„Amelyek nékem egykor nyereségek voltak, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annak felette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem. És találtassam Ő benne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján: Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához; Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására. Nem mondom, hogy már elértem, vagy, hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna: de egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára." (Fil. 3:7-14)

Ez egy érett keresztyén bizonysága egy gazdag és teljes élet vége előtt. Harminc év telt el Pál megtérése óta. Azon évek alatt Isten sok gyülekezet létesítésére használta őt, hatalmasan bizonyságot téve a szolgálatáról jelekkel és csodákkal. Pál a kezdetektől fogva fáradságot nem kímélve munkálkodott az evangélium ügyében, utazott és folyamatosan nehéz megpróbáltatásokon ment keresztül. Ahogyan egyre jobban hasonlított az ő Urára, megismerte a bűn feletti győzelem valóságát. És a sok öröme között volt neki egy mindennél fontosabb megtapasztalása, ahogyan fogalmazott, elragadtatott a harmadik égig, ahol fontos kijelentéseket kapott szellemi igazságokról.

Mindezek után mégis kijelenti, hogy nem érte el mindazt, amit Isten eltervezett az élete számára. Ő volt az egyik leghatalmasabb - valaha élt - keresztyén, aki az élete vége előtt azt mondta, hogy még mindig a cél felé kell törekednie. A legtöbb hívő számára sajnos az üdvösség az újjászületéssel kezdődik és végződik, biztosítva ezáltal az isteni ítéletkor a kárhozattól való megmenekülésüket. Az apostol mindenki mástól eltérően Krisztusra hasonlító valódi tanítvánnyá akar válni. Itt ebben az igeszakaszban határozottan kijelenti, hogy Krisztusnak célja volt az életével. Viszonzásképpen elhatározta, hogy minden áron ennek a tervnek a megvalósítására törekszik. Egy óriási és felemelő igazság, hogy amikor az Úr a megtérés által megment bennünket, az messze túlmutat az üdvösségen, aminek célja, nem csupán a lelkünk megmentése a pokol tüzétől a menny számára. Ha olyan érett embernek, mint Pál apostol, a harminc éves fáradhatatlan keresztyén szolgálata végén azt kellett mondania, hogy még nem érte el, és még mindig arra kell törekednie, hogy teljes egészében betöltse az élete számára kitűzött célját, milyen hatalmas dolognak kellett lenni annak a célnak? Pál még tovább is megy ebben az igeszakaszban. Számára minden, amit a világ értékesnek tart, Isten legfőbb céljával és annak betöltésével összehasonlítva értéktelen szemét. Ő ezt olyan nyereménynek tekinti, amelyért érdemes mindent feladni ezen a világon (14. vers). Amikor körülnézünk magunk körül, és azt látjuk, hogy a hívők világi javak után vágyakoznak, és anyagi dolgokhoz ragaszkodnak, nagyobb helyet biztosítva ezeknek az életükben, mint Isten dolgainak, kénytelenek vagyunk arra a következtetésre jutni, hogy keresztyénségük nagyon távol áll Pálétól.

A szellemi csecsemőkor jellemzője, hogy az üdvösségre csak, mint a Pokol lángjaitól való menekülésre vonatkozó biztosítási kötvényként tekintünk. Amikor szellemileg éretté válunk, rájövünk, hogy Isten azért mentett meg minket, hogy minden nap járhassunk azon az úton, amelyet már az örökkévalóságtól fogva mindegyikünk számára megtervezett (Efézus 2:10). Ezt az utat nevezte Pál az életére vonatkozó tervnek. Ha megelégszünk a kegyelem elnyerésével, de nem akarjuk betölteni az életünkre vonatkozó tervet, akkor bármennyire is teljes evangéliumiak vagyunk, úgy éljük le az életünket, hogy semmi olyasmit nem viszünk véghez, ami maradandó értéket jelentene Isten számára. Természetesen az ördög célja elsősorban az, hogy megvakítsa az embereket Isten Krisztus Jézusban való kegyelmével kapcsolatban, és ezáltal megakadályozza őket üdvösségük elnyerésében (2 Kor. 4: 4). Ha azonban ez nem sikerül, akkor a következő célja az, hogy megvakítsa az új hívőt arra vonatkozóan, hogy Istennek nagyon határozott terve van az életére. Nagyrészt ez sikerül is neki. Több ezer igaz hívő van, akik sosem keresik komolyan Isten rájuk vonatkozó akaratát még az életükre vonatkozó fontosabb döntésekben sem. A keresztény életet a Filippiek 3. fejezetének ez az igeszakasza úgy mutatja be, mint amire folyamatosan törekedni kell. A földön elérhető semmiféle szellemi érettség sosem fog mentesíteni minket a folyamatos sürgetésnek ettől az igényétől. Mivel sok hívő elhanyagolta ezt a feladatát, ezért nem lehetnek élő bizonyságok. Az egyetlen bizonyságuk egy távoli múltban való megtapasztalással kapcsolatos, amikor egy áldott napon talán felemelték a kezüket, vagy valamilyen evangelizációs összejövetelen aláírtak egy döntési kártyát. Ez csodálatos, de azóta semmi sem történt! A Péld. 24:30-34 egy lepusztult kert képével írja le annak az embernek az állapotát, aki megelégedett az üdvösségével. Egy kert folyamatos gyomlálást és gondozást igényel, ha meg akarjuk védeni a gyomoktól és a csalántól - az emberi lélek is ilyen.