Ábrahám „erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek, és teljesen elhitte, hogy amit Ő ígért, meg is cselekedheti." (Róma 4:20-21).

Mi is nagy dicsőséget szerezhetünk Istennek, ha bízunk benne a lehetetlen helyzetekben. Tudjuk, hogy nincs olyan probléma, amelyet Isten ne tudna kezelni. Minden problémát meg tud oldani, amelyet a Sátán okoz - bárhol. Még a király szíve is az Úr kezében van, és a mi javunkra tudja fordítani azt (Péld. 21:1)

Ezért mindig bíznunk kell Istenben, nem számít, hogy mi történik, és valljuk meg a hitünket, hogy Isten összezúzza a Sátánt a lábunk alatt. Így győzni fogunk a Sátán felett függetlenül attól, hogy mit cselekszik. Látom ezt megtörténni az életemben folyamatosan.

Isten itt a földön egy szellemi képzésben akar részesíteni minket, ezért számolnunk kell azzal, hogy az idő előrehaladtával a problémáink egyre nagyobbak lesznek, ahogyan az iskolában is egyre nehezebbek lettek a matematikai feladatok, amikor felsőbb osztályba léptünk. Soha nem akartunk volna azonban visszamenni egy alsóbb osztályba, csak azért, hogy elkerüljük a nehezebb matematikai feladatok okozta kihívást! Nem szabad tehát meglepődnünk, ha Isten megengedi, hogy nehezebb helyzetekkel nézzünk szembe, amikor növekedünk a kegyelemben. Így erősebb, bátrabb és határozottabb keresztyének leszünk.

Folyamatosan ügyeljünk arra, hogy a lelkiismeretünk semmi miatt se vádoljon minket. Csak ebben az esetben tudunk bátran Istenhez járulni (1 János 3:21-22) és kérni Őt, hogy oldja meg a problémáinkat.

A kérjünk bölcsességet Istentől a próbákban (Lásd Jakab 1:1-7) azt jelenti, hogy tőle kérjük a megoldást minden problémára, amellyel szembenézünk. Mivel Istennek minden problémára megoldása van, Jakab azt mondja, hogy örömnek tartsuk, ha különféle megpróbáltatásokban van részünk, mert ezáltal új tapasztalatokat szerezhetünk Istenről, amikor Ő oldja meg helyettünk a problémát.

Csak két alkalommal olvashatunk róla, hogy "Jézus elcsodálkozott." Az egyik, amikor hitet, a másik pedig, amikor hitetlenséget tapasztalt. Amikor a római százados azt mondta, hogy Jézus csak szóljon egy szót, és a szolgája (aki sok mérföldnyire volt) meggyógyul, Jézus elcsodálkozott a hitén (Máté 8:10). A másik, amikor Jézus a saját szülővárosába ment, és nem hittek benne, elcsodálkozott a hitetlenségükön (Márk 6:6). A százados olyan szerény volt, hogy azt mondta az Úrnak, nem tartja magát méltónak arra, hogy Jézus a házába belépjen.

Egy kánaáni asszony, aki egyszer megkérte az Urat, hogy gyógyítsa meg a lányát (aki sok mérföldnyire volt), egy másik személy volt, akinek Jézus szintén nagyra értékelte a hitét (Máté 15:26). Amikor Jézus azt a példabeszédet mondta, hogy „nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek adni", az asszony azonnal alázattal elfogadta a kutya helyét az asztal lábánál. Nem sértődött meg. Mindkét eseményben azt látjuk, hogy az alázat és a hit nagyon szoros összefüggésben állnak egymással. Minél alázatosabbak vagyunk, annál kevésbé bízunk önmagunkban, és annál kevésbé gondolunk saját képességeinkre és sikereinkre, annál inkább lehet hitünk. Minél büszkébbek vagyunk, annál kevésbé lesz hitünk. Mindig tisztában kell lenni azzal, hogy nem vagyunk méltók az Úr elé járulni. Isten óriási kegyelme, hogy megengedi ezt nekünk. Ezt sosem szabad természetesnek venni. Ezért törekedjünk az alázatosságra teljes szívvel.