Az Efézus 4:26-ban ezt a parancsolatot találjuk: „Haragudjatok, de ne vétkezzetek” Ez azt jelenti, hogy az életünkben helyet kell adni az olyan haragnak, amely nem bűnös. Tekintettel arra, hogy Jézus az Ószövetség „Ne ölj!” parancsolatát „Ne haragudj!” parancsolatra változtatta, meg kell értenünk, mi a helyes és mi a helytelen harag?

Ha nem értünk meg jól egy igeverset, akkor a szellemi szótárunkban kell megnéznünk: a testté lett Igében, Jézus Krisztus életében. Jézus magát a világ világosságának nevezte, és azt mondja róla az Ige: „Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága” (János 1:4). Jézus Krisztus, a mi Urunk élete az a világosság, amely megmagyarázza a Szentírás minden versét. Ha tehát azt olvassuk, hogy „Haragudjatok, de ne vétkezzetek”, és megpróbáljuk megkülönböztetni a bűnös haragot a nem bűnös haragtól, akkor a Jézus életében lévő Világosságra kell tekintenünk, hogy mikor haragudott Jézus, és mikor nem?

A Márk 3:1-5-ben azt olvassuk, hogy amikor Jézus a zsinagógában volt, haraggal nézett azokra az emberekre, akik megakadályozták, hogy egy elszáradt kezű embert meggyógyítson. Haragudott, mert a farizeusok fontosabbnak tartották a szombati rituálé betartását, mint egy béna ember meggyógyítását. Ez helyénvaló harag volt – harag a vallási vezetők és a vallásos emberek iránt, akiknek fontosabb volt a rituálé, mint az emberek, és fontosabb volt számukra bizonyos rituálék betartása, mint a béna emberek meggyógyítása.

Ma a béna emberek a bűn által legyőzött keresztyének között vannak, ahol a vallásos embereket jobban érdekli, hogy az emberek fizessék a tizedüket, mint az, hogy megszabaduljanak a bűneiktől. Ők ugyanabba a kategóriába tartoznak, mint azok a farizeusok, akik nem engedték meggyógyítani az elszáradt kezű embert, mert jobban érdekelte őket, hogy az emberek fizessék a tizedet és betartsák a szombatot. Ma is sok ilyen prédikátor és pásztor van, akiket nem érdekel, hogy megszabadítsák nyájukat az életükben lévő bűn hatalmából, mert jobban érdekli őket, hogy fizessék a tizedet. Jézus ma haraggal nézne az ilyen emberekre, mert nem azért jött a földre, hogy az emberek tizedet fizessenek, hanem azért, hogy megszabadítsa őket a bűneiktől. Nem azért halt meg a kereszten, hogy az emberek tizedet fizessenek, hanem azért, hogy megszabadítson minket a bűneinktől.

A Megváltónk neve Jézus, aki azért jött el, hogy megszabadítson minket a bűneinktől (Máté 1:21). Amikor az emberek megakadályoznak másokat abban, hogy megszabaduljanak a bűneiktől, és azt mondják: „Ne hallgassatok erre az emberre, aki a bűn feletti győzelmet hirdeti, hanem hallgassatok rám, mert én megmondom nektek, hogyan fizessétek a tizedeteket”, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Jézus haragudni fog az ilyen emberekre. Ha közösségben vagytok Jézus Krisztussal, akkor Isten szolgáiként nektek is haragudnotok kell az ilyen emberekre, akik megakadályoznak másokat abban, hogy megszabaduljanak.

