Isten megmentette az életemet, amikor 1993 augusztusában egy napon a robogómról a vasúti sínekre estem. A vasúti sorompó kezelője kezdő volt, és leengedte a sorompó másik felét, mielőtt áthaladtam volna, ami a mellkasomnak vágódott és lelökött a robogómról. Egy darabig eszméletlenül feküdtem a vasúti síneken - nem tudom meddig, de valaki felkapott, mielőtt a vonat megérkezett volna. Most úgy érzem magam, mint aki feltámadt a halálból (mert ez a baleset végzetes is lehetett volna).

Ez egy friss emlékeztető volt számomra, hogy az életem hátralévő napjait Istennek köszönhetem. Nem sáfárkodhatom az időmmel, az energiámmal vagy a pénzemmel úgy, ahogy szeretném. Nem olvashatok el mindent, amit szeretnék. Nem beszélhetek bármit, amit akarok. Mindent annak kell alárendelni, mi dicsőíti meg Istent. Az ilyen élet nem lesz olyan megerőltető a számunkra, mint ahogyan azt a Sátán el akarja hitetni velünk, hanem a legdicsőségesebb élet lesz, amit valaha is élhetünk - ugyanis a mi Urunk is így élt. Nektek is volt olyan élményetek a hazai utakon, amikor akár halálos balesetet is szenvedhettetek volna, de Isten angyalai megvédtek titeket? Hasonló tehát az Istennel szembeni adósságotok nektek is. Dicsérjük az Urat, hogy megmentette az életünket. Éljünk úgy, mint akik feltámadtunk a halálból.

A baleset során kificamodott a kezem és a vállam, ami három héten belül 95%-ban helyreállt. Ez egy csoda volt, amiért hálás vagyok Istennek. Az egyik dolog, amit megtanultam ezalatt a három hét alatt, hogy ne vegyem magától értetődőnek az élet hétköznapi dolgait - még azt sem, hogy felemelem a kezem, amikor Istent dicsérem, amit nem tudtam megtenni három hétig. 54 év után először azért a kiváltságért adtam hálát Istennek, hogy mindkét kezemet felemelhetem, amikor Őt dicsőítem. Addig természetesnek vettem, hogy a testrészeimet - például a szemem, a fülem, a nyelvem stb - használhatom, de ez hálássá tett engem.

Meg kell tanulnunk hálát adni Istennek mindenért! Nagyon tanulságos Jónás imája a hal gyomrában (Jónás 2). Annak ellenére, hogy egy szűk helyen volt, és a hal gyomorsavai hatottak rá, Jónás mégis hálát adott az Úrnak, hogy ott lehet. Csak amikor köszönetet mondott az Úrnak, az Úr akkor parancsolta meg a halnak, hogy vesse ki Jónást a szárazra (olvasd el figyelmesen a Jónás 2:9-10-et).

Soha ne panaszkodjatok tehát a házatok, az ételetek vagy a körülményeitek miatt. Hálásnak kell lenni! Sok gyerek nem hálás a szüleiért és az otthonáért, amíg ki nem megy a nagyvilágba, és fel nem fedezi, milyen nehéz az élet. A hála szelleme sokféle börtönből kiszabadíthat minket, ahogyan Jónást is kiszabadította.