Az elmúlt hetekben a tanítványság feltételeivel foglalkoztunk. Ezek a feltételek a bemerítés előfeltételei. Visszatérve a Máté 28:19-ben található Nagy megbízatásra, Jézus azt mondta: „Ha már tanítványokká tettétek őket, be kell merítenetek őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében".

Más szóval, mielőtt bemerítünk valakit, meg kell ismertetni vele a tanítványság feltételeit, és azt kell mondanunk: „Amikor Krisztushoz jössz, nem csak azért hívunk, hogy halálod után a mennybe kerülj. Nem csak azért hívunk, hogy eljöjj és a bűneid bocsánatot nyerjenek. Arra hívunk, hogy Jézust tedd az életed Urává. Nem valakit, akit alkalmanként, hetente egyszer meglátogatsz, hanem Valakit, aki a férjed lesz."

Amikor egy nő férjhez megy, még a szülei nevéről is lemond, és teljesen eggyé válik a férjével. Ilyennek kell lennie, és Krisztus mindannyiunkkal egy ilyen kapcsolatot szeretne. Ezt jelenti tanítványnak lenni. Egy nőnek nem szabad úgy belépnie a házasságba, hogy azt gondolja: „Csak heti egy napot kell a férjemmel eltöltenem", vagy: „Élhetem továbbra is a saját életemet, és meglátogathatom a férjemet néha-néha". Tudatosítani kell vele azt a tényt, hogy a házasságban teljes elkötelezettséget vállal az iránt a férfi iránt, akihez hozzámegy.

Az evangélium hirdetése során is világosan el kell magyaráznunk az embereknek, hogy a keresztyén élet teljes elkötelezettséget igényel. Ezt jelenti a tanítványság. Az Úr követését jelenti. Aki erre készen áll, az készen áll a bemerítkezésre. Nem várjuk meg, amíg egy ember tökéletessé válik, hanem azt mondjuk, hogy meg kell ismertetni a tanítványság feltételeit az új megtérővel. Amikor elfogadja Krisztusnak, mint Megváltónak és Úrnak ezeket a kijelentéseit, akkor bemerítjük az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében. Ezért szeretjük megvárni a gyülekezeteinkben, hogy egy személy hajlandó-e követni az Urat, mielőtt bemerítjük.

Azokban az országokban, ahol üldözik a keresztyéneket, vagy ahol nem népszerű keresztyénnek lenni, talán nem kell olyan sokáig várni. Az első időkben egy zsidó ember számára óriási áldozatot jelentett keresztyénné válni (ahogy ma is az), ezért szinte azonnal bemeríthettek valakit (ahogy az Apostolok cselekedeteiben látjuk). Egy bálványimádó számára a bálványimádás feladása és a keresztyénné válás azt jelentette, hogy a rokonaitól teljesen elszakadt. Így könnyen lehetett tudni, hogy hajlandóak tanítványok lenni, és így nagyon hamar be lehetett meríteni őket. Manapság azonban, azokban az országokban, ahol nincs üldözés, nem olyan könnyű megtudni, hogy valaki megértette-e a tanítványság elvárásait. Lehet, hogy csak azért fogadta el Krisztust, mert a mennybe akar jutni. Lehet, hogy nem ismertették meg a tanítványság elvárásaival, vagy nem értette meg azokat, vagy, ha meg is értette, lehet, hogy nem hajlandó teljesíteni a tanítványság feltételeit. Nincs jogunk az ilyen embereket bemeríteni.

Egy személy visszaeshet a bemerítés után - ez egy másik kérdés -, de a tanítványság elvárásait már a kezdet kezdetén világossá kell tenni az emberek számára. Jézus mindig így hirdette az igazságot. Amikor egy gazdag ifjú odament hozzá, és megkérdezte Őt: „Mit kell cselekednem, hogy örök életem legyen?", gyakorlatilag azt mondta a gazdag ifjúnak, hogy mondjon le mindenről, amije van. Ő nem volt hajlandó ezt megtenni, és elsétált, az Úr pedig nem ment utána. Az Úr sosem akart engedményeket tenni az elvárásokból, hogy kényelmesebbé tegye a keresztyénséget. Még csak azt sem kérte a gazdag ifjútól, hogy lépésről-lépésre haladjon előre. Azt mondta: „Ez az igazság. Ha követni akarsz Engem, mindent fel kell adnod".

A bemerítés azért jelentős, mert - amint a Róma 6-ban olvassuk - a régi én eltemetését jelképezi: a régi életmódomat, amely alapvetően a saját akaratom teljesítését jelenti, azt, hogy azt teszem, ami nekem tetszik, hogy magamnak, vagy más embereknek akarok megfelelni. A bennem élő ádámi személy meghalt. Helyet foglaltam Krisztus mellett a kereszten, és az ádámi személy meghalt. Ha ezt elfogadom, akkor bemerítkezhetek. A bemerítő medence vizéből kilépve tanúsítom, hogy most már új ember vagyok. Ez tehát a bemerítés, vagy alámerülés jelentése. Ha ez nem igaz egy megtérőre, akkor a bemerítés értelmetlenné válik.

Nem lehet eltemetni egy embert, aki nem halt meg. Sok bemerítkezett ember nem halott, mert nem döntött úgy, hogy meghal önmagának. Ehelyett egy szertartást követnek, amikor bemennek a vízbe. Sok szülő - a becsületükre legyen mondva - szeretnék sürgetni a gyermekeik bemerítkezését. Vagy azt gondolják a szülők, hogy a bemerítés valahogy megvédi a gyermekeiket a világtól. Ez nem így van.

A bemerítés csak szimbóluma annak a döntésnek, amelyet az ember már meghozott - hogy meghal a saját akarata cselekvésének. Ha nem hozta meg ezt a döntést, akkor értelmetlen szertartás lesz a bemerítés.