Egy másik példa, amikor Jézus haragudott, a János 2-ben található, amikor Jézus bement a templomba, és kiűzte onnan a pénzváltókat. Azt írja az Ige, hogy ostort készített, felborította a pénzváltók asztalait, és azt mondta: „Vigyétek el ezeket!” Nagyon haragudott, és a tanítványoknak eszébe jutott az az ige, hogy „A Te házad iránti féltő szeretet emészt engem” (János 2:15-17). Az Isten háza tisztaságáért való féltő szeretetünknek haragossá kell tennie minket, amikor látjuk, hogy az emberek a vallás vagy Krisztus nevében pénzt keresnek, és kizsákmányolják a szegény embereket, ahogy a galamb- és juhárusok kizsákmányolták a szegény embereket, mondván: „Eladjuk nektek ezeket a juhokat és galambokat áldozati célra, de természetesen egy kicsit többe fog kerülni, mint a piacon, mert nekünk is kell, hogy hasznunk legyen rajta.”

Mikor nem volt dühös Jézus? Egy példa erre, amikor Belzebubnak (a démonok fejedelmének) nevezték (Máté 12:22-24). Ez akkor történt, amikor Jézus kiűzte a démont egy süket-néma emberből. A tömeg ezt látva izgatott lett, és ezt mondta: „Ez Dávid fia. Nézzétek, milyen dicsőséges csodát tett, megszabadította ezt az embert!” A farizeusok azonban irigyek voltak, és azt mondták: „Ez az ember a démonok fejedelmével űzi ki a démonokat” (Máté 12:24). Sátánnak nevezték Jézust. Képzeljétek el, ha valaki Sátánnak nevezne titeket, amikor az Úrnak szolgáltok. Jézus azonban így válaszolt: „Én csak egy ember fia vagyok, csak egy közönséges ember. Ha ellenem szóltatok, megbocsáttatik nektek; de vigyázzatok, hogy ne szóljatok a Szent szellem ellen” (Máté 12:32).

Nem haragudott, amikor az emberek Sátánnak nevezték. Azt mondta: „Semmi baj, ha ellenem szólnak, én csak egy ember fia vagyok. Megbocsátok nekik.” A Mindenható Isten volt, és amikor ördögnek nevezték, nem haragudott. Megbocsátott nekik. Egy igazi keresztyén sosem fog haragudni, ha az emberek csúnya nevekkel illetik, ördögnek, disznónak, kutyának vagy bárminek nevezik. Ez nem számít. Egy keresztyén, ha krisztusi természete van, megbocsát nekik, és nem fog haragudni. Nem fog haragot vagy keserűséget táplálni azok iránt, akik így nevezték.

Nagyon kevés keresztyén akar Jézus Krisztushoz hasonlóvá válni, de mindannyian a mennybe akarnak jutni, amikor meghalnak. Minden keresztyén a mennybe akar jutni, amikor meghal, de hányan akarnak Jézus Krisztushoz hasonlóan élni ezen a földön, mielőtt a mennybe jutnak? Nagyon kevesen. Ez a probléma. Sokan valójában nem is keresztyének. Csak névleg keresztyének, mert keresztyén családban születtek, de az életüket nem rendelték alá Jézus Krisztus uralmának, ezért Isten szemében nem keresztyének. Nagy meglepetés fogja érni őket, amikor Krisztus visszatér, és rájönnek, hogy egyáltalán nem voltak keresztyének, mert nem lehet keresztyén valaki, csak azért, mert keresztyén családba született. Személyes döntést kell hozni.

Nagyon fontos, hogy megértsük az Efézus 4:26 jelentését: „Haragudjatok, de ne vétkezzetek!” Öt verssel később viszont, az Efézus 4:31-ben ez áll: „Távolítsatok el minden haragot.” A két vers ellentmondásosnak tűnik, az egyikben az áll, hogy „haragudjatok, de ne vétkezzetek”, a másikban pedig, hogy „távolítsatok el minden haragot”. Milyen haragot kell eltávolítani? Az önző, énközpontú és bűnös haragot. Milyen harag az, ami helyénvaló? Az Istent középpontba állító, Isten nevének dicsőségét adó harag. Hordoznunk kellene annak a terhét, hogy Isten nevét nem tisztelik a földön ma.