Senki sem képes az újszövetségi parancsolatokat megtartani anélkül, hogy ne kapna kegyelmet arra Istentől. Lehet, hogy egyesek kegyelem nélkül is képesek megtartani a törvény tíz parancsolatából az első kilencet, de a tízedik parancsolatot - "semmit se kívánj meg, ami nem a tiéd" - senki sem tudja megtartani Isten kegyelme nélkül. Senki sem képes kegyelem nélkül az újszövetségi élet (a Máté 5-7-ben leírtak szerinti) magasságaiba felemelkedni. Isten a kegyelmét csak az alázatosoknak adja (1 Péter 5:5).

Az alázat az egyik olyan tulajdonság, amelyet a legkönnyebb hamisítani. Az igazi alázat nem olyasmi, amit mások látnak rajtunk, hanem, amit Isten lát a mi bensőnkben. Ezt példázza Jézus élete. A Filippi 2:5-8 szerint Jézus lemondott az isteni kiváltságairól és jogairól, szolgává lett, és még a keresztre feszítést is hajlandó volt elfogadni az emberek kezéből. Nekünk is Őt kell követnünk az alázatosságnak ezen az útján.

Jézus 3 lépésben alázta meg magát:

1. Emberré lett,
2. Szolgává lett,
3. Elfogadta, hogy a kereszten bűnösként feszítsék meg.

Itt látjuk a keresztyén élet három titkát: Alázatosság, alázatosság és alázatosság.

Az angyalok bizonyára csodálkozva nézték Jézust a 33 évi földi élete során, amikor látták, hogy olyan alázatosan szolgál másokat, türelmesen tűri a szenvedést, a sértést és a sérelmeket. Hozzászoktak, hogy évekig imádták Őt a mennyben. Amikor azonban látták a földi magatartását, valami olyasmit is megismertek Isten természetéből - az Ő szelídségét és alázatosságát -, amit mindaddig, amíg Jézus a mennyben volt, soha nem láttak és nem értettek meg. Most Isten a mennyben lévő angyaloknak meg akarja mutatni Krisztusnak ugyanezt a természetét rajtunk, az egyházon keresztül, ahogyan az az Efézus 3:10-ben olvasható. Mit látnak most az angyalok bennünk és a viselkedésünkben? Dicsőséget hoz-e a viselkedésünk Istennek?

Ne feledjük, hogy az alázat a legértékesebb tulajdonság. Az alázat elismeri, hogy minden, amik vagyunk, és amink van, az Isten ajándéka. Az alázat minden ember, különösen a gyengék, a műveletlenek, a fogyatékosok és a szegények értékelésére és megbecsülésére késztet bennünket. Csak az alázatnak ezen a talaján tudnak felnőni a Szellem gyümölcsei és a krisztusi jellemvonások. Ezért Krisztus követőinek önmagukat folyamatosan megítélve kell élniük, hogy soha, egyetlen pillanatra sem foglalja el a szívüket a nagyravágyás, az emberek megbecsülésének a keresése vagy a dicsőség maguknak tulajdonítása, amelyek Istent illetik meg. Elmélkedjetek sokat Jézus alázatosságán! Ez a legfontosabb buzdításom számotokra.

Jézus a következőt mondta a hetven tanítványának:

"Ne annak örüljetek, hogy a szellemek engednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben" (Lukács 10:20).

Nem szabad örülnünk:

(a) annak, amik vagyunk;

(b) annak, amit tettünk; vagy

(c) annak, amit tehetünk.

Hanem örülnünk kell:

(a) annak, hogy ki az Úr;

(b) annak, hogy mit tett az Úr; és

(c) annak, hogy mit fog tenni az Úr.

Amikor annak örülünk, amire képesek vagyunk, akkor magunknak tulajdonítjuk a dicsőséget, és ez felsőbbrendűnek mutat bennünket a többi hívővel szemben. Ez farizeusság. Ilyenkor "a cselekedeteinknek örvendezünk" (Ap.csel. 7:41) - legyen ez a cselekedet akár démonok kiűzése, betegek gyógyítása, igehirdetés, cikkírás, vendégszeretet, jó étel főzése, jó autóvezetés, vagy valamilyen földi feladat kiváló elvégzése stb. Számtalan módja van annak, hogy dicsőséget szerezzünk magunknak, de ez mind bálványimádás. Ha azonban csak annak örülünk, amit Isten tett, az alázatban tart bennünket, és egy szinten maradunk a többi hívővel, és így épülni tud Krisztus Teste.