Pál azt mondta, hogy nem a maga, hanem a mások hasznát keresi, hogy üdvözüljenek, majd arra kért minket, hogy kövessük az Ő példáját, ahogyan Ő a Krisztusét (Olvasd el az 1 Kor.10:33-at és a 11:1-et).

Lehetséges, hogy bizonyos területeken követjük Jézust, mint például a vágy, a harag, a keserűség, a pénzszeretet stb. legyőzésekor, és mégsem találjuk meg a bűn gyökerét a testben. Lucifer és Ádám nem azzal vétkeztek, hogy házasságtörést, gyilkosságot, rágalmazást, pletykálkodást, vagy parázna vágyat követtek el. Mindketten azzal vétkeztek, hogy a maguk hasznát keresték. Ez minden bűn gyökere - a magunk hasznának a keresése.

Csak akkor változik meg az életünk alapvető iránya, ha a fejszével erre a gonosz gyökérre csapunk. Addig olyan sok területen arathatunk győzelmet, de továbbra is a magunk hasznát kereshetjük és a megbecsülésünket. Ez az oka annak, hogy sokan azok közül, akik a bűn feletti győzelmet hirdetik, farizeusként végzik.

Azonban azok, akik komolyan gondolják, hogy véget vetnek a maguk haszna keresésének, Pálhoz hasonlóan azt fogják megtapasztalni, hogy keresni kezdik a „mások hasznát, hogy megmeneküljenek" (1 Kor.10:33). Pál az előző versben (1 Kor.10:32) az emberek három kategóriájáról beszél: „zsidók, pogányok és az egyház" - vagyis a régi szövetség alatt állókról, a szövetség nélküliekről és az Újszövetség alatt állókról. Arra vágyott, hogy mindannyian megmeneküljenek. Az embereknek ugyanez a három kategóriája fedezhető fel körülöttünk ma is: hívők, akiknek nincs győzelmük a bűn felett (Ószövetség), hitetlenek (nincs szövetség) és Jézus tanítványai, akik a győzelemben élnek (Újszövetség). E három embercsoporttal kapcsolatban a hozzáállásunknak a következőnek kell lenni: "Ne a magunk hasznát keressük, hanem a másokét, hogy megszabaduljanak minden testi bűntől." Ez volt a hozzáállása Jézusnak, amikor eljött a mennyből.

Csak ha a hívőknek ez a hozzáállása: "Nem a maguk hasznát keresik, hanem a másokét, hogy megmeneküljenek" -, csak akkor tudják felépíteni az Egyházat, mint Krisztus Testét. Ellenkező esetben még a mély tanítások megosztása is csak a maguk megbecsülését szolgálja.

Jézus soha nem kereste a maga hasznát. Mindig az Atyja dicsőségét kereste. Egyedül ez az igazi spiritualitás - és nem kevesebb ennél. A végső életcél határozza meg, hogy istenfélő-e vagy bűnös - és nem csak a kis győzelmek, amelyeket itt-ott aratsz a vágy és a harag stb. felett - bár ezek is fontosak, mert ezek is bizonyítják, hogy az ember nem a saját örömét keresi. Ahogy Jézus mondta, egy másik szövegkörnyezetben: „Ezeket kellene megcselekednetek, és a másikat sem elhagyni."