„Meg van írva…" (Máté 4:6). Az Úr azonban ellenállt ennek a kísértésnek, és azt mondta: „Az is meg van írva…" (Máté 4:7). Isten teljes akaratát csak úgy érthetjük meg, ha összehasonlítjuk az Írást az Írással. Amikor valami „meg van írva", olvassuk hozzá azt is, ami „szintén meg van írva". Vegyük például a „nagy kiküldetés" esetét.

Jézus azt a parancsot adta a tanítványainak, hogy „elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek!" (Márk 16:15) Azt is megparancsolta nekik, hogy „elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket…!" (Máté 28:19) Ez a két parancs nem más, mint egy nagy kiküldetés két része. Csak akkor tudjuk betölteni Isten teljes akaratát, ha ennek a parancsnak mindkét részét pontosan figyelembe vesszük és betartjuk. Az első lépés nyilvánvalóan az, hogy hirdessük az evangéliumot mindenkinek (Márk 16:15). Ez a parancs nem az egyéni hívőknek szól, hanem Krisztus Testének. Emberileg lehetetlen bármely egyén számára vagy bármely helyi gyülekezet számára, hogy egymaga hirdesse az evangéliumot az egész világon. Mindegyikünknek legfeljebb egy kis rész jut ebből a feladatból.

Azt a részt azonban, bármennyire kis feladat is legyen, be kell töltenünk. Itt jön a képbe az Ap.csel. 1:8. Minden hívőnek be kell töltekeznie Szent Szellemmel, Aki felruházza őt erővel, hogy hatékony bizonysága legyen Krisztusnak. Vegyük észre, hogy nem mindenkit hívott el Isten evangélistának (az Efézus 4:11 világossá teszi, hogy Krisztus csak néhányakat adott evangélistákul az Ő eklézsiája számára), de mindannyiunkat arra hívott el, hogy az Ő tanúi (bizonyságai) legyünk.

Az evangélistának tágabb munkaterülete van, mint a tanúnak. A tanúnak abban a körben kell hirdetnie Krisztust, amelyben él, mozog és dolgozik - családtagoknak, szomszédoknak, munkatársaknak és másoknak, akikkel napközben összetalálkozik, vagy történetesen együtt utazik, stb. Itt mindannyian tanúk lehetünk, bármi legyen is a földi foglalkozásunk. Krisztus azonban evangélistákat is adott az Eklézsiának, akiknek szélesebb körű szolgálatuk van abban, hogy elérjék az elveszetteket. Az evangélistának azonban nem pusztán az a feladata, hogy „lelkeket nyerjen meg" vagy „embereket hozzon Krisztushoz" (ahogyan azt általában hallani szoktuk), hanem az, hogy Krisztus Testét építse (ahogyan az Efézus 4:11, 12 világossá teszi). Itt rejlik a mai evangelizáció nagy részének a legnagyobb hibája.

A mai evangelizáció nagy része nem Krisztus Testének építéséhez kapcsolódik, hanem egyéni lelkek megmentéséhez. Ezek a lelkek azután elmennek a halott „gyülekezetekbe", ahol hamarosan újra elvesznek, vagy legfeljebb langymeleggé válnak, és arra lesznek alkalmasak, hogy az Úr egy nap kiköpje őket a szájából (Jelenések 3:16). Bármelyik is történik, nem épülnek be Krisztus Testébe. Így ezzel csak a Sátán céljai teljesültek - mert az az ember kétszeresen a pokol fia lesz (Máté 23:15). Először is azért, mert eleve elveszett volt, másodszor pedig azért, mert most már egy evangélista elhitette vele, hogy meg van mentve (üdvössége van), miközben még mindig elveszett állapotban van!

Az egyetlen dolog, amelyet az ilyenfajta evangelizáció épít, az az evangélista saját birodalma, az egyetlen oka pedig általában az evangélistának az a vágya, hogy pénzt keressen, vagy az emberek elismerését elnyerje - vagy mindkettő!

Jézus az evangélistákat „emberhalászoknak" nevezte. Az az evangelizáció azonban, amelyet megtéretlen „keresztyén" vezetőkkel, csoportokkal vagy a szavazatokat gyűjtő politikusokkal való együttműködésben végeznek, az egy olyan halászháló, amely tele van lyukakkal. Elképzelhetetlen, hogy Jézus meghívta volna Annást, Kajafást, Heródest vagy Pilátust, hogy üljön mellé az emelvényen, és ünnepélyesen nyissa meg az evangelizációs összejövetelt! Mégis sok mai evangélista nemcsak, hogy ezt teszi, hanem még dicséri is ezeket a megtéretlen vezetőket a szószékről.

Továbbá, azokat a „halakat", amelyeket ilyen „hálókkal" fognak ki, visszaengedik a tengerbe (a halott „gyülekezetekbe"), ahonnan újra kifogják őket a következő evangelizációs alkalmon, hogy aztán újra visszaengedjék a tengerbe! Ez a folyamat ismétlődik újra és újra sok felekezetközi evangelizáción manapság, ahol minden evangélista megszámolja a felemelt kezeket, a döntési kártyákat, stb. Az ilyen evangelizáció nem a menny angyalainak, hanem a Sátán seregeinek szerez hatalmas örömöt. Hogyan is tudnának az angyalok örvendezni azoknak az embereknek, akik kétszeresen a pokol fiai lettek? A mai evangelizációs alkalmak statisztikái teljesen félrevezetőek.

Még ha jelek és csodák kísérik is a kihirdetett üzenetet, hogy Jézus megbocsátja a bűnöket és meggyógyítja a betegségeket, továbbra is fennáll a kérdés, hány ember vált tanítvánnyá és épült be Krisztus Testébe az ilyenfajta evangelizációk során? A mi Urunk apostolai soha nem vettek részt ilyenfajta evangelizációban. Ők a megtérteket helyi gyülekezetekbe építették be, hogy tanítványokká váljanak, és szellemileg felépüljenek.

Az öt szolgálat, amelyet az Efézus 4:11 említ (apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók), fontossági sorrendben vannak felsorolva az 1 Korinthus 12:28-ban. Ott azt olvassuk, hogy „némelyeket rendelt az Isten az Eklézsiában először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul, azután csodatévő erőket és gyógyításnak ajándékait (ez az evangélistákra utal, mivel minden evangélistának az Újszövetség idején megvoltak a gyógyítás ajándékai), azután gyámolokat (szó szerint „olyanokat, akik a juhokat terelgetik", ami a pásztorokra utal).

Ebből egyértelmű, hogy Isten szemében az apostol, a próféta és a tanító fontosabb szolgálatok Krisztus Testének építésében, mint az evangélista szolgálata. Az evangélista akkor találhatja meg a megfelelő helyét a szolgálatban, ha elfoglalja az Isten által kijelölt helyét, alárendelve a szolgálatát az apostol, a próféta és a tanító szolgálatának. Csak ekkor tudja Krisztus Testét építeni az ő szolgálatával.

A 20. századi evangelizáció ebben eltévelyedett Isten Igéjétől.