1.Jézus az Atyja dicsőségét kereste mindenben, amit tett
(János 7:18)

Jézus legnagyobb vágya nem az emberiség javának szolgálata volt (bár az jó
motiváció lehetne), hanem az Atyja nevének megdicsőítése (János 17:4). Az
Atyja orcája előtt élt, és egyedül az Atyja kedvét kereste mindenben. Isten
beszédét az Atyja színe előtt szólta és nem az emberek előtt, akik Őt
hallgatták. Elsősorban az Atyát szolgálta és nem az embereket. Így kell
szolgálnunk nekünk is Istent. Nem arra vagyunk elhívva, hogy elsősorban a
gyülekezetet szolgáljuk, hanem hogy az Úrnak szolgáljunk. Az első ima, amit
az Úr parancsolt nekünk, a következő volt: „Atyám, szenteltessék meg a te
neved." Ha azt keressük, hogy embereknek szolgáljunk, akkor végső soron a
saját hírnevünket építjük és az emberek kedvenceként fogjuk végezni.

2. 
   Jézus feladott mindent - mindent, amije volt - az egyház érdekében
   

Semmit sem tartott vissza, amikor eljött, hogy lehelyezze az egyház
alapját. „Krisztus szerette az egyházat és Önmagát adta érte" (Ef. 5:25). A
halálát az Ézsaiás próféciája így írta le: „Meghalt anélkül, hogy a saját
jólétére gondolt volna" (Ézs. 53:8 - magyarázó üzenet). Gondolj arra, hogy
úgy élt és halt meg, hogy sosem gondolt a saját jólétére! Teljesen
feláldozta magát az egyházért. Jézus minket is arra hív, hogy mi is így
járjunk - és csak azok képesek egy újszövetségi gyülekezetet építeni, akik
készek így járni. Egy ilyen gyülekezet építéséhez késznek kell lennünk az
életünkben elszenvedni sok kényelmetlenséget. Késznek kell lenni a napi
megszokott életünket feladni, hogy mások hasznára legyünk, földi
vagyonunkat mások élvezzék és panasz nélkül eltűrni mindenféle
konfliktushelyzetet.

3. Jézus is átment azokon a szenvedéseken, amiken mi

Jézus teljesen azonosult velünk, hogy segíteni tudjon nekünk. Annak
ellenére, hogy Isten fia volt, először neki is át kellett mennie egy
felkészítésen, hogy szenvedés által megtanulja az engedelmességet (Zsidó
2:17; 5:8). Így vált a mi előfutárunkká (Zsidó 6:20). Nem fogunk tudni
másoknak segíteni, ha nem vagyunk készek szenvedni és megtanulni az
engedelmességet a próbáink közepette. Arra vagyunk elhívva, hogy
mini-előfutárok legyünk a testvéreink számára a gyülekezetben - és nem
csupán igehirdetők. Át kell mennünk sok fájdalmas és nehéz körülményen és
próbán, és mindezekben a helyzetekben meg fogjuk tapasztalni Isten
bátorítását és megerősítését, hogy valami életet adót adhassunk át másoknak
- és nem csak egy üzenetet, amit az Ige tanulmányozása, egy könyv olvasása,
vagy egy igehirdetés hallgatása közben kaptunk (lásd 2 Kor. 1:4).