Az 1 Mózes 32:29-ben azt olvassuk, hogy „Isten megáldotta ott Jákóbot." Négy oka van, amiért Isten megáldotta Jákóbot Penielnél.

„Vágyakozzunk az őszinteségre, a becsületességre és a nyitottságra teljes szívünkből, és akkor nem lesz határa Isten áldásának az életünkben."

1 Egyedül lenni Istennel

Jákób áldást nyert azon a helyen, ahol egyedül volt Istennel. Mindenkit elküldött és egyedül volt. (1 Mózes 32:24) A 21. századi hívők nehéznek találják azt, hogy sok időt egyedül töltsenek Istennel. A modern kor szelleme a legtöbbünket megfertőz, és az üzleti élet foglyaivá válunk. Nem a vérmérsékletünkkel és a kultúránkkal van a baj. Az igazság az, hogy nem Jézust tesszük az első helyre - ez minden. Jézus egyszer azt mondta: szükséges egy hívő számára, hogy leüljön Jézus lábaihoz és hallgassa Őt. (Lukács 10:42) Ebben azonban már egyáltalán nem hiszünk, ezért szenvedünk Jézus szavainak figyelmen kívül hagyásából származó katasztrofális következmények miatt. Ha mindig a különböző tevékenységeinkkel vagyunk elfoglalva, és nem tudjuk, mit jelent egyedül lenni Istennel böjtben és imádságban, akkor biztosan nem ismerjük meg Isten erejét vagy áldását - igazi hatalmát (úgy értem nem az olcsó hamisítványokat, amelyekkel sokan dicsekednek).

2 Összetörve Isten által

Jákób azon a helyen nyert áldást, ahol teljesen összetört. Penielnél egy Ember birkózott Jákóbbal. Isten húsz éven át küzdött Jákóbbal, de Jákób nem volt hajlandó engedni. Isten megpróbálta megmutatni neki, hogy okossága és tervei ellenére minden rosszra fordult, amire csak rátette a kezét. Jákób azonban mindig makacs maradt. Végül Isten ráütött Jákob csípőjére, és a combcsontja kificamodott (1 Mózes 32:25). A comb a test legerősebb része, Isten ezért ütött rá arra.

3 Éhezés Istenre

Jákób áldást nyert azon a helyen, ahol komolyan vette Istent és éhezett rá.„Nem hagylak el Téged" - kiáltott fel, „míg meg nem áldasz engem" (1 Mózes 32:26). Húsz hosszú éven keresztül várt Isten, hogy hallja ezeket a szavakat Jákóbtól. Ő, aki az életét az elsőszülöttségi jog megragadásával, az asszonyokkal, a pénzzel és a vagyonnal töltötte el, most mindezt elengedte és Istenhez ragaszkodott. Ez volt az a pillanat, amiért Isten Jákób életében mindvégig munkálkodott.

Bizonyára örömet szerzett Istennek, amikor Jákób végre szem elől tévesztette az időleges földi dolgokat, és maga Isten után vágyakozott és szomjazott. A Hóseás 12: 4 azt mondja, hogy Jákób azon az éjszakán Penielben sírt és áldásért könyörgött. Milyen más ember volt azon az éjszakán, összehasonlítva korábbi éveivel, amikor csak a világ dolgaira vágyott. Az Istennel való kapcsolat végül meghozta gyümölcsét!

4 Becsületesség Istennel szemben

Jákób áldást nyert azon a helyen, ahol becsületes volt Istennel szemben. Isten megkérdezte őt: „Mi a neved?" Húsz évvel korábban, amikor az apja ugyanezt a kérdést tette fel neki, akkor hazudott és azt mondta: „Ézsau vagyok." (1 Mózes 27:19). Most azonban becsületes volt és azt mondta: „Uram, Jákób vagyok" - vagyis más szavakkal, „Uram, harácsoló, csaló és alkudozó vagyok." Ott akkor nem volt ravaszság Jákóbban, és Isten ezért meg tudta áldani őt. Isten megáldotta Jákóbot, amikor becsületes volt, amikor nem akart többé képmutatóskodni, amikor bevallotta: „Uram, képmutató vagyok." Szégyen és képmutatás van az életemben. Mondom nektek, igazi józanságra van szükség ahhoz, hogy az ember ezt a szíve mélyén beismerje. Sok keresztény vezető hamis alázattal mond ilyen szavakat, hogy az alázatosság hírében tetszelegjen. Nem ilyenfajta utálatosságra gondolok. Arra gondolok, amikor a becsületesség egy valóban megtört és bűnbánó szívből fakad. Ez értékes, mert olyan sok ravaszság van mindannyiunkban. Isten irgalmazzon nekünk a képmutatásunk miatt, mert úgy teszünk, mintha nagyon szentek lennénk, holott nem vagyunk azok. Vágyakozzunk teljes szívünkből az őszinteségre, a becsületességre és a nyitottságra, és akkor Isten áldásának nem lesz határa az életünkre.