A 2 Korinthus 7:1 megparancsolja nekünk, hogy Isten félelmében vigyük véghez a megszentelődésünket. Ha tehát a szentségünk nem volt tökéletesebb ebben az évben az elmúlt évhez képest, az azt bizonyíthatja, hogy nem féljük eléggé Istent. Segítenünk kellene egymást ebben a kérdésben, mert a testvéreink őrzői vagyunk. Ez az oka annak, hogy Isten minden gyülekezetben egynél több vént állít be. A Zsidó 3:13 azt mondja nekünk, hogy bátorítsuk egymást mindennap, nehogy megkeményedjünk a bűn csalárdsága által. Így tudjuk segíteni egymást abban, hogy ne váljunk megtévesztettekké.

Az Ézsaiás 11:3-ban azt olvassuk, hogy Isten szelleme tette Jézust „érzékennyé az istenfélelemre". A Szent Szellem minket is érzékennyé tehet az istenfélelemre, ha engedünk Neki. Ha valóban be vagyunk töltekezve Szent Szellemmel, akkor be vagyunk töltekezve Isten félelmével. Isten mindig a mi oldalunkon áll, és Ő jobban vágyik rá, hogy betöltsön minket Szent Szellemmel, mint amennyire mi be akarunk töltekezni. Isten - minden gyengeségünk ellenére - nagyszerű munkát tud elvégezni bármelyikünkön keresztül. Mindössze annyit kell tennünk, hogy megalázzuk magunkat, és folyamatosan keressük az Ő arcát. Isten mindig a mi oldalunkon áll, a testünk kísértéseivel és az ördöggel szemben.

Olyan időben élünk, amikor a keresztyének között egy másik Jézust prédikálnak (akinek nincs szüksége tanítványságra), más szellemet fogadnak be (ami hamis ajándékokkal ruház fel, de nem teszi az embereket szentté), és egy másik (egészség és jólét) evangéliumot hirdetnek (2 Korinthus 11:4). A mostani időkben ragaszkodnunk kell tehát azigazi Jézushoz, a Szent Szellemhez és az Isten kegyelme evangéliumához.

Bocsánatkérés a magunk igazának hangoztatása nélkül:

Ha nem vagyunk összetörtek, bűnbánóak ésszellemben szegények, akkor vonakodunk teljes alázatossággal bocsánatot kérni, ha tudatában vagyunk, hogy valami rosszat tettünk. A legnehezebb tíz szó a legtöbb ember számára a következő: "Bocsáss meg. Én vagyok a hibás. Kérlek, bocsáss meg nekem."

Egy meg nem tört szellem önigazulttá tesz minket és ezért mentegetőzünk. A bocsánatkérés azonban nem bocsánatkérés, ha önigazolást tartalmaz. Ha a bocsánatkérésünkben érezhető az önigazolás szaga, biztosak lehetünk benne, hogy nem vagyunk összetörve. Jézus szerint az önigazolás a farizeusság ismertető jele (Lukács 16:15). Ha valami rosszat cselekszünk, azonnal be kell azt ismernünk és azonnal helyrehoznunk. Egy összetört embernek nem probléma ezt megtenni. Egy össze nem tört ember azonban habozni fog, hogy megtegye mindezeket. Amikor pedig magyarázkodik, akkor valaki mást is hibáztat. Amikor Ádám vétkezett, mert evett a tiltott gyümölcsből, ő azzal igazolta magát, hogy az asszony, akit Isten adott neki, kínálta meg őt. Ezáltal a feleségét és Istent is hibáztatta, mert Ő adott neki egy ilyen asszonyt! Nem ez a módja bármilyen bűn vagy hiba beismerésének.

Figyeljük meg ezzel szemben az 51-es Zsoltárban, hogyan ismerte be Dávid a bűnét. Még az önigazolás gyanúját sem érezzük benne. Ez az ismertető jegye az igazi összetört embernek. Javasolnám, hogy hosszasan gondolkozzunk el a Zsoltárok 51-ben leírtakon és kérjük az Urat, értesse meg velünk, hogy mi is az összetöretés valójában, és hogy hogyan kellene beismernünk, ha bűnt követünk el. Önmagunk igazolása közben, lehet, hogy még hazudunk is. Lehet, hogy kis hazugságról van szó - túlzás vagy egyes események eltitkolása azért, hogy jó fényben tüntessük fel magunkat. Könnyű egy hazugságot mondani, de nehéz csak egyet hazudni - ha ugyanis egyszer hazudtunk, több hazugságot kell mondanunk, hogy alátámasszuk az első hazugságunkat. Gyűlölnünk kell a hazugságot, és teljes szívünkből szeretnünk kell az igazságot. Ellenkező esetben elveszítjük az életünkön lévő kenetet és Isten jótetszését - és ez a legnagyobb veszteség, amit valaha elviselhetünk.

Ha Isten valami büszkeséget lát bennünk, le kell azt leplezni és le kell rombolni, ezért meg fogja engedni, hogy valami váratlan dolog történjen az életünkben és valamilyen módon elbukjunk (Lásd Ezékiel 3:20: "… akkor akadályt helyezek elébe…."). És amikor elbukunk, az Úr vizsgálni fog minket, hogy meglássa, vajon (1) felismerjük-e a büszkeségünket - ami a bukásunkat okozta, (2) megbánjuk-e a bűnünket, (3) megalázzuk-e magunkat Ő előtte, és (4) rendezzük-e a dolgokat az emberekkel. Ha megítéljük magunkat és megcselekedjük ezeket, akkor nem esünk ítélet alá. Ha azonban nem ítéljük meg magunkat, és nem törünk össze, akkor egy nap a világgal együtt ítéletre kerülünk (1 Korinthus 11:31-32)