Az 1 Sámuel 30-ban néhány érdekes dolgot látunk. Dávid nehéz helyzetben találja magát. Amikor embereivel együtt csatába ment, jöttek az amálekiták és lerombolták a várost, ahol az embereinek a családjai tartózkodtak és fogságra vitték a családjaikat. A helyzet annyira rossz volt, hogy mindenki elkezdett sírni és Dávidnak tettek szemrehányást a problémájukért: halálra akarták kövezni őt. (1 Sámuel 30:6). Ekkor ezeket a kedves szavakat olvassuk: „Dávid azonban bátorította magát (és megerősítette magát) az Úrban" (1 Sámuel 30:6). Milyen jó példa ez számunkra, amit mi is követhetünk, ha a barátaink ellenünk fordulnak!

Dávid az Urat kereste és az Úr azt mondta neki, hogy űzze el az amálekitákat és biztosította őt, hogy mindent vissza fog szerezni. (1 Sámuel 30:8). Dávid azonban nem tudta, hogy milyen irányba menjen, hogy megtalálja az amálekitákat. Csodálatos látni, hogy Isten hogyan vezette őt el hozzájuk: egy haldokló idegen felé való egyszerű jócselekedet által. Dávid és az emberei ugyanis megláttak egy egyiptomit félig holtan, kómában, a pusztában fekve. Gondoskodtak róla; enni és inni adtak neki valamit. Amikor magához tért, felfedezték, hogy az amálekiták hagyták ott a sivatagban, mert beteg volt. (1 Sámuel 30:11-13). Ő volt az egyik, aki Dávidot az amálekitákhoz vezette. Ez arra tanít minket, hogy Isten megjutalmaz minket, ha segítőkészek vagyunk az idegenek felé. Így Dávid megtalálta és legyőzte az amálekitákat. Háromszor van leírva, hogy „Dávid mindent visszaszerzett", amit az amálekiták elloptak. (1 Sámuel 30:18-20) Ez egy csodálatos kép Jézusról, aki visszaszerez mindent, amit a Sátán ellopott tőlünk!

Amikor Dávid befejezte a csatát és visszatért a táborba, ott volt 200 embere, akik túlzottan fáradtak voltak ahhoz, hogy kövessék őt a csatába, ezért hátra maradtak, hogy vigyázzanak Dávid javaira. Dávid néhány hitvány embere ekkor azt mondta, hogy a csatában szerzett zsákmányból nem kellene osztozkodniuk azokkal az emberekkel, akik nem harcoltak. Mi azonban itt Dávid óriási szívét látjuk, aki azt mondta, hogy azoknak, akik otthon maradtak, hogy a málhára vigyázzanak, a háborús zsákmányból egyenlő részt kellene kapniuk azokkal, akik csatába mentek és harcoltak. Ez törvény lett attól a naptól fogva Izraelben. Mindazok a nehézségek és próbák által, amikkel Dávid szembenézett (egy kb. 13 éves időszak alatt), az hozzájárult ahhoz, hogy végül Isten embere és sikeres király lett belőle. Évekkel később ezeket a szavakat írta:

„Te megpróbáltál engem ó Isten. Megtisztítottál engem, mint ahogyan az ezüstöt megtisztítják. Megengedted, hogy csapdába essek. Megengedted, hogy nehéz, nyomasztó terhek legyenek a hátamra helyezve. Megengedted, hogy emberek a fejemen tiporjanak. Égő tűzön vittél keresztül engem és aztán jeges vízbe tettél. Végül azonban a szellemi bőség helyére vittél és felkentél, ahol a poharam most túlcsordul áldással az emberek sokasága felé. Dicsőség az Úrnak" (Zsoltár 66:10-13 - szabadon fordítva).