Az Ap.csel. 13-ban az Antiókhiából elindult első nagy missziós munkáról olvashatunk.

Az előző 12. fejezetben arról van szó, hogy Barnabás és Saul Antiókhiából Jeruzsálembe mentek, hogy anyagi áldást vigyenek a szegényeknek, és a hazafelé vezető úton szellemi áldásban részesültek, egy imában kapott látás által. " Aki mást felüdít, maga is felüdül." (Péld. 11.25). Amikor visszatértek Antiókhiába, arra tanították a véneket, amit az imával kapcsolatban megtanultak. (Ap.csel. 13.1-2). Eldöntötték, hogy böjtölnek és semmit sem kérve egyszerűenimádják Istent. Csodálatos volt böjtölni és csak imádni Istent. Isten szólt hozzájuk és a következőt mondta: " Válasszátok el nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amire én (korábban már) elhívtam őket " (Ap.csel. 13.2). Az ige nem említi, hogy Isten hallható hangon szólt hozzájuk. Az inkább egy mély meggyőződés volt a szellemükben, hogy azt mondta Isten.

Isten nem ekkor hívta el Sault és Barnabást, hanem már korábban. Amikor Isten elhív valakit, az mindig személyes és magánjellegű. Később az megerősítésre kerülhet nyilvánosan, mint itt is. Ne gondold azt, hogy az Isten szava, amikor valaki a következőt mondja neked: "Így szól az Úr, 'menj oda', vagy 'vedd el ezt a személyt' ", stb. El kell utasítani az ilyen parancsoló beszédet. Ha Isten azt akarja, hogy valamit megtegyél, akkor Ő először személyesen fog szólni hozzád. Később azt megerősítheti a vének által nyilvánosan is, de az mindig csak arról szólhat, amit Isten korábban már kijelentett neked. Saul és Barnabás már korábban megkapták az elhívásukat és arra emlékeztette őket, amikor az egyik ima-összejövetelen a vének meghallották, hogy Isten a következőt mondta: " Válasszátok el nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amire (korábban már) elhívtam őket. " Saul és Barnabás türelmesen vártak mindaddig, míg az elöljáró társaik is meghallották Isten hangját - és csak azután mentek ki, az elöljáró társaik által kiküldve. Az Újszövetség idején így történik a szolgálatra való kiküldés Krisztus testében. Ez nem hasonlítható az Ószövetséghez, ahol a próféták saját akaratuk szerint mentek előre, ahová úgy érezték, hogy Isten küldte őket.

Engem 1964 május 6-án hívott el az Úr teljes idejű keresztyén szolgálatra. Az indiai haditengerészetnél dolgoztam és a szabadságom ideje alatt egy összejövetelünk volt egy evangelizációs csoporttal. Amikor a Szentírást olvastam, Isten nagyon világosan szólt hozzám az Ézs. 49-ből, de senki sem ült mellettem, aki azt meghallhatta volna.

Egy magánjellegű, személyre szóló elhívás volt. Kb. egy órával később, amikor Isten elhívásán töprengtem a haditengerészetből kilépett Isten egyik embere - akit sokkal jobban tiszteltem, mint bárki mást Indiában és ott volt velem - odajött hozzám és megkérdezte: "Nem gondolod, hogy ott kellene hagynod a haditengerészetet?" Ez egy prófétikus hang volt, amin meglepődtem. Ez egy külső megerősítése volt annak, amit Isten korábban egy belső hang által mondott nekem. Ha Isten elhív téged, akkor először személyes módon fog hozzád szólni. Azt követően fog adni egy megerősítést Isten más embere által, neked kell azonban először meghallani Isten elhívását. Az Újszövetség idejében ez így történik.

Az Ap.csel. 13.36-ban arról olvashatunk, hogy "Dáv id, miután a saját idejében Isten akarata szerint szolgált, elaludt". Mindenkinek arra van elhívása, hogy Isten akarata szerint szolgáljon „ a saját idejében", azaz a saját generációja felé. Ezért bizonyosodj meg róla, hogy Isten minden akaratát betöltötted-e, mielőtt elhagynád ezt a földet. Ahhoz, hogy ezt tedd, olyan embernek kell lenned, mint Dávid, akiről Isten a következőt mondhatta el:

" Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, ki minden akaratomat véghezviszi."

(Ap.csel. 13.22).