Az Újszövetség azt tanítja, hogy a megváltásunk érdekében először bűnbánatot kell tartanunk. A bűnbánat azt jelenti, hogy hátat fordítunk a régi életünknek. Ez jóval többet jelent, mint csupán feladni néhány rossz szokást, mint pl. alkoholizálás vagy szerencsejátékozás, stb. A régi életmódunk énközpontú; a bűnbánat pedig azt jelenti, hogy azt mondjuk: „Uram, belefáradtam abba, hogy énközpontú legyek, és most hozzád akarok fordulni, és azt akarom, hogy te legyél az életem középpontja."

Jézus azért jött, hogy megváltson minket a bűneinkből. Más szavakkal: azért jött, hogy megmentsen minket az énközpontúságtól. Helyettesítsd be a „bűn" szót az „énközpontúság" szóval bárhol az Újszövetségben, és meg fogod látni, milyen jelentést fog ez eredményezni sok igeversben. „A bűn ti rajtatok nem uralkodik" (Róma 6:14) úgy fog hangzani, hogy „az énközpontúság ti rajtatok nem uralkodik". Ez Isten szándéka a népe számára. Mégis, ha megvizsgáljuk az életünket, azt találjuk, hogy még a legszentebb vágyainkban is ott van az énközpontúság. Istent arra kérni, hogy töltsön be minket Szent Szellemmel, lehet egy énközpontú kívánság is, ha ezt az erőt arra akarjuk használni, hogy nagyszerű prédikátorok vagy gyógyítók legyünk. Ez pont olyan énközpontú kívánság, mint azt kívánni, hogy nagy emberek legyünk a világban. Látod, hogyan lép be a bűn még a legszentebb helyre is?

Ezért tanított minket Jézus imádkozni. Elsősorban nem is azért, hogy betöltekezhessünk Szent Szellemmel, hanem azért, hogy Isten neve megszenteltessék (Máté 6:9, Lukács 11:2). Csak egy valóban szellemi ember tudja ezt az imát őszintén imádkozni. Természetesen bárki el tudja ismételni ezt az imát, akár még egy papagáj is. Az azonban, hogy komolyan is gondoljuk azt szívünk mélyéből, teljes elköteleződést igényel Isten iránt, ami azt jelenti, hogy Ő az első az életünkben, hogy Ő a központja az életünknek, és nem akarjuk az áldását jobban, mint Őt magát. Ha Ő megadja nekünk az ajándékait, az nagyon jó, de ha nem ad nekünk semmilyen ajándékot, az is rendben van részünkről, mert Isten után vágyakozunk és nem az ajándékai után. Miért tanította Isten az izraelitákat arra, hogy szeressék Őt teljes szívükből, és úgy szeressék a felebarátaikat, mint magukat? Azért, hogy megszabadítsa őket az énközpontúságuktól.

Van egy névrejtés (achrosztichon) az öröm (angolul joy) szóban, amely így hangzik: Tedd Jézust (J) az első helyre, másokat (others) a következő helyre (O), és magadat (yourself) utoljára (Y). Ekkor lehet meg az örömöd. Istennél folyamatosan öröm van. A Mennyországban nincs bánat vagy aggodalom, mert mindennek a központja Isten. Az angyalok mindig örvendeznek, mert Isten az ő központjuk. Annak az oka, hogy nincs örömünk, békességünk, és sok más szellemi erényünk, az, hogy még nem találtuk meg a megfelelő középpontunkat. Hajlamosak vagyunk Istent a saját céljainkra használni, ezért még az imáink is valahogy így hangzanak: „Uram, kérlek segíts, hogy az üzletem fellendüljön… Segíts, hogy előléptessenek a munkahelyemen… Kérlek, hadd legyen jobb házunk…" stb. Azt akarjuk, hogy Isten a szolgánk legyen, és segítsen, hogy a földi életünk minél kényelmesebb legyen - úgy mint a dzsinn az „Aladdin és a csodalámpa" mesében.

Nagyon sok hívő egy olyan Istenhez imádkozik, aki csak egy eszköz a világban való saját előmenetelük és hasznuk érdekében. Az Újszövetség Istene azonban nem fog segíteni abban, hogy megnyerd a 100 méteres versenyfutást az Olimpián, vagy, hogy túljárj az eszén a riválisodnak egy üzleti megbeszélésen. Az imáink megmutatják, milyen énközpontúak vagyunk.

A Biblia azt mondja: „Gyönyörködjél az Úrban, és megadja neked a szíved kéréseit" (Zsoltár 37:4). Az Úrban gyönyörködni azt jelenti, hogy Istent helyezzük az életünk középpontjába. Ezért csak egy Isten-központú ember kaphatja meg a szíve kéréseit. „Nem vonja meg (az Úr) a jót azoktól, akik ártatlanul élnek (azaz akik egyenesen járnak, akiknek az életét Isten vezeti)" (Zsoltár 84:12). „Mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése" (Jakab 5:16) - az igaz ember pedig Isten-központú ember. Ezzel ellentétben, az énközpontú ember buzgó könyörgésének semmi haszna, még ha egész éjszaka imádkozik is. Az a fajta élet, amit élünk, az ad értéket az imáinknak.

Ezért az első három kívánságunk ez kellene, hogy legyen: „Atyánk, szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod. Legyen meg a Te akaratod." (Máté 6:9-10) Lehet sok más kérésünk is, például hogy „gyógyítsd meg a hátfájásomat, segíts, hogy jobb házat találjak a családomnak, segíts a fiamnak munkát találni", stb. Ezek mind helyénvaló kérések. Ha azonban azt tudod mondani, hogy „Atyám, még ha nem is teljesíted ezeket a kéréseimet, akkor is az az elsődleges kívánságom, hogy a Te neved megdicsőüljön", akkor szellemi ember vagy.