Egy ilyen fantasztikus evangéliumra, Isten óriási kegyelmét figyelembe véve hogyan kellene reagálnunk?
Mindenekelőtt oda kell szánnunk a testünket Istennek naponta élő áldozatként. (Róma 12:1). Isten nem a pénzünket akarja, hanem a testünket! Az ószövetségi égő áldozathoz hasonlóan fel kell áldoznunk a testünket és ezt kell mondani: „Uram! Itt van a szemem, a nyelvem, a kezem, a lábam, a fülem, a testi szenvedélyeim - mindent az oltárra helyezek." Ezt követően oda kell szánnunk az elménket is az Úrnak, hogy megújítsa azt (Róma 12:2). Ez akkor történik meg, amikor megengedjük az elménknek, hogy átitatódjon Isten beszédével. Sokunknak nagy problémái vannak a szennyes gondolatokkal. Miért? Mert a múltban arra használtuk az elménket, hogy világi módon gondolkodjon. Isten most azt akarja, hogy megváltozzon a gondolkozásmódunk, ezért elkezdünk Ő szerinte való módon gondolkodni. Így az elménk fokozatosan megújul.
Az újjászületésünk pillanatában nem azonnal kezdünk el Isten szerint való módon gondolkozni mindenről, de attól a pillanattól fogva Isten akarata az, hogy változzon a gondolkozásmódunk, így aztán fokozatosan elkezdünk mindent úgy látni, ahogy Ő lát. Elkezdtük a pénzt úgy látni, ahogy Isten látja azt? Elkezdtük a nőket úgy látni, ahogy Isten látja őket és nem úgy, ahogyan a világi emberek látják őket? A világ lenézi a nőket és vágyakozik utánuk. Isten egyiket sem teszi. Elkezdtünk úgy tekinteni az ellenségeinkre, ahogyan Isten tekint rájuk? A világi emberek gyűlölik az ellenségeiket, de Jézus szereti őket. A gondolkozásunk minden területen meg kell, hogy újuljon! Ahogyan olvassuk Isten Igéjét és engedelmeskedünk annak, a Szent Szellem az elménk megújulása által Krisztushoz hasonlóvá formál át minket.
Az átalakulás először a bensőnkben történik meg. A Róma 12:2 szerint a „ne szabjátok magatokat ehhez a világhoz" arra tanít minket, hogy a világiasságunknak a gondolkozásmódunk a forrása. Sokan úgy gondolják, hogy a világiasság jellemzője az öltözködési mód. Nem. Eredendően az a gondolkozásunkból fakad. Öltözködhetünk nagyon egyszerűen és annak ellenére nagyon szerethetjük a pénzt. Az ember a külső megjelenést nézi, Isten viszont a szívet nézi. Jézus igazi tanítványa Istennek akar engedelmeskedni. Csak akkor érthetjük meg Isten tökéletes akaratát az életünkre vonatkozóan, ha a testünket és az elménket így tudjuk bemutatni Istennek (2. vers).
A továbbiakban Pál a Róma 12-ben Krisztus testének építéséről beszél. Az evangélium célja nem az egyéni üdvösség elérése, hanem az, hogy Krisztus Testének részévé váljunk - ahol gyakoroljuk az Isten által adott ajándékokat - prófétaság, szolgálat stb. Nemcsak az 1 Kor 12-ben, hanem a Róma 12:6-8-ban is szerepel a Szent Szellem ajándékainak felsorolása. Itt egy olyan ajándékot említ, amelyet aligha keres egyetlen keresztyén is - a nagylelkűség ajándékát - azt az ajándékot, hogy pénzt adjunk a gyülekezet szegényeinek és támogassuk Isten munkáját (8. vers).
A 12. fejezet további része arról beszél, hogyan viszonyuljunk másokhoz Krisztus testében. A Róma 12:16 arról beszél, hogy „ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat." Krisztus Testében mindenkivel jó kapcsolatot kell ápolni, de különösen a szegényekkel - mivel Isten e világ szegényeit választotta ki, hogy hitben meggazdagítsa őket (Jakab 2:5). „Soha ne állj bosszút senkin, mert a bosszú Istené (Róma 12:19. vers). Ahogy az imádat és a dicsőség egyedül Istené, úgy a bosszú is egyedül Istené. Ugyanúgy nincs jogunk bosszút állni másokon, mint ahogy ahhoz sincs jogunk, hogy imádatot vagy dicsőséget fogadjunk el másoktól.
A Róma levél 13 . fejezete a világi hatalmasságoknak való engedelmességről szól. Az evangélium azt tanítja, hogy először is engedelmeskedjünk Istennek (Róma 12:1-2); azután egymásnak Krisztus testében (Róma 12:3-21); végül pedig a világi hatóságoknak - mert ők "Isten szolgái" (Róma 13:3-7). Ezért fizetünk adót és ezért engedelmeskedünk országunk törvényeinek.