Isten eltávolítja a gyülekezetből „a büszkéket és a dicsekvőket” (Sofóniás 3:11).

János apostol látta, ahogyan ez megtörténik az ő idejében. Azt mondta:

„Közülünk jöttek ki, de valójában nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de kijöttek, hogy kiderüljön, hogy nem közülünk valók.” (1 János 2:19).

Az egyes gyülekezetek vénei határozzák meg, milyen szellemi normákat akarnak fenntartani a gyülekezetükben. Azok a gyülekezetek, amelyeknek nincsenek elvárásai a szentséggel kapcsolatban, nem fognak senkit elveszíteni. Azok a gyülekezetek azonban, amelyek Jézus tanításai szerint akarnak élni, meg fogják tapasztalni, ahogyan Jézus is megtapasztalta, hogy sokan el fogják őket hagyni.

Mi is megtapasztaltuk, hogy ez megtörténik közöttünk.

Elsőként a gazdagok és a hatalmasok hagyták el a gyülekezeteinket, akik megsértődtek, mert nem részesültek közöttünk olyan kiváltságos bánásmódban, amilyenhez a világban és más gyülekezetekben hozzászoktak. Nem a vagyonuk vagy a pozíciójuk akadályozta meg őket abban, hogy Jézus tanítványai legyenek, hanem a büszkeségük. Mi sosem törődtünk senki földi vagyonával vagy pozíciójával. Csak azokat tiszteltük, akik alázatosak és istenfélők voltak – függetlenül attól, hogy gazdagok vagy szegények voltak (Zsoltárok 15:4).

Mások azért hagytak el minket, mert presbiterek akartak lenni a gyülekezeteinkben – és nem nevezték ki őket presbitereknek! Néhányan pedig, akiket presbitereknek neveztek ki, azért hagytak el minket, mert megkérték őket, hogy váljanak meg a presbiteri tisztségükből, mert nem voltak hűségesek a megbízatásukhoz. Néhányan közülük pénzt akartak szerezni prédikálási képességeikkel (1 Péter 5:2) – nekünk pedig parancsolatunk van arra, hogy tartsuk magunkat távol mindazoktól, akik az evangéliumot pénzszerzés céljából akarják hirdetni (1 Timóteus 6:3). Mások uralkodtak a nyáj felett, mint urak (1 Péter 5:3). Néhányan közülük pedig az embereket magukhoz kötötték, és nem az Úrhoz (Ap.csel. 20:30)! Isten mindezeket a presbitereket jobb emberekkel pótolta, így megerősítette számunkra, hogy Ő maga távolította el őket.

Mások azért hagytak el minket, mert valami gazdag, nyugati gyülekezethez akartak tartozni – és nem egy szegény indiai gyülekezethez, mint a miénk. A legtöbb indiai keresztyén úgy véli, hogy a nyugati keresztyének szellemileg felsőbbrendűek, ezért alázatosan szolgálják őket. Sok indiai gyülekezet soha nem tart különleges összejövetelt anélkül, hogy ne egy amerikai vagy európai prédikátor lenne a fő szolgáló. Csak így tudnak embereket vonzani az összejöveteleikre! Mi azonban minden nemzethez tartozó embert egyenlőnek tartunk, és arra törekszünk, hogy az Ige és a Szent Szellem kenete által vonzzuk az embereket a gyülekezetünkbe – és nem a prédikátor bőrszíne alapján! Sok indiai keresztyén azért csatlakozik nyugati csoportokhoz, hogy anyagi előnyt élvezzen, és ingyen utazhasson Nyugatra! Mi elleneztük az ilyen „egyéni érdekek követését”.

Aztán voltak olyanok is, akik azért hagytak el minket, mert úgy érezték, hogy a szentséggel kapcsolatos elvárásaink túl magasak! Mi a tanítványságot, a Szent Szellem keresztséget (és az Ő ajándékait), a tudatos bűn feletti győzelmet, a Hegyi- beszédet (Máté 5., 6. és 7), a tökéletességre való törekvést, Jézus példájának követését, istenfélő családi életet, a kereszt napi felvételét, a világ szellemétől való elszakadást, a pénz szeretetétől való szabadságot, a böjtöt és az imádságot, a mindenkinek való szívbeli megbocsátást, mások szeretetét, ahogy Jézus szeretett minket, a helyi gyülekezet építését, mint Krisztus Testét stb. hirdettük.

