1. Képmutatás :

Képmutatónak lenni azt jelenti, hogy azt a benyomást keltjük másokban, mi szentebbek vagyunk, mint amilyenek valójában vagyunk. Ez ugyanaz, mint hamisnak lenni vagy hazugságot mondani. Jézus a Máté 23:13-29-ben hétszer mondott ki átkot a farizeusokra, akiknek az élete „minden undoksággal teli" volt (Máté 23:25) - ami azt jelenti úgy éltek, hogy csupán maguknak kedveskedtek. Az által, hogy jól ismerték az Írásokat böjtöltek, imádkoztak és fizették a tizedet a bevételükből, azt a benyomást keltették másokban, hogy ők szentebbek. Külsőleg nagyon istenfélőnek látszottak. Hosszan imádkoztak nyilvánosan, de nem a magánéletükben, pontosan úgy, ahogyan sokan ma. Az is képmutatás, ha csak vasárnap délelőtt imádjuk Istent, de nincs ott a szívünkben az imádat állandóan.

2. Szellemi büszkeség :

A szellemi büszkeség bűne leginkább azok között fedezhető fel, akik törekszenek a szentségre. Mindannyian ismerjük az önigazult farizeusok példázatát, akik az imáikban állandóan lebecsültek másokat. (Lukács 18:9-14). Több mint valószínű, hogy a hívők nyilvánosan elmondott imáinak 90%-a olyan benyomást kelt másokban, mintha ők csendben lennének és egyáltalán nem imádkoznának Istenhez. A példázatban lévő farizeusok a külső életüket tekintve nem voltak gonoszok, mint más bűnösök. Jézus azonban gyűlölte a büszkeségüket, amikor az imáikra gondolt, mert lenéztek másokat. A szellemi büszkeség a hívőket állandóan arra készteti, hogy elítéljenek másokat. Jézus azt tanította, hogy a legalázatosabb ember lesz a mennyben a legnagyobb. (Máté 18:4). A legnagyobb erkölcsi tisztaság a mennyben található, ami az alázatosság.

3. Tisztátalanság :

A tisztátalanság főleg a szemünkön és a fülünkön keresztül jut be a szívünkbe. Ez a tisztátalanság azután kijön a szívünkből, kifejezésre jut a testünk különböző tagjain és a szemünkön keresztül. Ha valaki a tisztaságra törekszik, akkor különösen körültekintőnek kell lennie, hogy mit néz, és mit hallgat. Jézus annyira gyűlölte a tisztátalanságot, hogy azt mondta a tanítványainak: inkább ki kell vájni a jobb szemüket és levágni a jobb karjukat, minthogy bűnt kövessenek el azokkal a tagjaikkal (Máté 5:27-29). Mikor javasolják az orvosok a jobb kar amputációját vagy az egyik szem eltávolítását? Csak akkor, amikor a dolgok olyan rosszra fordulnak, amikor azok eltávolítása nélkül az a valaki meghalna. Ezt kell nekünk is megérteni a bűnnel kapcsolatban. A bűn olyan komoly dolog, hogy az életünket veszélyezteti.

4. Közömbösség az emberi szükségek iránt:

Jézus haragudott a zsinagóga vezetőire, mert nem szerették volna, hogy meggyógyítson egy embert csak azért, mert szombat volt: nagyon felkavarta az emberi szükségek iránti közömbösségük. (Márk 3:5). A parancsolatok azt mondják nekünk, hogy minden emberrel jót cselekedjünk, de különösen Isten gyermekeivel. (Gal. 6:10). Jézus azt tanította, hogy aki nem segíti azokat a testvéreit, akik az élet dolgait illetően alapvető szükségben vannak, azt az utolsó napon kiveti a jelenlétéből. (Máté 25:41-46). Lehet, hogy nem rendelkezünk a gyógyítás ajándékával, hogy meggyógyítsuk a beteg hívőket, de minden bizonnyal meg tudjuk látogatni a betegeket és bátoríthatjuk őket. Ez minden, amit az Úr kér tőlünk. A gazdag ember a pokolba jutott, mert nem gondoskodott a testvéréről, Lázárról, aki szintén zsidó volt, Ábrahám gyermeke. A pap és a Lévita példázatában Jézus a jó szamaritánust állította a farizeusokkal szembe, mert ők nem mutattak szánalmat a zsidó testvérük iránt, aki sebesülten feküdt az útszélen.

5. Hitetlenség :

A Biblia úgy beszél egy hitetlen szívről, mint egy

szív. (Zsidó 3:12) Jézus hét alkalommal dorgálta meg a tanítványait hitetlenség miatt. (Lásd Máté 6:30; 8:26; 14:31; 16:8; 17:17-20; Márk 16:14; Lukács 24:25). Úgy tűnik, hogy szinte semmi másért nem dorgálta meg a tanítványait! A hitetlenség sértés Istenre nézve, mert az azt jelenti, hogy Isten még annyira sem gondoskodik a gyermekeiről, mint ahogy a gonosz atyák gondoskodnak a gyermekeikről a földön. A depresszió, a rossz kedélyállapot és a csüggedtség felett csak akkor győzedelmeskedhetünk, ha hiszünk a szerető mennyei Atyában és a csodálatos ígéreteiben, amit ezen a világon adott nekünk. Kétszer olvassuk Jézusról hogy meglepődött: egyszer, amikor

és egyszer, amikor

látott! (Máté 8:10; Márk 6:6)). Jézus mindig izgalomba jött, amikor látta, hogy az emberek hisznek, és csalódott volt, amikor látta, hogy az emberek nem bíznak a szerető mennyei Atyában