„Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni ", és nem számít, hogy mid van azon kívül (Zsidó 11:6). Éva bűnbeesését a kertben a hit hiánya okozta. Ha bízott volna Isten tökéletes szeretetében és bölcsességében, amikor megkívánta a tiltott fa gyümölcsét, ha nem is értette, miért tiltotta meg egy szerető Isten, hogy egyen abból a gyümölcsből, akkor nem vétkezett volna. Azt követően azonban, hogy a Sátán Isten szeretetét illetően elbizonytalanította őt, nagyon gyorsan elbukott.

Sok olyan dolog van, amit Isten nekünk is megtiltott, és sok olyan imánk, aminek a teljesítésével nem tenne jót velünk. Ilyenkor az Ő tökéletes szeretetében és bölcsességében kell bíznunk. Jézus akkor is bízott az Atyában a kereszten, amikor mindenki elhagyta. Nem azt mondta, hogy „Istenem, miért hagytál el engem," hanem azt, hogy „Istenem…", vagyis, „ha nem is értem, miért hagytál el, akkor is az enyém vagy." Nem érkezett válasz az égből Jézus kérdésére, de Istenben bízva halt meg. Azt mondta: "Atyám, kezedbe adom a lelkemet" (Lukács 23:46). Ezt jelenti hitben kitartani mindvégig.

Jézus elmondta Péternek, hogy a Sátán engedélyt kért a megrostálására. Ez hasonló volt ahhoz, amikor az Ószövetségben a Sátán engedélyt kért Istentől Jób megrostálására. A Sátán semmit sem tehet velünk (nem is kísérthet meg minket) Isten engedélye nélkül. Amikor azonban Pétert megrostálta, Jézus biztosította őt arról, hogy imádkozni fog érte, hogy a hite el ne fogyatkozzon (Lukács 22:31-32). Csak ez számít. Jézus nem azért imádkozik, hogy ne essünk kísértésbe, vagy, hogy az egészségünk, a vagyonunk vagy a munkánk ne vesszen el, hanem csak azért, hogy a hitünk el ne fogyatkozzon.

Jézus szemében tehát a hit a legfontosabb kincsünk. Ha van hitünk, akkor soha nem csüggedünk el, még ha csúnyán el is bukunk, mint Péter. Fel fogunk állni (nem csak felkelünk, hanem fel is állunk) és legyőzzük a Sátánt a Bárány véréről szóló bizonyságtételünk szavával, amely teljesen megtisztít minket, ha megvalljuk a bűneinket az Úrnak és megtérünk belőle (Jelenések 12:11).

El kell mondanunk a Sátánnak, hogy Jézus vére megtisztított minket, és Isten nem emlékszik többé a múltbeli bűneinkre (Zsidó 8:12). Ezt hangosan meg kell vallanunk a Sátánnak, mert a gondolatainkat nem hallja meg. Így legyőzzük őt, és elmenekül előlünk.

„Ne örülj ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom! Az Úr haragját hordozom, mert vétkeztem ellene; mindaddig, amíg leperli peremet és meghozza ítéletemet. Kivisz engem a világosságra, meglátom az Ő igazságát. De meglátja ellenségem is, és szégyen borítja el, aki ezt mondja nékem: Hol az Úr, a te Istened? Meglátják Őt az én szemeim, hogy ímé széttapostatik, mint az utca sara." (Mikeás 7:8-10).

Mindig bátran ki kell mondanunk:

„Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat nékem," mert Ő megígérte, hogy „nem hagy el, sem el nem távozik tőlem." (Zsidó 13:6; 5).

Ezt jelenti a hitünk bátor megvallása.