Írta :   Zac Poonen Kategóriák :   Isten ismerete Disciples
WFTW Body: 

A Zsidó 6:12-ben azt olvashatjuk, hogy csak „hit és békességes tűrés által örökölhetjük az ígéreteket." Egyedül a hit tehát nem elegendő! A Zsidó 10:36 is beszél ugyanerről, hogy Isten akaratának megcselekvését követően szükségünk van türelemre, hogy elnyerjük Isten ígéreteit. Az új amerikai bibliafordításban (NASB) a fenti versben a 'türelem' szó helyett a 'kitartás' szerepel - mert valójában ezt is jelenti.

Sose panaszkodjunk senkire, aki problémát okoz nekünk, mert Isten mindent, amit mások tesznek velünk, a javunkra fordít (Róma 8:28). A Róma 8:28 olyan, mint egy vízszűrő. Bármilyen piszkos vizet öntenek is bele az emberek, a kifolyó víz tökéletesen tiszta lesz. Bármit tesznek is velünk az emberek, akár jót, akár rosszat - akár dicsérnek, akár átkoznak, akár segítenek, akár ártanak nekünk -, ha hiszünk a Róma 8:28 szerinti ígéretben, akkor az mindig a javunkra fog válni; de hinnünk kell benne! A hit olyan, mintha feltennénk egy elektronikus vízszűrőt, de az nem fog működni anélkül, hogy a hit árama áthaladna rajta.

A héber 'revayyah' szó (jelentése 'teljesség') csak kétszer fordul elő az Ószövetségben:

(1) Zsoltár 23:5-ben: "átfut" (KJV szerint), "túlcsordul" (NASB szerint)

(2) Zsoltár 66:12-ben: "gazdag hely" (KJV szerint), "bőség" (NASB szerint)

A két részt összeillesztve a következő szellemi igazságot kapjuk: Miután Isten megkeni a fejünket olajjal (Zsoltár 23:5), megenged nehéz körülményeket az életünkben, nyomasztó terhet rak ránk (de nem többet, mint, amit el tudnánk viselni), megengedi, hogy az emberek átgázoljanak rajtunk, átvezet minket tűzön és vízen (Zsoltár 66:11, 12), de így jutunk el egy olyan helyre, ahol kicsordul a poharunk (Zsoltár 66:12, 23:5). Tehát a kenet és a túlcsordulás között sok megpróbáltatás van, amin keresztül kell mennünk. Csak így tudunk eljutni egy túlcsorduló, bővölködő élethez.

Ezért bármilyen próba jön az életünkben, ami mások hibája miatt következik be, vagy gonosz emberek szándékos gonoszsága okozza, vagy egy véletlen következménye - mindannyian örülhetünk, mert Isten ezeket mind a javunkra fogja fordítani, hogy egyre inkább hasonlóvá váljunk Krisztushoz (ahogy a Róma 8:29 mondja).

A hit a teljes bizalom Isten bölcsességében, hatalmában és szeretetében, hogy nemcsak megenged ilyen körülményeket az életünkben, hanem úgy rendezi a dolgokat, hogy az a leghasznosabb legyen számunkra.