1. Jézus rabszolgája volt

A Jelenések 1:1-ben a következőről olvashatunk:

„Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az Ő rabszolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar: Ő pedig elküldvén azt az Ő angyala által , megjelenté az Ő rabszolgájának, Jánosnak."

Ez a kijelentés Krisztus rabszolgáinak adatott. Ez nem mindenkinek szól, hanem csak azoknak, akik készek arra, hogy az Úr rabszolgái legyenek. Különbség van a fizetett szolga és a rabszolga között. Egy szolga bérért dolgozik, de egy rabszolga egy olyan szolga, aki az Ő Ura tulajdona és nincs semmilyen saját akarata. Kik tehát az Úr rabszolgái? Akik örömmel feladják minden tervüket, ambíciójukat és saját akaratukat, és akik arra vágynak, hogy egyedül Isten akaratát cselekedjék az életük minden területén. Csak az ilyen hívők az igazi rabszolgák. Az Úrnak sok szolgája van, de nagyon kevesen hajlandók rabszolgák lenni. Az Ige pontos megértése csak az Ő rabszolgáinak adatik meg. Mások intellektuálisan tanulmányozhatják az Igét, mint mikor valaki egy tankönyvet tanulmányoz, de ők sosem lesznek képesek megragadni azt a szellemi valóságot, ami el van rejtve az Igében. Jézus a János 7:17-ben világossá tette, hogy csak az Isten akaratának való engedelmesség által lehet megismerni az igazságot.

2. Mindvégig megmaradt testvérnek

A Jelenések 1:9-ben a következőt olvashatjuk:

„Én János, aki néktek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében, a szigeten vagyok, amely Páthmósnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért."

Itt azt olvassuk, hogy János a ti „társatoknak" (testvéreteknek) hívja magát. János akkoriban az egyetlen élő apostol a Jézus által kiválasztott tizenkettő közül. Amikor az Úr a kijelentést adta neki Páthmos szigetén, akkor 95 éves volt. Ekkor már több mint 65 éve járt Istennel, de annak ellenére testvér volt. Nem János pápa vagy János tiszteletes volt. Még csak nem is János lelkész! Csak egy közönséges testvér volt. Jézus arra tanította tanítványait, hogy kerüljenek minden címet, és mindig csak testvérként hivatkozzanak magukra (Máté 23:8-11). Az apostolok szó szerint engedelmeskedtek ennek, ellentétben sok maival. Csak egy fejünk és egy vezetőnk van - egyedül - Krisztus. Mindannyian testvérek vagyunk, bármi legyen is a szolgálatunk vagy a gyülekezetben szerzett tapasztalatunk.

3. Szellemben volt

A Jelenések 1:9-10-ben azt látjuk, hogy János „szellemben" volt és ennek az volt az oka, hogy hallotta az Úr hangját. Mi is meg tudjuk hallani az Úr hangját, ha szellemben vagyunk. Minden attól függ, hogy az elménket mire hangoljuk rá. Ha a földi dolgokra összpontosítunk, akkor a hangok, amelyeket hallunk, a földi dolgokra vonatkoznak.

4. Alázatos testvér volt

A Jelenések 1:17-ben arról olvashatunk, hogy az a János, aki az utolsó vacsorán Jézus mellére hajtotta a fejét, itt, mint egy halott borult le Jézus lábai elé. János 65 évig járt Istennel. Abban az időben kétségtelenül ő volt a legszentebb ember a földön. Mégsem tudott egyenesen megállni az Úr jelenlétében. Akik a legjobban ismerik az Urat, azok tisztelik Őt a legjobban. Akik felületesen ismerik Őt, úgy tesznek, mintha nem lenne nagy ára az Ő megismerésének. Az ég szeráfjai eltakarják arcukat az Úr előtt (Ézsaiás 6:2-3). Jób és Ézsaiás látták bűnösségüket, és gyászoltak, amikor látták Isten dicsőségét (Jób 42:5-6; Ézsaiás 6:5). „A bolondok azonban oda rohannak, ahová az angyalok félnek lépni"! Ilyen a testi hívő ostobasága. Minél jobban ismerjük az Urat, annál inkább a lábai elé borulunk imádó csodálattal, szánkkal a porban. Csak ha állandóan látjuk az Úr dicsőségét, akkor látjuk meg saját természetünk Krisztustól való különbözőségét. Csak akkor hagyjuk abba mások ítélkezését, és kezdjük el megítélni magunkat. És csak ezután fogjuk megtapasztalni az Ő hatalmának érintését, mint János Páthmoszon.

5. Szenvedéseken ment át

A Jelenések 1:9-ben János úgy is hivatkozik önmagára, mint „társatok a Jézus Krisztus szenvedésében." Jézus minden odaszánt tanítványának fel kell készülnie arra, hogy része lesz a „Jézus Krisztus szenvedésében", amíg ezen a világon van. János nem kapta meg ezt a felismerést a kényelmes élete időszakában. Páthmosz szigetén kapta csak meg, amikor szenvedéseken ment át, mert hűséges volt „Isten szavához és Jézus bizonyságtételéhez" (Jel. 1:9). Neki magának is meg kellett tapasztalnia a megpróbáltatásokat, hogy írhasson azokról a szentekről, akik az utolsó napokban az Antikrisztus nagy nyomorúságát élik át. Isten először átvezet minket a megpróbáltatásokon és szenvedéseken, mielőtt szolgálatot adna mások felé, akik megpróbáltatásokkal néznek szembe.