Az 1 Korinthus 2:14-15-ben olvashatunk „lelki emberről" és „szellemi emberről." Óriási különbség van a lelki és a szellemi keresztyén között. Emberi értelemmel nem lehet ezt megérteni, mint itt is mondja:

„A lelki ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg. A szellemi ember azonban mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg."

Az elme és a szellem annyira különbözőek, mint a szem és a fül. Ahogyan lehet valakinek jó hallása, és mégis vak, pontosan ugyanúgy lehetséges, hogy valaki csodálatos értelmi képességgel rendelkezik, de szellemileg 'halott' és fordítva. A világban végzett munkánkhoz jó elmére van szükségünk, amikor azonban Isten dolgairól van szó, akkor a szellemünk állapota számít. Ahhoz, hogy megértsük Isten dolgait, kinyilatkoztatásra van szükségünk a Szent Szellemtől, és ez csak az alázatosaknak adatik meg ("csecsemők", akikben megvan az alázatosság szelleme - Máté 11:25), és nem az okosoknak, kivéve, ha ők is alázatosak.

Egy okos embernek nehéz alázatosnak lennie, de nem lehetetlen. Pontosan olyan nehéz lehet, mint egy önigazult farizeusnak beismerni, hogy bűnös, de nem lehetetlen. A prostituáltaknak és a tolvajoknak könnyebb beismeri, hogy bűnösök. Így van ez az Istentől való kijelentés kérdésével is: Egy tanulatlan ember számára könnyebb elfogadni, hogy nem okos és ezért könnyebben kaphat kijelentést Istentől. Ez volt az oka, hogy Jézus a legtöbb időt három tanulatlan halásszal töltötte: Péterrel, Jakabbal és Jánossal, mert úgy találta, hogy sokkal érzékenyebbek a szellemi dolgokra. Ez volt az oka annak is, amiért a farizeusok olyan nehéznek találták elfogadni Krisztust. Az értelmükbe vetett büszkeségük akadályozta meg őket annak felismerésében, hogy szellemileg ostobák. Erre folyamatosan emlékezned kell, amikor egyetemi hallgatókkal találkozol, akik értelmesek és okosok.

Az emberi okosságnak nincs értéke Isten előtt. Ez olyan kevéssé fontos Isten előtt, mint a bőrünk színe, mert mindkettő születési adottság, és bármivel is születnek az emberek, az nem jelent előnyt Isten előtt. Az okosság, az emberi igazságosság olyan, mint a szennyes rongy Isten előtt (Ézs. 64:6.) Krisztus nemcsak a mi igazságunkká vált, hanem a mi bölcsességünkké is (Lásd 1 Kor. 1:30).

Bátoríthat azonban bennünket az a tény, hogy egy olyan ember, mint Pál, aki önigazult farizeus és briliáns elme is volt egyben (mindkettő hátrány), nemcsak üdvösséget kaphatott, hanem Krisztusnak egy hatalmas apostolává is válhatott. Ez azonban azért volt, mert folyamatosan megalázta magát. Amikor a korinthusiakhoz beszélt, azt mondta, attól fél, hogy az intellektuális képességeitől függ, és ezért volt " félelemmel és rettegéssel közöttük" (1 Kor. 2:3). Félt attól, hogy Isten Szellemének ereje helyett nehogy az elméje (lelke) ereje által prédikáljon nekik. Mindannyiunknak félnünk kell ettől, amikor beszélünk. Ezért kell állandóan imádkoznunk a Szent Szellem erejéért, mert folyamatosan erre van szükségünk.

Nem szabad tehát összetévesztenünk a bibliai igazság okos, értelmes bemutatását a szellemivel. Nem szabad összetévesztenünk egy nagyon érzelmes üzenetet sem a szellemi üzenettel. Mind az értelem, mind az érzelmek a lelkünk részei. Ezek jó szolgák, de rossz urak. Egyedül a Szent Szellemnek kell Urnak lenni az életünkben. Végső soron a szellemivé válás útja a keresztyén élet három titkában rejlik, amelyeket gyakran emlegetek: az alázatban, az alázatban és az alázatban! Ha ez megvan, akkor minden rendben lesz.