Írta :   Zac Poonen Kategóriák :   A templom Vezető
WFTW Body: 

Sose ítéld meg a fiatal munkások sikerét a népszerűséged alapján! Jézus kifejezte nemtetszését mindazokkal kapcsolatban, akik „népszerűek" voltak az emberek előtt, mert az a hamis próféták ismertető jele volt. (Lukács 6:26). Ezért, ha nagyon népszerű igehirdető vagy, lehet, hogy egy hamis próféta vagy! Másrészt Jézus azt is mondta a tanítványainak, hogy örüljenek neki, ha mindenki ellentmond nekik, mert ez az egyetlen jele egy igaz prófétának (Lukács 6:22-23).

Valóban elhiszitek, amit Jézus itt mondott?

Emlékezzetek arra, hogy Izrael és a gyülekezet történetében minden igaz próféta egy megosztó személy volt, akit üldöztek, gyűlöltek és hamisan megvádoltak korának vallási vezetői.

Nincs egyetlen kivétel sem ezen szabály alól - lehettek ők Illés vagy Jeremiás az ószövetségi időkből, vagy Keresztelő János és Pál az első századból, vagy John Wesley és Watchman Nee a későbbi időkből.

Ezért a munkánk örök értékű sikerét sose a népszerűségünk alapján ítéljük meg!

Nem kellene megítélnünk a munkánk sikerét a statisztika alapján sem - mennyien emelték fel a kezüket az összejövetelünkön, vagy, hány ember felé prédikálunk. stb.

A statisztikát figyelembe véve kijelenthetjük, hogy Jézus szolgálata teljes kudarc volt, mert a szolgálata végén csak 11 ember volt, akiket bemutathatott az Atyjának (János 17). A szolgálata sikere azonban abban mutatkozott meg, hogy milyen embervolt a tizenegy tanítvány! Sokkal többet jelentettek Isten számára, és eredményesebbek voltak Isten munkájában, mint tizenegy millió mai félszívű, pénzimádó, megalkuvó, világi "hívő".

Úgy gondolom, ha egész életemben tizenegy olyan kaliberű embert tudnék kiképezni, mint az első apostolok, akkor a szolgálatom rendkívül sikeres lenne. Nem könnyű azonban még két-három ilyen kaliberű embert sem kiképezni. Sokkal könnyebb összegyűjteni világi megalkuvók tömegét, akik "hisznek Jézusban", de nem szeretik Őt TELJES szívből.

Minden mozgalomban, amelyet Isten indított el a keresztyénségben az elmúlt 20 évszázadban, a második generációba lépve hanyatlás kezdődött, és már nem maradt ugyanaz a lendületes, tüzes mozgalom, amely akkor volt, amikor az alapítója elindította. Miért?

Ennek egyik oka az volt, hogy a második generáció elkezdett foglalkozni a számokkal. Azt gondolták, hogy a számbeli növekedés a bizonyítéka annak, hogy Isten megáldja őket. Az utóbbi években azonban a világon a leggyorsabban növekvő csoportok a szekták és más fundamentalista hívők voltak. Mit bizonyít ez? Csak annyit, hogy a számbeli növekedés nem bizonyítéka Isten áldásának.

Isten arra hív minket, hogy arra a szolgálatra összpontosítsunk, amelyet Krisztus Testében ránk bízott, ugyanakkor működjünk együtt másokkal, akiknek más-más szolgálatuk van. Lehetetlen pontosan megítélni a szolgálatunk eredményét, mert egy csapat - Krisztus Teste - része vagyunk.

Ezért csak arról kell gondoskodnunk, hogy hűségesek legyünk ahhoz a szolgálathoz, amelyet Isten adott nekünk.