. Ámen.