Az ilyen prédikálás sok embert megbotránkoztatott, és ezért elhagytak minket. Ez azonban nem zavart minket, mert tudtuk, hogy sokan megbotránkoztak Jézus üzenetén is, és elhagyták Őt (János 6:60; 66). A meglepő azonban az volt számunkra, hogy azok a keresztyének, akik a legjobb iskolákat választották gyermekeik oktatásához és a legjobb kórházakat az orvosi kezelésükhöz, alacsony szentségi színvonalú gyülekezeteket választottak szellemi közösségüknek. Ez csak azt bizonyította, hogy a földi dolgokat többre értékelték, mint a szellemi dolgokat, a testüket többre, mint a lelküket.

Még jobban meglepődtünk azonban, amikor láttuk, hogy néhányan, akik nem vágytak istenfélő életre, mégis úgy döntöttek, hogy maradnak a gyülekezetünkben. Rájöttünk, hogy csak azért maradtak, mert jó légkört találtak a családjuk számára a közösségünkben. Gyülekezetünk olyan volt, mint egy jó klub, amely nem szedett tagsági díjat! Így számos „babiloni” keresztyén maradt a gyülekezetünkben. Jézusnak is volt egy Iskariótes Júdása a gyülekezetében!

Mi azonban igyekeztünk fenntartani a magas elvárási szintet a gyülekezetünk presbiterei között, gyakori találkozókkal és konferenciákkal, amelyeket kifejezetten nekik szerveztünk. Isten felemelt néhány kiváló embert, hogy presbiterek legyenek a gyülekezetünkben. Sokan közülük nem voltak ékesszóló prédikátorok, de Krisztus dicsőségét keresték, és őszintén törődtek Isten népének jólétével (Filippi 2:19-21). Ha egy adott helyen nem találtunk ilyen testvért, akkor ott nem alapítottunk gyülekezetet – mert rájöttünk, hogy istenfélő pásztor nélkül a juhok csak eltévelyednek.

Ha ma megnézzük gyülekezeteinket, látjuk, hogy még mindig messze vagyunk attól, amit Isten szeretne, hogy legyünk. De törekszünk a tökéletességre, és igyekszünk fenntartani a szentségnek azt a színvonalát, amelyet Jézus tanított – függetlenül attól, hogy ki csatlakozik hozzánk, vagy ki távozik tőlünk.

A gyülekezet Isten lakóhelye – akárcsak a Szent sátor volt az Ószövetségben. A Szent sátor három részből állt: külső udvar, szent hely és a Szentek Szentje. A külső udvarban nagy tömeg gyűlt össze az oltár és a mosdómedence körül (amelyek a bűnök bocsánatát és a vízkeresztséget szimbolizálták). A szent helyen azonban sokkal kevesebben voltak. Ott a lámpatartó, a kenyér asztala és a füstölőoltár a Szent Szellem kenetét, Isten Igéjének tanulmányozását és az imádságot szimbolizálta. Az Ószövetség idején azonban senki sem léphetett be a Szentek Szentjébe. Ma ez a szent terület nyitva áll mindazok előtt, akik közösségre vágynak Istennel, akik mindent átadnak Neki, és akik szellemben és igazságban akarják imádni Őt.

A Szent sátornak ez a három része az Istennel való kapcsolat szorosságának három szintjét szimbolizálja. Minden gyülekezet (beleértve a miénket is) olyan emberekből áll, akik e három terület egyikén élnek. A győztesek azok, akik mindig a Szentek Szentjében élnek, és ezért a végsőkig hűségesek maradnak az Úrhoz. Ők azok, akik gyülekezeteink – és az Egyház – valódi erejét alkotják.