WFTW Body: 

Péter jó szívvel mondta Jézusnak, hogy ne menjen a keresztre, Jézus azonban azonnal felismerte, hogy az a Sátán hangja volt és azt mondta Péternek:

„Távozz tőlem Sátán; ártásomra vagy nékem, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra." (Máté 16:23).

Azt látjuk itt, hogy a szívünkben csak akkor tudunk különbséget tenni Isten és a Sátán hangja között, ha az elménk Isten érdekeit tartja szem előtt. Ha az elménk számára a saját érdekeink az elsődlegesek, akkor eltéveszthetjük Isten hangját, és a Sátán hangjára hallgatunk. Ezért jó, ha mindenben, amit teszünk - a tanulmányainkban, a munkában és a játékban - a menny szemszögéből látjuk a dolgokat. Mindent Isten dicsőségére tegyünk (1 Korinthus 10:31)!

Legyünk jó tanulók az egyetemen, játsszunk jól a pályán, és mindennel Istent dicsőítsük meg - mint Eric Liddell, aki sosem alkudott meg a meggyőződésével, még akkor sem, amikor az olimpiai aranyérem elvesztését jelentette neki! Sose szégyelld, ha mások megtudják, hogy keresztyénként neked más az értékrended. Az Úr segítsen téged, hogy így cselekedj!

Fejlessz ki egy erőteljes vágyat, hogy tiszteld Istent a harcok közepette, amikkel szembenézel az iskolában, az egyetemen, a munkahelyeden és otthon! Az Úr kegyelmet fog neked adni és megerősít, hogy szembenézz és győztes legyél az ellenség minden támadásával szemben, amelyek megpróbálnak rávenni, hogy megalkudj. Az Úr a Sátán ellenében mindig a te oldaladon áll, és lehetővé teszi számodra, hogy legyőzzed a gonoszt.

Isten sok vonzó dolgot megengedett ezen a földön, hogy a kísértéseknek ellenállva megbizonyosodjon róla, hogy minden másnál jobban szeretjük Őt. Ezzel megszégyenítjük a Sátánt. A Teremtő sokkal hatalmasabb, sokkal csodálatosabb és sokkal inkább megelégít minket, mint minden teremtménye. Ez az igazság és ezért hiszünk Benne. Ez a hitünk tesz minket győztessé a világ csábításaival szemben. Amikor vakon bízva ezen hit által élünk, akkor majd érzések is társulnak hozzá, amikor eljön az ideje. Nekünk nem az érzéseinkre kell elsősorban figyelni.

A Sátán elleni harc jót tesz a szellemünknek. Csak így tudsz megerősödni. Légy jó katonája Krisztusnak! Az Úr és mi is számítunk rátok, hogy tartsátok magasan lobogva és győztesen az Úr zászlaját, hogy az Úr neve sose valljon szégyent! Ha a hazájukat védő katonák olyan sok áldozatot tudnak hozni, hogy országuk független és szabad maradjon, mennyivel inkább képeseknek kell lennünk mindent feláldozni (még az életünket is), hogy az életünk minden tekintetben az Urat dicsőítse, hogy a Sátán megszégyenüljön.