A Lukács 22:31-32-ben azt olvassuk, hogy Jézus figyelmeztette Pétert a rá váró veszélyre:

„Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed."

Istennek az volt a terve, hogy megengedje Péter elbukását. A cél Péter megrostálása volt. A Sátán valójában teljesen el akarta pusztítani Pétert, Isten azonban nem engedte meg neki, hogy megtegye ezt. Isten nem engedi meg, hogy erőnkön felül legyünk megpróbálva. A Sátánnak megengedte, hogy megrostálja Pétert, és Péter bukásának eredménye az életének megtisztítsa volt a sok pelyvától. Valójában ez a célja Istennek, amikor a mi életünkben is megengedi a próbákat. Nem jó dolog a pelyva eltávolítása az életünkből, ugye? Bizony nem. Amikor egy farmer learatja a búzát, megrostálja azt, mielőtt felhasználhatná. Csak akkor távolítja el a pelyvát róla.

Az Úr a Sátánt használja fel arra, hogy a pelyvát eltávolítsa az életünkből. Meglepő módon ezt a célt Isten azáltal éri el, hogy megengedi, többszörösen kudarcot valljunk! Isten felhasználta a Sátánt, hogy elérje ezt a célt Péter életében, és fel fogja használni a Sátánt, hogy elérje ezt a célt a mi életünkben is. Sok pelyva van mindannyiunk életében - a büszkeség, az önbizalom és az önigazság pelyvája, és Isten a Sátánt használja fel, hogy ismételten kudarcot valljunk, hogy teljesen eltávolítsa ezt a pelyvát az életünkből.

Azt, hogy az Úrnak sikerül-e megvalósítani ezt a célt az életedben, vagy sem, egyedül te tudod. Ha azonban a pelyva eltávolításra kerül, akkor alázatosabb leszel, és kevésbé leszel öntörvényű. Nem fogod lenézni azokat, akik kudarcot vallottak. Nem tartod magad jobbnak másoknál.

Isten megengedi a Sátánnak, hogy eltávolítsa az életünkből a pelyvát azáltal, hogy ismételten megengedi, hogy kudarcot valljunk. Tehát ne csüggedj, ha kudarcot vallasz. Még mindig Isten kezében vagy. Van egy dicsőséges cél, amely az ismétlődő kudarcaid által valósul meg. Az Isten irántad érzett szeretetébe vetett hitedet azonban ilyenkor nem veszítheted el. Ezért imádkozott Jézus Péter esetében is, és ezért imádkozik értünk is ma. Nem azért imádkozik, hogy soha ne bukjunk el, hanem azért, hogy amikor elérjük a mélypontot, Isten szeretetébe vetett bizalmunk továbbra is rendíthetetlen legyen.

Csak a sok kudarc megtapasztalása által jutunk el végül egy „null-ponthoz", ahol valóban összetörünk. Amikor Péter elérte ezt a pontot, volt egy második „megtérése" (Lukács 22:32 - KJV). Megfordult. A bizonyíték arra, hogy Jézus Péterért mondott imájára megérkezett a válasz, az a tény volt, hogy amikor Péter a legmélyebbre jutott, megfordult. Nem csak feküdt ott csüggedten. Nem veszítette el a hitét. Felkelt. Isten hosszú pórázra engedte, de amikor Péter elérte a kötél végét, Isten visszarántotta.

Csodálatos dolog Isten gyermekének lenni. Amikor Isten megragad bennünket, kötelet köt körénk, hogy megvédjen minket. Nagyon laza a kötél, és sok ezerszer megcsúszhatsz és eleshetsz, sőt el is sodródhatsz az Úrtól. De egy napon a kötél végére érsz, és akkor Isten azonnal visszaránt magához. Természetesen ezen a ponton dönthetsz úgy, hogy elvágod a kötelet és elmenekülsz. Vagy dönthetsz úgy, hogy összetörsz Isten jósága által, és sírva visszatérsz Hozzá. Péter ezt tette. Sírt, és visszatért az Úrhoz. Iskariótes Júdás azonban nem ezt tette. Elvágta a kötelet - fellázadt Isten élete feletti hatalma ellen - és örökre elveszett. Bízom benne, hogy ti azt fogjátok tenni, amit Péter tett.

Jézus ekkor azt mondta Péternek: "Ha megfordulsz és ismét erős leszel, erősítsd meg a testvéreidet." Csak ha összetörünk, akkor lehetünk elég erősek ahhoz, hogy megerősítsünk másokat. Csak amikor Péter gyenge és megtört volt, akkor vált igazán erőssé - olyan erőssé, hogy képes volt megerősíteni testvéreit. Mondhatnánk, hogy Péter felkészítése a Szent Szellemmel teljes szolgálatra a kudarc élményén keresztül történt. Ha Szent Szellemmel teljes lett volna - a kudarc megtapasztalása nélkül - Pünkösd napján, büszke emberként állt volna ki, aki soha nem vallott kudarcot, aki megvetően le tudta volna nézni az előtte álló elveszett szegény bűnösöket. És Isten ellene állt volna, mert Isten ellenáll a büszkének!

Péternek is el kellett jutnia egy ilyen „nulla-ponthoz", mielőtt olyanná válhatott, amilyennek Isten akarta. Ha már mi is eljutottunk a mélypontra, soha nem fogunk lenézni másokat, akik még mindig ott vannak. Ezt követően soha nem nézzük le a bűnösöket, a visszaesett hívőket, de még a keresztyén vezetőket sem, akik elestek. Soha nem lehetünk büszkék a bűn felett aratott győzelmünkre, mert tudjuk, milyen kudarcokat szenvedtünk el egy időben. Ezért maga Péter figyelmeztetett más keresztyéneket, mondván: "Soha ne feledjétek, hogyan tisztultatok meg egykor bűneitektől" (2 Péter 1:9). Itt figyelmezteti őket arra is, hogy ha ezt elfelejtik, akkor vakok és rövidlátók lesznek. Soha nem akarok vak vagy rövidlátó lenni. Azt akarom, hogy legyen egy hosszú távú jövőkép - a mennyei értékekről és az örök értékekről - folyamatosan.